Újra kell kezdenem az életem

8.fejezet - Csak egy egyszerű nap.....

  Másnap éreztem, hogy nem reggel van mikor már felkeltem. Nina hagyott egy órával tovább aludni a tegnapiak után és tudtam, ha megkérném, hogy ma nem akarok be menni, akkor igazolja nekem, de egyszerűen úgy éreztem be akarok menni. Ha itthon maradok, nem nagyon tudnék mit csinálni és őszintén, beszélni akartam Castiellel.
Szóval negyed kilenckor elindultam az iskolába. Oliver még ott volt nálunk, de Nina "megnyugtatott", hogy mikor hazaérek még itt lesz, szóval eltudok majd búcsúzni tőle. Igen, ettől féltem a legjobban.
3. órára be is értem, majd levágtam magam Castiel mellé. Föci volt, amit kábé értek szóval nem figyeltem nagyon. Bár érdekes mióta ide járok egyszer se figyeltem oda. A mellettem ülő srác a telefonját nyomkodta, de én megzavartam és egy papírlapot csúsztattam elé ezzel a szöveggel:

" Miért voltál tegnap a rendőrségen?"

A papírra nézett, majd rám. Gúnyos mosolyra húzta a száját, és a cirkalmas betűivel csak ennyit firkantott a lapra.

" Ezt én is kérdezhetném tőled? "

