A fekete kutya lánya

1./8.

A három gyerek összesen három órát töltött a pályán. Dobálták a kvaffot, részletesen kivesézték a szabályzatot, és nem utolsó sorban megpróbálták elkapni a cikeszt, ami egyszer sikerült Angelicának is, de legfőképp Harrynek.

Végülis nem hiába van kitéve az apja a trófea teremben.

Mivel már besötétedett, és nem akarták, hogy az új "csodafegyvert" bárki lássa, visszaindultak a kastélyba.

- Nem vagy olyan rossz, öcskös - bokszolt játékosan Harry karjába Angelica.

- Kösz - dörzsölte meg azt a helyet a fiú, ahol a lány ökle hozzáért.

- Akkor jövő héten kedden találkozunk. Én megyek, és szólok a többieknek - jelentette be Wood, azzal már el is rohant. A két ott maradott egymásra néztek, majd elröhögték magukat.

- Mindig ilyen? - szólalt meg Harry, miután megnyugodtak.

- Általában igen, de attól még jófej, és piszok jó őrző - mesélte Angelica - De beszéljünk másról. Az elmúlt három órát a kviddiccsel töltöttük - terelt a témát a lány - Hol élsz?

- Hát... Little Whinging-ben a nagynénéméknél, de egy kész pokol - fogott bele nagy nehezen Harry - És te?

- Értem. Anyukámat kiskoromban elvesztettem. Nem tudom hogyan, ezt elhallgatják előlem. Apukámmal szintén nem tudom, mi van. Szóval a nevelőapámnál élek - válaszolta Angelica úgy, mintha ez természetes lenne. Pedig az igazság az volt, hogy nem is szándékoznak neki elmondani a tíz évvel ezelőtt történteket. Ami, valjuk be, rettenetesen bosszantotta.

- Az nem jó. Neked hogy derült ki, hogy boszorkány vagy? - terelt témát a fiú.

- Az elég érdekes volt, de amúgy tudták, hogy van bennem varázs. Elvileg aranyvérű vagyok, bár ezt soha nem vertem nagy dobra, mint Malfoy - emlékezett vissza a nagyszájú kis taknyos 11 évesre, akinek a gondolatától is ökölbe szorult a keze - De mindegy is. Még hat éves koromban volt, hogy Remus-szal elmentünk nyaralni, és egy tornyot kellett "megmásznunk". Én túl hajoltam a védőkorláton, mert megláttam egy pici galambot. Meg akartam fogni, de nem értem el. Egyre jobban kihajoltam, majd valaki véletlenül nekem jött, én pedig leestem. De az esés lassulni kezdett és én szépen talpra érkeztem - húzta ki magát büszkén Angelica - Azután folyton varázsoltam. És te, hogy jöttél rá?

Harry felnevetett, majd mesélni kezdett:

- Ez most volt a nyáron. Az unokatestvéremnek születésnapja volt, és engem nem tudtak hova rakni. Így velük kellett mennem az állatkertbe. Éppen a hüllőknél voltunk, amikor Dudley panaszkodott az óriás kígyóra, hogy nem mozog. Amint elmentek, én is odasétáltam az üvegfalhoz, és beszélgetni kezdtünk a kígyóval. Aztán Dudley észrevette, hogy "mozog" a kígyó, ezért engem félre lökve szaladt oda. Az üveg eltűnt, Dudley pedig beleesett a kígyó medencéjébe - nevette el a végét. Angelica is megeresztett egy mosolyt, de a kígyóval való beszélgetés túlságosan sok aggodalmat kelltett benne.

- Szóval beszéltél a kígyóval? - kérdezett vissza, Harry pedig bólintott - Akkor te is párszaszájú vagy.

- Hogy mi? - kérdezett vissza most a fiú.

- Párszaszájú. Vagyis beszélsz a kígyók nyelvén - magyarázta a lány, miközben folyamatosan Harry arcát fürkészte - Nagyon ritka képesség. Ha eddig jól számolom, akkor veled együtt ketten beszélnek még kígyó nyelvet - lelkesedett be a lány.

- És ki a másik? - tette fel félve a kérdést a fiú.

- Találd ki - húzta ki magát a lány. Megvárta, amíg a fiúnak is leesik, és vigyorogva figyelte az egyre inkább elkerekedő szemeit.