A fekete kutya lánya

1./2.

Angelica az ablakon kibámulva leste az elsuhanó tájat, amikor kicsapódott a kupé ajtaja, és egy lány jött be rajta. Bozontos, szerteszét ágazó hajkoronája a vállát verdeste, barna szemeiben kis fáradság csillogott.

- Sziasztok, bocsi, de nem ülhetnék le? Minden kupé tele van... - kezdte, és látszott rajta, már alig várja, hogy leülhessen.

- Gyere nyugodtan - mosolygott kedvesen a lány az ajtóban állóra. A barna hajú hálás mosolyt villantott, majd elfoglalta az Angelica mellett lévő helyet.

- Hermione Granger, elsőéves - nyújtott kezet a lány (ezek szerint Hemione), amit Angelica készségesen elfogadott.

- Angelica Black, harmadéves, és Neville Longbottom, szintén elsőéves - mutatta be a fiút, aki szomorúan biccentett egyet a lány felé, majd visszafordult az ablakhoz.

- Nincs valami jó kedve...

- Elmegyek, megkeresem Trevort, mindjárt jövök - tápászkodott fel a fiú az ülésről, és elhagyta a kupét. Hermione kissé tanácstalan arcot vágott, amit Angelica is észre vett.

- Elveszett a varangya - segítette ki.

- Nem kéne utána menni? - tette fel a logikus kérdést Hermione, mire Angelica bólogatni kezdett.

- Lehet.

Együtt álltak fel, és indultak a fiú után. Az első kupé, amit megnéztek bebizonyította Angelica számára, hogy az ikrek nem maradtak le a vonatról. Pontosabban az egész kviddicscsapat, és Lee Jorden is a helységben tartózkodott.

- Sziasztok, látom nem maradtatok Londonban - vigyorgott Angelica az ajtóban. Az ikrek egymásra néztek, majd a lányra, és röhögésben törtek ki - Aha, valaki értelmestől kérdezem, nem láttatok egy varangyot? - tette fel a kérdést, és végig járatta a tekintetét a csapaton. A jelenlévők összenéztek, majd egyszerre megrázták a fejüket. Az ikrek csak tovább röhögtek - Azért köszi.

Becsukta az ajtót, és ment volna tovább, ha észre nem veszi, hogy Hermione eltűnt mellőle. Körül nézett a folyosón, de a lányt nem látta sehol. Aztán megcsapta a fülét újdonsült barátnőjének a hangja, ahogy bemutatkozik. Rögtön utána egy másik, ismerős hang is társult hozzá, ahogy elmondja a nevét, végül egy ismeretlen, mégis ismerős. Mint a fiú kinézete, akit az állomáson látott. A hangok irányába indult, és nem sokára egy félig nyitott kupéajtót pillantott meg. Az üveghez sétált, és a szeme elé tárult a három személy, akinek a hangját az előbb hallotta. Az egyik Hermione volt, a másik vörös haja, és kék szeme Ron Weasleyhez tartozott, és a harmadik az a fiú volt, akit Londonban látott.

Angelica neki dőlt az ajtófélfának, és mosolyogva fürkészte a három elsőévest.

- Sziasztok! Mi újság? - kérdezte mosolyogva.

- Black! Jó téged látni! - üdvözölte Ron a lányt, a fekete hajú fiú furcsán méregette.

- Angelica Black, harmadéves - nyújtotta illedelmesen a kezét. A fiú kissé bizonytalanul, de elfogadta.

- Harry Potter, elsőéves. Azt hiszem - felelte bizonytalanul. Szuper, tehát mugli születésű. Angelicának egyébként semmi baja a mugli születésűekkel. Csak mostmár végleg nem érti, mégis honnan ismerős neki a fiú.

- Ron, mesélj! Mit csináltak az ikrek a nyár második felében? - fordult vigyorogva a vörös hajúhoz, miközben leült Harry mellé.

- Jobb, ha felkészülsz lelkileg. Nem tudom, mit csináltak a szobájukban, de ki sem jöttek onnan vagy egy hétig. Ha mást nem, hülye poénokkal fognak idegesíteni - rántott vállat.