Újra kell kezdenem az életem

6.fejezet - Balhé, balhé hátán

  Ez a fejezet a csábításból jelesben megtörtént epizódokon alapul. Remélem azért így is élvezni fogjátok!
Puszi: Rowena


- Jó reggelt, kincsem! - ébresztett fel Nina, fél 7-kor.
- Neked is! - morogtam vissza, és azt éreztem, mindjárt vissza alszom. Nagynéném kiment a szobámból, hagyva, hogy életet csiholjak magamba. Az éjjeli szekrényemről elvettem a telefonom, és máris láttam az üzenetet Natanieltől.

Nataniel: N Rina: R
N: Szia! Ma eléd menjek? - 5:02
R: Hello! Gyere! - 6:32
N: Oké. Mikorra? - 6:33
R: 7-kor? - 6:33
N: Rendben, ott leszek! :) - 6:33

Sose fogom megérteni, hogy lehet ilyen korán felkelni. De hát, ahogy Natanielt eddig ismerem, ő tud korán kelni. Feltápászkodtam, majd felöltöztem és lementem a konyhába. Nina pirítóst csinált, amit nagyon szeretek, így nem is hagytam magam. Megettem hármat is belőle, miközben elmeséltem nagynénémnek mi volt tegnap a suliban. Névtelenke még aludt, mikor megszólalt a csengő és Nataniel állt az ajtóban.
- Szia! - köszöntöttem vendégemet, aki szintén még félkómában volt.
- Jó reggelt! - mosolygott, mikor észrevett. Beengedtem a szintén álmos fiút, és a konyhába vezettem.
- Hello, Nataniel? - köszönt Nina, de hallottam, hogy a névben bizonytalan még.
- Jó napot!
- Tegezz nyugodtan, nem vagyok még olyan öreg - mondta, majd visszatért a reggeli kávéjához.
- Rendben, köszönöm! - leültünk, majd beszélgetni kezdtünk, de nem maradtunk sokáig, mert Natanielnek volt még egy kis dolga. Elbúcsúztunk Ninától, majd kiléptünk a szabadba. A szél enyhén fújta a hajam, de még viszonylag jó idő volt.
- Olyan jó idő van - állapítottam meg. A mellettem ballagó fiú, bólogatott, de láttam rajta, nagyon gondolkodik valamin. Vagy fél utcát tettünk meg némán egymás mellett ballagva, mire megszólalt.
- Rina. Megkérhetlek valamire? - tette fel a kérdést.
- Persze, mondd csak - ekkor egy éles fájdalom nyilalt abba a lábamba, amire tegnap estem. Már szinte meg is feledkeztem róla, de úgy tűnik, a lábam még nagyon is emlékszik rá.
- Alá kéne íratni Castiellel egy igazolást. De én nem vagyok vele valami jó kapcsolatban. Megtennéd te? - már megint Castiel. Komolyan mondom, hogy kiakadok. Attól, hogy "kibékültünk" még mindig nagyon elítéltem, hogy megcsalta a lányokat. A megcsalást nagyon megvetem, hisz hazugságon alapul. Átveri mind a kettő személyt akivel együtt van az illető. Fújj.
- Hát... Az igazság az, hogy én se vagyok vele valami hiper szuper öri bari best freinds-ben - az még nem kifejezés. Nataniel olyan fejet vágott, mintha azt mondtam volna, hogy ufó vagyok.
- Hiper szuper öri micsoda?! - nem bírtam ki és elröhögtem magam.
- Nem vagyok vele jóban, na. Nem emlékszel mikor "megmentettél" tőle? - mutattam az ujjaimmal idéző jelet a megmentettél szónál.
- Jha tényleg. Akkor megkérem Melodyt - legyintett, de láttam az arcán, hogy nincs sok kedve az egészhez.
- Figyu, aláíratom én. Mi van Melodyval?
- Nem tudom. Olyan furcsa mostanában. Sokszor hozzám se szól és fogalmam sincs miért - közben a táskájában kezdett kotorászni és elő vette az igazolást, amit alá kellene íratnom Castiellel. Ez nem lesz egy rövid kör.
- Hát oké. Majd biztos visszaáll minden az eredeti kerékvágásba - mosolyogtam rá Natanielre.

