Újra kell kezdenem az életem

2017 valentin napi különkiadás

Sziasztok!

Ez a különkiadás Valentin nap alkalmából íródott, noha semmi romantikus nincs benne. Engem mindig is érdekelt, hogy Castielnek milyen a karácsonya, mert kit nem érdekel ez? :D

Jó olvasást é akik Valentinoznak holnap azoknak jó szórakozást! :)

*Castiel*

A karácsony a vártnál borzalmasabbra sikerült. Anyámék egész nap azzal csesztettek, hogy kezdenem kéne valamit az életemmel.

- Mit vársz? Hogy majd egész életedben eltartunk? Vagy, hogy befutsz a hülye bandáddal, amit még csak bandának se lehet nevezni, mert ketten vagytok benne? Nőj már fel! - szidott apám, anyám meg a háta mögött bólogatott. Nálunk már csak ilyen egy karácsonyi ebéd.

- Basszátok meg! Egész életemben egyedül éltem. Mindent egyedül tanultam meg, mert ti csak a munkátokkal tudtok foglalkozni! Minek vállaltatok, ha nem vagytok képesek velem foglalkozni? - nagy lendülettel felálltam, majd előhúztam a zsebemből a karácsonyi ajándékaikat, és az asztalra dobtam. Én vagyok a hülye, hogy azt hittem idén más lesz.

- Gyere vissza! - üvöltött utánam apám, de engem nem érdekelt. Konokul léptem ki az utcára, és indultam el a városba. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal, ezért csak sétálgattam. Az összes házból béke, és szeretet sugárzott, ezért inkább az erdő felé indultam. Semmi mást nem akartam csak egy doboz cigit, és a gitárom. Elhaladtam Rináék háza előtt, és akaratlanul is benéztem az ablakba. Egy nő, aki gondolom Nina volt, éppen Rinát vigasztalgatta, de ő is tiszta roncs volt. Borzalmas volt őket így látni, de nem tudtam elindulni. A lábam a földbe gyökereztek, és csak a bent történő eseményekre tudtam figyelni.

- Bocs! - jött nekem egy szőke fiú. Na már csak ő hiányzott.

- Mi van stréber, mért nem otthon vagy a picsa húgoddal és játszod a rendes gyereket?

- Szánalmas vagy, ugye tudod? Itt állsz, és kukkolod Rináékat. Egyáltalán mit csinálsz itt?

- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejem, majd megfordultam és visszafelé indultam.

- Tudod, ha mindig megfutamodsz, sose fogsz elérni semmit - egy pillanatra megtorpantam, majd lassan visszafordultam a stréberhez.

- Ezzel mit akarsz?

- Azt, hogy, ha mindig arra vársz, hogy magától történjenek a dolgok, lemaradsz - azzal ő is lelépett. Megzavarodottan álltam az utca közepén, és köpni nyelni nem tudtam. Nehogy már ő mondja meg nekem, hogy mit tegyek! Idegesen futottam a csúszós utcákon, át a parkon, az erődbe. Egy kis házhoz futottam, ahova mindig menekültem, ha távol akartam lenni mindentől és mindenkitől. Nem volt sok dolog benne, pusztán egy rossz gitár, és egy kanapé, amire levágtam magam, majd rágyújtottam.