A fekete kutya lánya

1./5.

Miután kábé mindenki magához tért a bejelentést követően Dumbledore még kérte a Roxfort himnuszát. Nem kell mondani, hogy Angelica milyen jót derült a kedves tanárok arcán. Főleg amikor a professzor intett egyet a pálcájával, és megszólalt a zene. De nem egyszerre.

A barna hajú lány együtt az ikrekkel szépen lassan, komótosan énekeltek. A lehetető leglassabban. Mint egy temetési szertartáson.

"Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort,
Tanítónk te légy!
Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr,
Meg pókok s néhány légy.
Tudjuk jól, hogy itt lehet
A balgából is bölcs.
Kedélyünk víg, de elménk oly híg,
Hát észt fejünkbe tölts!
Hegyezkedik a sok fül,
És könyvben túl sok orr;
Csak mondd, hogy ,,Rajt!", s mi magolunk majd,
Míg agyunk fel nem forr."

Miután már Angelica és az ikrek is befejezték a lassú éneklést, Dumbledore elküldte őket aludni. Percy vezetésével megindultak az elsősök, de Fred és George még tartogatott valamit. Percy lesúgta a jelszót Angelicának, és figyelmeztette, hogy ha elkapják őket, ő nem vállal felelősséget értük. Továbbá ha sok pontot vesztenek nem fogja megvédeni őket a többiek haragjától.

A lány meg biztosította a prefektust, hogy nem kell tartania ilyesmitől. Ő majd odafigyel, mint az elmúlt két évben.

Aztán megindultak. Hogy hova, az Angelica számára homályos volt.

- Pontosan hova is megyünk? - tette fel a kérdést a lány, miután már kábé ötödszörre mentek el ugyanazon a folyosón.

- Meglepi - vigyorgott Fred.

- Aha. Bővebben? - vonta fel a szemöldökét Angelica.

- Pszt - szólta le a lányt George, majd a folyosó vége felé bökött, ahonnan lépés hangok visszahangzottak.

- Gyerünk, cicus, találd meg a kóborlókat! - hallották meg Frics hangját, majd a sarkon megpillantották Mrs Norris sötét alakját.

Minden túl gyorsan történt. Frics kis mérete már látszódott a fáklyák fényében, amikor valamelyik fiú megragadta Angelica derekát, és behúzta az egyik szobor mögé. A lány még sikítani is elfelejtett meglepetségében. Amint megálltak, egy kemény mellkasnak ütközött. Onnantól kezdve nem mert megmozdulni, hogy megnézze, ki rántotta be az építmény mögé. Még levegőt sem vett, csak amikor már nem bírta tovább, nehogy Frics meghallja, és kiszúrja őket. Akkor bizony lesz nekik ne mulass.

Miután elhalltak a macska nyávogások és a gondnok léptei Angelica kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd távolabb lépett a fiútól.

- Kö... - kezdte, de amint megpillantotta azt a pajkos, kék tekintetett megakadt a nyelve, és nem tudta befejezni azt az egy szót.

- Mi van, Manó? Szellemet láttál? - vigyorgott Fred a lány pillanatnyi zavarán.

- Dehogyis! Azaz... mindegy - hesegette a témát vöröslő fejjel Angelica, majd kilépett a szobor takarásából.

- Szerintem menjünk. Már nem találunk semmit - szólalt meg George, aki egészen idáig távolról figyelte az eseményeket.

- Igazad van. Haladjuk, majd holnap folytatjuk - lépett testvére mellé Fred. Angelica a két fiú között kapkodta a tekintetét.

- Merlin szent szakállára! Mégis mi a jó pegazusszőrről beszéltek? - fakadt ki a lány. Az ikrek összenéztek, majd a náluk egy fejjel alacsonyabb lányra.

- Majd később elmondjuk - legyintett George, majd összevigyorgott Freddel - Ezt kapod a szülinapodra! - jelentették ki kórusban, majd egymásba karolva fordítottak hátat a barna hajú lánynak, és halkan dudorászva indultak a Griffendél Torony felé.