A suli kapujában szétváltunk én elindultam megkeresni Castielt, ő meg elment a Dök terembe. Bekapcsoltam a telefonomon a zenelejátszót, bedugtam a fülest és elkezdtem hallgatni a zenét. Még van 20 percem órák előtt. Kevés esélyem van, hogy Castiel itt lenne, hiszen a legtöbb alkalommal késik, de már gondolom az lenne a furcsa, ha időben beérne. Végig sétáltam a folyosón, majd észre vettem egy ajtót, amit ez előtt még nem láttam. Benyitottam és azt hittem ott süllyedek el.
A pincében egy hosszú, barna hajú lány volt, aki kicsit sem sokat takaró ruháját ráncigálta magára.
Mikor észrevett, ő rajta is látszott, hogy kellemetlenül érezheti magát.
- Bocs, nem akartam - szabadkoztam és ki is nyitottam az ajtót, ahol hű szerencsémhez híven, éppen Castiel állt. Ő is ugyan olyan döbbent volt, mint én.
- Miért is próbálkozom? - tettem fel sóhajtva a költői kérdést.
- Én komoly nem értem, hogy lehetsz mindig útban - mondta a költői választ a vörös srác.
- Pff.... Bocs, balszerencse. De nem akarok többet tudni, az kéne még, inkább megyek - azzal arrébb löktem a fiút, majd magukra hagytam őket. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

- Áhh, szia Rina! - köszönt rám a terembe belépve Lisa.
- Szia!
- Bocs a múltkoriért, de fontos dolgot kellett megbeszélnünk - vágta a sajnálkozó fejét. Nem is foglalkoztam vele, nekem tök mindegyik ki mellett ülök, úgyis csak padtársak vagyunk, nem házasok.
- Semmi gond. Engem nem zavart. De most már vissza ülhetek a helyemre?
- Persze, gyere - ledobtam a táskám a pad mellé, majd levágtam magam a székre.
- Mi a baj? Történt valami? - vizslatott kérdő tekintettel Lisa.
- Csak a szokásos bénázásom - legyintettem, majd elő vettem a töri könyvem. Utálom a törit. Egy unalmas tantárgy, aminek nem látom semmi értelmét. Hisz kit érdekel a múlt. Bezzeg öcsit, mindig is érdekelte a történelem és régész akart lenni.
Becsengettek és akik még nem voltak a terembe azok is bejöttek. Az ofőnk tartja a történelmet, szóval természetes volt, hogy óra elején 15 percet osztályfőnökizéssel töltöttünk.
- És akkor ültetés - nyitotta ki a tanári zsebkönyvét Mr. Shol.
- NE MÁR! - hangzott az egész osztály felelete.
- Gyerekek. Megmondtam. Amíg tudtok viselkedni, úgy ültök ahogy akartok. De az a beszólás az új kémia tanárnőnek? Hogy képzeltétek?
- Hát tudja tanár úr, sehogy. Csak úgy jött - tett rá még egy lapáttal Armin. Melody rászólt, mire a fekete hajú srác csak ennyit mondott.
- Mi van? Ha már a szarban vagyunk, legyünk teljesen a szarban - vonta meg a vállát. Mr. Shol elkezdte az ültetést mondani. Komolyan, úgy éreztem magam, mint általánosban.
- Fiú lány padtársak lesznek - mi? Nemár. Az osztály többi tanulójának sem tetszett az ötlet, de a tanár nem tágított. Na, akkor most foházkodjunk, hogy nem Castiel mellé kerülök.
- És akkor az ablak felőli padsor, utolsó sorába Rina és Castiel üljön - miért is reménykedem? Beültem a padba, majd vártam. Hogy mire én sem tudom. A vörös fiú levágta mellém magát, majd elővette a füzeteit. Ja, hogy ez szokott jegyzetelni órán. Mik ki nem derülnek.
- Rendben, akkor kezdjük az órát - és innentől az agyam a tanárt teljesen kikapcsolta és a logóra kezdtem koncentrálni, amit olyan régóta rajzolok. Közben a kezembe tévedt Castiel igazolása is.
- Majd később megoldom - gondoltam magamban és visszatértem a művemhez. Óra felénél egy papír lap csúszott elém, amin a következő állt cirkalmas betűkkel. Az állam leesett a csodálkozától, hogy Castiel így ír. Mostantól őt kérem meg, a karácsonyi képeslapjaim írására.

