Újra kell kezdenem az életem

II/3. - Régi/új barátok

Sziasztok!

Igen, nagyon régen volt az előző rész, de egyszerűen annyira félek az iskola kezdéstől, hogy mindennel tudtam foglalkozni, csak a bloggal nem. Mivel jövőre középiskolás leszek (baromira érdekelne, hogy ti hány évesnek tippelnétek, ha most nem árultam volna el, hogy tizennégy vagyok, szóval kommentbe várom :D) így nem tudom mennyi időm lesz, lehet havonta, esetleg kéthavonta lesznek részek, de az is lehet, hogy bele tudok húzni és akár hetente új részt tudok írni. Meglátjuk. Addig is drukkoljatok, mert tényleg rettegek, és már azt fontolgatom, hogyan szökjek meg Mexikóba a sulikezdésre.

Puszi: Rowena

Másnap reggel, ami tizenkettő órát jelentett számomra fáradtan ballagtam le az étkezőbe, ahol Nina és Tony már a közeli kínaiból rendelt ételt fogyasztották.

– Jó reggelt! – köszöntek egyszerre, mire én is visszadörmögtem valami köszönésnek nevezhetőt, majd kinyitottam a hűtőt energiaital után kutatva.

– Nincs Monster? Red bull? Hell? Esetleg Bomba? – látva a csodálkozó fejeket letettem arról, hogy ilyet találjak.

– De van kávé.

– Azt most nem kérek, köszi – azzal inkább felcsoszogtam az ideiglenes szobámba. Felvettem magamra egy egyszerű pólót, meg egy farmert, a jó öreg converse csukámat, majd elindultam a boltba. A hétköznap ellenére sok ember járt az utcán, amivel nem különösebben foglalkoztam. Nem sokat változott a város mióta nem itt lakok, ezért hamar megtaláltam a bevásárlóközpontot. Kivettem egy kosarat, majd az energiaitalok keresésére indultam.

A kasszánál álltam, mikor hirtelen valaki nekem jött, én meg csak annak köszönhettem, hogy állva maradtam, hogy a pultba kapaszkodtam, így leverve egy két dolgot.

– Nézz a lábad elé, kislány! – hallottam egy ismerős hangot, miközben gyorsan a helyére pakoltam a dolgokat. Felnéztem az idegenre, akit amint megláttam rájöttem, hogy nem is annyira idegen.

– Nataniel? – kérdeztem ledöbbenve. A régi szőke diák-önkormányzatos most sokkal inkább testesítette meg a rossz fiú képet, mint a stréber szerepet, és be kellett vallanom, jól állt neki a változás. Még így ruhán keresztül is érzékelhetően izmosabb lett, a fülében piercingek voltak, és a haját is máshogy kezdte el hordani.

– Rina?! – csodálkozott ő is. A mögöttünk lévő emberek türelmetlenkedni kezdtek, hogy miért nem halad a sor, ezért gyorsan fizettem, majd megvártam Natanielt, aki csak egy rágót és hozzám hasonlóan egy Monstert vett.

– Hogyhogy visszajöttél? – vágott bele a közepébe, miközben megálltunk a bolt előtt.

– Az egyetemet, ahová jártam, bezárták, így visszatértem a városba. És veled mi újság? Nagyon megváltoztál.

– Nos, igen. Maradjunk annyiba, hogy nem vagyok már az a jó szándékú, stréber, mint a gimiben.

– Az messziről feltűnik az embernek. De nem rossz ez a változás – mosolyogtam rá cinkosan, amit viszonzott is. Régen hallottam már Natanielről, pedig jó viszonyban voltunk azelőtt, hogy elköltöztünk.

– És merre van a barátod? – kérdezte, és próbálta az érdeklődését azzal álcázni, hogy közömbös arcot vágott.

– Castielre gondolsz? Már rég nem vagyunk együtt – mondtam, és megeresztettem egy szomorú mosolyt.

– Mondanám, hogy sajnálom, de nem szokásom hazudni.

– Ez van. Az élet megy tovább, majd lesz másik, ha akarok – Nataniel elgondolkodóan nézett rám, erre a kijelentésemre, de inkább mégse mondta ki azt, amit gondolt.