Senkinek nem akartam elmondani mi történt a családommal és ez alól Castiel sem volt kivétel. A pa-pírt összegyűrtem, és eltettem a táskámba. Előre fordítottam a fejem és az órára próbáltam koncentrálni, de a mellettem ülő vörös fiú egyre csak nézett és kíváncsiságot véltem felfedezni a szemében. Kicsengettek én meg tök boldog voltam, hogy elvonulhatok zenét hallgatni és rendezni a gondolataim.
Ki is indultam a teremből, de Mr.Sholba ütköztem.
- Várjanak egy pár percet! - kiabálta túl a káoszt. - Pénteken lesz az őszi bál. Idén a téma nem más, mint a különböző korok zenei illetve stílus irányzatai. Megkérem azokat akik eljönnek, hogy a határokon belül öltözzenek ki - azzal lezárta a mondandóját egy "várunk mindenkit"-tel és kiment a teremből. Én az ominózusan megismert pincébe mentem, ahol ráültem az egyik dobozra, fülembe betettem a fülhallgatóm és miután megbizonyosodtam, hogy egyedül vagyok elkezdtem énekelgetni és csak voltam.
A pinceajtó kivágódott és Castiel meg a barna hajú lány volt ott.
- Nem, Deborah vége - kiáltott rá a fiú idegesen. Én elbújtam a dobozok mögött és onnan figyeltem az eseményeket.
- De én nem akarom, hogy vége legyen. Nekem csak te kellesz! - mi van a lányokkal? Mindenkinek Castiel az álom pasi?
- Gondoltál volna erre akkor, mikor megcsalsz! - folytatta a vitát. A lány zokogni kezdett és olyanokat mondott, hogy "nekem csak te maradtál" meg "ne hagyj el". Már sírtam ettől a szánni való műsorra, mikor véletlenül belerúgtam az egyik dobozba, ami nagy zörejjel a földre borult. Mind a ketten odakapták a fejüket és kicsit megrémült tekintettel néztek az irányomba.
- Castiel. Ez mi volt? Ugye nem szellemek? - kapaszkodott a fiú karjába az állítólagos Deborah. Úgy voltam vele, inkább én nevetek a végén, ezért előjöttem a doboz mögül és mielőtt bármit mondhattak volna, odanyúltam a lányhoz.
- Szia! Rina vagyok, teljesen hús vér szellem - mutatkoztam be komoly arccal. A lány rémült tekintete, átváltott dühösre és éreztem, hogyha a tekintettel ölni lehetne, már nem élnék.
- Te mit csinálsz itt? - tette fel a kérdést Castiel unott hangon. Lehet, hogy már nem is csodálkozik, hogy itt talál?
- Éppen hús vér szellemeket idézek - legyintettem. A fiú csak egy gúnyos mosollyal nyugtázott, majd várakozó tekintettel bámult rám. - Igazából csak nyugis helyet kerestem. Ez az volt, míg be nem jöttetek - meg sem vártam a választ felszedtem a táskám a földről és elindultam az ajtó irányába.
Épp ekkor csengettek, így futhattam vissza a terembe matekra. Mikor beléptem, örömmel vettem észre, hogy nincs még bent a tanár, így leültem a helyemre.
- Hol voltál? - jött oda hozzám Rosa.
- A pincében.
- Minek voltál te ott?
- Nyugis helyre vágytam - még beszélgettünk egy kicsit, de a tanár beviharzott és csöndet intett. Egy 35 év körüli, hosszú fekete hajú nő állt meg a tábla előtt. Ms. Herzig-nek hívták. Előző órán úgy tűnik dogát írtak, mert elkezdte sorolni kinek hányas lett.
- Armin! 4 helyes megoldásod volt, ami már kettes. De áruld már el, honnan szedted őket, mert sehol sincs számolás. Szóval vagy fejben, vagy számológéppel történt a dolog.
- Hát, fejben - vigyorgott a mögöttem ülő fekete hajú fiú, aki nem hagyta ki egyik alkalmat se, hogy ne szívassa a tanárokat.
- Tényleg? Akkor mondd már el mennyi 8,597 szorozva 0,947-el.
- 69 - bólogatott a fiú. Az osztály nagy nevetésben tört ki, a tanárnő meg próbált rendet teremteni, kisebb sikerrel.
- Hát tuti nem fejből csináltad. Akkor honnan vetted?
- A Pennyből - ismét nevetés következik, a tanárnő meg idegesen lecsapta az asztalra a lapokat. Már kezdtem szegényt sajnálni, mikor Castiel nyitott ajtót. Belépett a terembe és lazán a helyére sétált.
- Talán valami elnézést vagy ilyesmi? - nézett rá fáradtan Ms. Herzig.
- Nem szokta még meg? - és itt szállt el valahol a tanárnő tűrőképessége, mert üvöltözött az osztállyal és mindenkinek lapot osztott, hogy dogát írunk.
- Köszike fiúk! - intett hátra Kim, aki arcára az volt írva, hogy szünetben meghaltok. Lediktálták a feladatokat, majd kaptunk 10 percet, hogy megcsináljuk. Nem voltak nehezek, simán megoldottam őket, majd be is adtam.
- Most javítom ki őket - jelentette ki a pedagógus. A javított dogák után elmondta a jegyét is az illetőnek, mikor az egyik lapnál megakadt a szeme. - Ez most komoly? - mutatta fel a lapot, amin a feladatok alatt nagy betűkkel ez állt:

NEM TUDOM!!