Castiel: C Rina: R
C: Jó lett a rajzod.
R: Köszi.
C: Komolyan. Tényleg tetszik.
R: Nekem az írásod :D
C: Komoly? Mi olyan különleges rajta? :D
R: Úgy írsz, mint a nagyi. Olyan cirkalmas betűkkel. Mostantól te írod a karácsonyi képeslapjaimat. :D
C: Hát kösz. :D Amúgy mit csináltál te reggel a pincében?
R: Véletlen nyitottam be. De jó, hogy van pince.
C: Ugyan miért?
R: Ez legyen az én titkom.
C: Juj. Akkor nem akarom tudni. :D Szereted a rockot?
R: Persze. :D
C: Nem hittem volna.
R: Sokan nem hiszik.

És kicsengettek. Felálltam a helyemről és ha már annyira levelezgetünk megkérdeztem Castielt, hogy alá írja e az igazolást.
- Castiel, csak egy perc.
- Igen?
- Alá kéne írnod - nyújtottam elé a papírt. Na, látod Rina nem is fájt.
- Ez mi? - elvette a papírt és olvasni kezdte.
- Pff...Hagyj már. Nem írom alá - dobta vissza az asztalra a nyomtatványt.
- Légyszíves.
- Beálltál Dökösnek? - terelte e témát, miközben lazán a falnak dőlt.
- Nem, egy barátomnak segítek.
- Kinek, Natanielnek? Pff....Akkor meg pláne nem írom alá. Majd, ha ő idejön és megkér, akkor talán meggondolom - én tudtam, hogy nem fog sikerülni. Miért is sikerült volna. Kimentem a terembe és elmentem Rosával az udvarra. Ha Castiel nem írja alá, hát nem írja alá.
- És amúgy hogy vagy? Most már nem fáj a lábad? - hallottam Rosalya hangját.
- Persze, jól vagyok. De te mesélj! Veled mi újság?
- Semmi csak a szokásos - még végigbeszélgettük a szünetet, majd visszamentünk a teremben. A többi óra gyorsan elrepült, én pedig minden szünetben próbáltam aláíratni a papírt Castiellel. A végén beláttam, hogy ez nekem nem fog sikerülni, így hát utolsó előtti órán visszaadtam Natnak a papírt.
- Nem sikerült? - kérdezte. Én csak válaszként megráztam a fejem, jelezve, hogy nem, nem sikerült - - Rendben. Azért köszönöm, hogy megpróbáltad - kimentem a teremből, hol Melodyba ütköztem.
- Szia, Melody! Hogy vagy? - köszöntem rá a lányra, aki unott fejjel nézett engem. Ebbe meg mi ütött?
- Jól, kösz - válaszolta, majd indulni készült.
- Mi a baj? Mit csináltam? - tudakoltam meg, hogy miért kezdett el utálni.
- Mi van? Nataniel nem ér rá? - hogy jön ide Nataniel? Ja, várjunk csak.
- Neked tetszik Nataniel? - néztem rá kikerekedett szemmel. Erre ő csak hallgatott és egy arcizma se rezdült - Értem. De nekem semmi célom Nataniellel. Csak barátok vagyunk.
- Ahan, persze - azzal elviharzott mellettem. Hát, ő tudja, majd rájön, hogy nem akarok semmit a fiútól, ha meg nem, így járt. Kezd elegem lenni abból, hogy félre értik az emberek a fiú lány barátságokat. Most komolyan, miért kell ez. Kiléptem az udvarra, hol a szél lágyan fújta a hajamat. A levelek lehullottak én meg csak mosolyogtam. Szeretem az őszt. Ilyenkor nincs meleg, de hideg se. Meg úgy a borult időnél nincs jobb. Becsengettek így elkullogtam a kémia terembe, mivel kémia volt az utolsó órám. Épp beültem a padba, mikor a tanárnő is beviharzott.
- Remélem nem terveznek olyan neveletlenül viselkedni, mint ahogy tették előző órán - kezdte a fegyelmezést.
- Hogyne tanci nő. Bár nem tudom mit csináltunk. Mi jók vagyunk - válaszolt félmosollyal az arcán Armin. Persze az egész osztály felnevetett.
- Hát hogyne fiam! Ilyen jók vagytok? Akkor mit szólnátok egy röpdolgozathoz? - válaszolt a tanár gonosz tekintettel.
