Újra kell kezdenem az életem

2.fejezet - Megint ez a srác

  Reggel, mikor kikeltem az ágyból és megcsináltam a reggeli teendőim, úgy gondoltam jó lenne, ha kicsit jobban körülnéznék a házban. Mivel úgy terveztem, hogy akkor délután elmegyek a plázába, amit Nina emlegetett, ezért a délelőttömben azt tehettem amit akartam.
Elsőnek körbejártam a házat, miközben azon gondolkodtam, mi változott rajta. Mikor még sokkal kisebb voltam, akkor rengeteget járkáltam a házban és sokszor elbújtam a szüleim elől, akik aztán sokáig kerestek, míg végül csokival kicsalogattak a búvóhelyemről. Mindig is szeretettem Ninánál lenni. Otthonos volt és mindenek felett ebben a városban senki sem ismert. Otthon nem volt sok barátom, és az iskolában sokat bántottak, így mindig szerettem idegen helyen lenni. Ahol bárkiként elkezdhetem a dolgokat.
Visszaértem a nappaliban, ahol a tévé alatti álványon, sok DVD sorakozott. Nem vagyok egy filmezős típus, de most nem jutott jobb dolog az eszembe, amivel húzhatnám az időt. Mikor vége lett a filmnek, megebédeltem, majd útnak indultam.
Fogtam a pénztárcát, amit Nina hagyott itthon, hogy menjek el és vásároljak be magamnak. Kiléptem az utcára, ahol enyhe októberi szél csapta meg az arcom. A levegő friss volt a tegnapi eső után és jókedvűen indultam el a GPS alapján.
Mikor megérkeztem egy nagyon nagy bevásárló központtal találtam szembe magam.
- Ehhez is kell GPS? - kérdeztem magamtól és tényleg úgy gondoltam, hogy el fogok tévedni az épületben.
Összeszedtem a bátorságom, majd beléptem a fotocellás ajtón. Bentről sokkal tágasabbnak tűnt, mint amiennek kívülről láttam, ha ez lehetséges lehetett. Mindenhol butikok, boltok voltak, amik kínálták a jobbnál jobb dolgokat. Felléptem a mozgó lépcsőre, mivel úgy voltam vele, hogy fentről kezdem a szétnézést. Az egész 3 emeletes volt, de mindegyik részen nagyon tág tér fogadott.
Beléptem az első ruhaboltba és itt kezdődött a gondolkodás. Na, milyen ruhákat vegyek? Régebben mindig feketét hordtam és ezen a szokásomon nem is terveztem változtatni. Ám, ekkor eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha emiatt kinéznek és nem lesznek barátaim? Lola jutott eszembe, aki mindig mellettem állt. Nála jobb barátnőt, az életben nem találok. Egy könnycsepp futott a szemembe, amit gyorsan letöröltem, úgy, hogy a szempillaspirálnak ne essen baja.
Akkor, milyen ruhákat vegyek? Végül akkor legyenek farmerek, azok nem annyira rosszak. Levettem az akasztókról vagy 6 gatyát, majd tovább kutattam a boltban.
- Segíthetek valamiben? - lépett mellém egy derekáig érő, fehér hajú lány. Mosolygott és úgy tűnt tényleg segíteni szeretne, nem az az unalmas eladó típus.
- Nem köszönöm - utasítottam el kedvesen a lány segítségét.
- Ennyi farmer? - mutatott a kosaramban lévő ruhadarabokra.
- Igen - rántottam meg a vállam.
- Várj, neked tényleg kell a segítség. Szóval, gyere velem! - azzal mielőtt ellenkezhettem volna, magával húzott. Egy halam szoknya, illetve egybe ruha előtt álltunk meg először.
- Szóval. Milyen stílusú ruhákat szeretsz? - azzal elkezdett nézelődni a szoknyák között.
- Hát. Kényelmes legyen, de nézzen ki valahogy - kezdtem sorolni. Erre ő kihúzott pár szoknyát, majd felém nyújtotta - és ne legyen szoknya.
- Ne legyen szoknya? Hát akkor mi? - kerekedett el a szeme.
- Nadrág esetleg?
- Költői kérdés volt - nevetett fel.
