A fekete kutya lánya

1./34.

Másnap reggel Angelicának furcsa érzése támadt. Mintha nem is történt volna meg a tegnapi, ugyanis nem emlékezett rá, hogyan került az ágyába.

Viszont az, hogy mennyire kipihentnek érezte magát, enyhén szólva is furcsa volt.

Felült, majd megrázta magát. Nem lehetett álom az éjjel történtek. Ahhoz túlságosan valóságos volt.

Megdörzsölte a szemét, és kievickélt az ágyából. Ahogy körbepillantott a szobán megállapította, hogy a többiek még mélyen alszanak, egyedül Hermione gubbaszt egy tankönyv felett.

Még csak hajnalodott, ezért egészen sötét volt a helységben, azonban Angelica kifinomult érzékei rögtön bekapcsoltak, amint a talpát a hideg kőhöz nyomta.

- Jó reggelt, Hermione - nyújtózkodott egyet a lány, majd átbotorkált az olvasó barátnőjéhez - Mit tanulsz?

- Bájitaltant, illetve utána majd bűbájtant és mágiatörténetet - mutogatott a mellette heverő könyvekre, fel sem nézve a sorokból - Tegnap este elaludtam, és nem volt időm átnézni.

- Beteg leszel, ha nem alszod ki magad - csóválta rosszallóan a fejét Angelica - Tudom, mert én is tapasztaltam.

- De most sem tanulsz, mégis évfolyam első vagy! - emelte fel végre a fejét a lány, hogy a barna szemeivel a harmadéves kékjébe nézhessen.

- Dehogy vagyok évfolyam első - fintorodott el Angelica - Fred és George azonnal ki is tagadnának.

- De a jegyeid mégis jók...

- Az lehet, de mellette nézd meg, mennyi büntető munkát kaptam - emelte fel a mutató ujját - Szerintem, ha csak feleennyire jól menne a dolog, akkor még mindig Piton üstjeinek fenekét vakarnám - nevetett fel, és örömmel látta, hogy Hermione is megereszt egy halvány mosolyt - Ha pedig csak azért tanulsz, mert amiatt a vakarcs miatt rosszul érzed magad, csak nyugi, szerintem sokkal többet ér egy mugliszületésű, mint ezer aranyvérű...

- Nem csak erről van szó - sóhajtotta gondterhelten Hermione, miközben behajtotta a kezébe tartott könyvet - Mindig is szerettem tanulni. Barátaim nem nagyon voltak, amit főleg a boszorkányságomra és a szüleimre kenek.

- Most viszont sok barátod van! - próbált lelket önteni a lányba Angelica - És én büszke vagyok arra, hogy ilyen jó barátnőm van. Meg ott van Harry és Ron. Na meg az ikrek. És persze a szobatársaid - nézett ismét körbe a szobán - Szerintem jó, hogy boszi lettél, különben soha nem találkoztunk volna.

- Az lehetséges... - felelte vonakodva a lány.

- Oké, fogalmazzunk másképp - gondolkodott el egy csöppet Angelica - Ha te nem lennél, már nem élnék. Halloweenkor megmentetted a jó hírnevem.

- Ami majdnem az életedbe kerül - tapintott rá Hermione a nem éppen lényegesre - Ha én nem lennék, nem mentetek volna oda, és nem keveredtetek volna bele ebbe az egészbe.

- Ugyan már - legyintett szerényen mosolyogva Angelica - Ismersz, nem? Így is, úgyis benne lettem volna. Harryvel együtt, hiszen a drága Voldikának rá fáj a foga. Ne is beszéljünk Ronról, aki az öcskös legjobb barátjaként szintén a dolog közepébe csöppent volna.

- Igen, de...

- És, persze Hagrid kis problémája is a listán van - vette elő a lány az ujjait, hogy azokon számolhasson - Ha szükségünk lesz rá, én pedig biztos vagyok benne, akkor egy nagyszerű boszorkányt tudhatunk magunk mellett.

- Köszönöm, Angie, ez sokat jelent nekem - szélesedett ki Hermione mosolya.

- Ha pedig végképp nem megy a tanulás, használj láthatatlan tintát, és puskázz - kacsintott rá az elsőévesre Angelica - Tudok hozni minőségit, van hozzáférésem.