Az osztály egy emberként fordult Arminhoz, aki csak megrántotta a vállát. Az óra további része nyugisan telt, de a tanárnő fejvesztve rohant ki a teremből, mikor kicsöngetnek. Biosz következett, ami az egyik legunalmasabb tantárgy szerintem. Hála istennek csak heti 2 van belőle, szóval nem olyan gáz.
Egy szőke, rövid hajú, 50-es éveiben járó nő lépett be a terembe. Ő volt az első, aki megkérdezte tanárok közül a nevem és bemutatkozott külön is.
- Rendben, Rina. Én Polla tanárnő vagyok - nyújtott kezet, amit elfogadtam. Belekezdtünk az új anyagba, amit futólag már vettünk általánosba, de őszintén én nem emlékeztem semmire belőle.
- Ki tudja miért van hideg a sivatagban esténként? - tette fel a kérdést Polla tanárnő. Sok kéz emelkedett a magasba, köztük volt Melodyé és Natanielé, akikben biztos voltam, hogy tudják a jó választ, de voltak olyanok, mint Armin, Kentin és Alexy, akikben már nem voltam annyira biztos. - Tessék, Kim.
- Mert lehűl a levegő - adta az ész szerű, de nem biosz órára való választ Kim.
- Na, ne mondd - fogta a fejét a tanárnő, majd intett, hogy mondja a feleletet Alexy.
- Mert nem süt a nap - itt a tanárnő elgondolkodhatott, hogy Alexy, hogy jött fel 10.-be, de inkább visszafogta magát.
- Alexy most se süt a nap, még sincs mínusz fok - mutatott ki az ablakon, ahol a szürke esős égbolton, tényleg nem lehetett látni a napot - Igen Kentin?
- Mert ott nincs ózonréted - ez kész. Hogy ne lenne ózonréteg? Ezek tényleg, hogy jutottak el 10.-ig?
- Ha nincs ott ózonréteg, akkor visszaadom a diplomámat - én a fejemet fogtam, ahogy Nataniel és Melody is.
- Te, hülye. Hogy ne lenne ott ózonréteg? - rivallt rá Armin.
- Jól van, én is tévedhetek - vágta be a durcást Kentin. Az óra végére a tanárnő biztos beszerzett pár ősz hajszálat, de mosolyogva köszönt el tőlünk. Még volt pár óra, amiken hol unott fejjel ültem, hol pedig futottam a köröket.
Nap végén elköszöntem mindenkitől, majd megbeszéltük Rosaval, hogy holnap el kell mennünk vásásrolni az őszi bálra. Hazaértem, ahol Oliver épp a laptopját nyomkodta Colát szürcsölgetve. Nem vett észre, így úgy gondoltam ráhozom a frászt. Odasettenkedtem mellé, majd a fülébe sikítottam.
- A francba! A frászt hoztad rám! - ütötte meg a karom, amit egy jóízű kacajjal nyugtáztam. Névtelenke is kijött a szobámból én az ölembe vettem, majd kimentem vele a konyhába, ahol Nina üldögélt.
- Szia, Kincsem! - ölelt meg kedvesen.
- Hello! Miujság? - kérdeztem.
- Semmi. Veled? Mesélj, mi volt a suliban?
- Csak a szokásos - legyintettem. Még egy picit beszélgettünk mikor Nina zavartá vált.
- Figyelj, Rina. Nagy gond lenne, ha egyik ismerősöm átjönne vacsorára?
- Nem, miért lenne? - néztem rá kíváncsi tekintettel.
- Tudod, el akartam már mondani. Van valakim - bökte ki végül. Nem tudtam mit reagáljak. Persze, nagyon örültem, hogy Nina nem egyedül hal meg, de azért váratlanul ért ez a bejelentés.
- Gratulálok! Örülök nektek! És ma megismerhetem? Csodás! - mosolyogtam őszintén nagynénémre.
- Huh, megnyugodtam. Azt hittem, kiakadsz - ismerte be.
- Ugyan. Nagyon örülök! És hogy hívják? - kezdtem a kérdezősködést.
- Majd megtudod a vacsoránál - kacsintott rám, majd kisietett a konyhából fel a szobájába. Végül is, őszintén örülök, hogy Nina boldog. Végre nincs egyedül. Kiléptem a nappaliba, ahol még mindig Oliver tanyázott.
- Meddig leszek itt? - dobtam le magam a fotelba.
- Nem is mesélte Nina? Még ma is itt leszek.
- Ugyan miért? - kortyoltam bele a Colájába. Nem vagyok finnyás, szinte bárki után képes vagyok enni/inni.
- Valami vacsora miatt - legyintett, majd visszatért ahhoz amit éppen csinált. Én felmentem a szobámba Névtelenkével, és nekiláttam a házimnak.