- Költői válasszal - csatlakoztam hozzá.
- Amúgy, még be sem mutatkoztam. Rosalia vagyok - mondta, azzal elvezetett egy olyan sorra, ahol szintén farmerok voltak, de sokkal jobban néztek ki, mint amiket én eddig találtam.
- Rina - mutatkoztam be én is.
- Na, ezeket ha nem bánod, most letesszük ide, majd később az eladók elintézik. Mi meg nézünk valami jobb gatyákat - a ruhakupacot betette egy polcra, amin épp nem volt ruha, majd elkezdett nézelődni.
- Az eladók? Hát te nem az vagy? - csodálkoztam el.
- Nem. Én csak a butik tulajdonosának a barátnője vagyok. De nem dolgozom itt.
- Ohh, értem - bólogattam, majd én is elkezdtem nézelődni. Vagy 3 órát tölthettem a butikban Rosaliával, akivel ennyi idő elég volt, hogy jóba legyek. Rengeteget nevettünk és sok mindent megtudtam róla. Például, hogy ő is oda jár, ahova én fogok, vagyis a Sweet Amoris gimibe.
- Köszi a segítséget - mondtam, mikor végre kifizettem a cekkert és indulni készültem haza.
- Ugyan, szívesen. És örülök, hogy megismerhettelek - majd, búcsúzásképpen megölelt. Még csak 5 óra volt, így úgy gondoltam, hogy beülök valahová és eszek valamit. Nina úgyis 2 óra múlva ér haza. Egy kávézó mellett döntöttem, ami nem volt nagy (nem úgy, mint a többi kajálda a plázában) és nem is voltak sokan. Rendeltem egy forrócsokit, illetve vettem egy croissant, majd leültem és elkezdtem eszegetni.
Épp a mai nap eseményeit pörgettem le a fejemben, amikor megláttam valamit. A tegnapi vörös hajú srác, nagyban csókolózott egy szőke! lánnyal. Mikor elváltak, jobban szemügyre vettem a leányzót és akkor tudatosult bennem, hogy ő nem a tegnapi lány, akivel a parkban találkoztam.
Ellenben a srácra tisztán emlékeztem és tudtam, hogy vele is összefutottam tegnap. Hogy is hívják? Carlos? Nem, nem Carlos. Ja, Castiel.
Néztem őket egy darabig, de egy idő után Castiel (nem Carlos) is észrevett engem és felismert. Undorodva elfintorogtam, majd megettem a maradék croissantom, fizettem és távoztam. A forrócsokimat nem akartam itt meginni, így úgy gondoltam, majd hazafelé vezető úton elfogyasztom.
Kiléptem az utcára, majd elindultam. Kábé az út felénél járhattam és épp a telefonom figyeltem, hogy merre kell menni, mikor valaki nekilökött a mellettem elmenő épületnek.
- Mi a franc? - kiáltottam a velem szemben lévő ember képébe.
- Nyugodjál már meg! - szorított egyre erősebben az idegen. Várjunk csak, ő nem idegen. Ő Castiel, a nem Carlos.
- Mi a francot csinálsz? - kérdeztem idegesen és szabadulni próbáltam, de ő csak erősen tartott. Már nagyon fájt, ahogy a falnak döntötte a hátam, de még tűrtem.
- És te? Miért követsz? - nyomott, ha lehetséges még jobban a falnak.
- Én téged követni? Hamarabb tetováltatok egy csillagot a kezemre, mint hogy téged kövesselek. Mit képzelsz te magadról? Megcsalod a barátnődet? Vagy egy nap alatt van egy másik? Esetleg tartalék? Mit képzelsz úgy őszintén? - vicsorogtam rá és, ha lehetett volna, felpofoztam volna. De még mindig erősen tartott.
- Semmi közöd hozzá - mondta ő is, de csak nem akart engedni a nyomáson. Már annyira fájt, hogy a könnyek maguktól folytak le az arcomról. Castiel látva ezt elengedett, de csak nem maradt ennyiben a dolog, mivel Nem Carlos Bunkó Seggfejt, valaki hátba lökte, így előre esett.
- Te már megint mi a francot csinálsz? - kiáltott rá egy szőke hajú fiú.