-Na, de tanárnő. A jó és az okos nem ugyanaz. Mi hülyék vagyunk - nevetett fel Armin.
- Te különösen - legyintett Ms. Delenay, majd belekezdett az aznapi óra anyagába. Mi már ezt vettük az előző iskolámba, így elkezdtem firkálni a füzetem szélét.
- És akkor most nézzük a kísérletet. Jöjjön ki mondjuk, Ön - mutatott Arminra. Szegény fiúnak befellegzett, már most láttam, de azért figyelemmel kísértem a történéseket.
- Rendben. Akkor mit csináljak? - kérdezte Armin.
- Hát mondjuk a kísérletet - bosszankodott a tanárnő.
- Oké. Szóval - ránézett a táblára leolvasta róla, hogy mik kellenek, majd elkezdte. - Először ezt a bigyót beleöntöm ebbe a cuccba, majd ezt melegítjük. És várunk - mindenki feszült figyelemmel kísérte a kísérletet. - Na gyerünk már. Mi tart ennyi ideig? - azzal a csövet amiben az anyagok voltak közelebb nyomta az égő borszeszhez, mire én és a tanárnő egyszerre kiáltottunk fel.
- Nehogy! - de ekkor már késő volt. Az anyagok reakcióba léptek és egy nagy robbanás kísérletével az egész termet nagy füstfelhő kezdett gomolyogni.
- Mindenki kifelé ! - utasított minket a tanárnő, mi meg egymásra taposva rohantunk ki. Egyesek sírni kezdtek az ijedségtől, mások csak nevettek és voltak akik unott fejjel álltak. Mindannyian kimentünk az udvarra, majd megnyugodtunk. Pár tanár kijött hogy megnézze minden rendben van e, de nem volt túl nagy felhajtás.
Óra végén elbúcsúztunk egymástól, majd elindultunk haza. Vagyis indultam volna, de a pincéből kiabálást hallottam.
- Velem te ne akarj kikezdeni! - hallottam Castiel hangját.
- Én kikezdeni? Csak annyit kértem, hogy írd alá azt a papírt!
- Igen? Te kérted? Nekem úgy rémlik Rina kérte!
- Persze, mert tudtam, hogy ez lenne! - mind a ketten idegesek. Ez nagyon nem jó. A pince ajtajába álltam és néztem a fiúkat, akik rosszabbak voltak, mint két harcoló tigris.
- Nem fogsz kirúgni a gimiből! - kiáltott vissza Castiel. Erre Nataniel olyat tett, amit nem hittem hogy valaha tenni fog. Akkorát behúzott Castielnek, hogy a fiú meghátrált és orrából a vér csöpögni kezdett. Befutottam a helyiségbe és két fiú közé álltam.
- Hagyjátok már abba! Az csak egy hülye papír - odamentem a vörös fiúhoz, aki szintén meg volt illetődve Nataniel erején.
- Ezért még megfizetsz! - ordította, majd leült az egyik ott lévő dobozra. Nataniel gyáván kiment a pincéből. Hogy lehet valaki ilyen? Még bocsánatot se kért. Most nagyot csalódtam benne.
- Jól vagy? - ültem én is a dobozra és fürkésztem a fiú arcát.
- Igen, jól - válaszolta ingerülten. Kerestem egy zsebit a táskámba, majd odaadtam neki. Ő elfogadta majd félmosolyra húzta a száját.
- Ez a viszonzás a múltkori zsepiért?
- Veheted úgy is - legyintettem. Kisöpörtem egy kósza tincset az arcából, majd ott ültem míg el nem állt a vérzés.
- Én most már megyek! - álltam fel, majd kifelé indultam. Már majdnem kiléptem, mikor Castiel megszólalt.
- Köszönöm! - aprót bólintottam, majd tényleg hazafelé vettem az irányt. Örömmel nyugtáztam, hogy megtanultam a hazafelé vezető utat, szóval a kanyargós utcákon szépen hazataláltam.
Mikor beléptem a házba, hallottam Nina és egy férfi hangot a konyhából. Lettem a táskám, a cipőm és a kabátom, majd a konyha felé vettem az irányt.
- Ő meg mit keres itt? - kérdeztem mikor megláttam ki férfi hang tulajdonosa.
- Én is örülök, hogy látlak!