A fekete kutya lánya

1./44.

Mógus Angelicával csináltatta meg az összes feladatot, amely a Bölcsek Kövéhez vezető úton fogadta őket.

Bolyhoskától kezdve a bájitalos részig, mindet. Kivéve az utolsót.

Edevis Tükrét.

Azt a professzor egyedül csinálta, Angelicát pedig kikötözte. Azt azonban nem tudta, hogy a lánynál ott van a pálcája.

- Dumbledore csapdája... gondolhattam volna – motyogta Mógus, ahogy körbejárta a tükröt – Hogy lehetne...

- Gratulálok, professzor – forgatta meg a szemeit a lány – Ennyit küzd a kőért, erre az utolsó feladatot rontja el. Ez is csak maga lehet...

Mógus felemelte a pálcáját, és már mondta volna a halálos átkot, amikor egy harmadik hang is beleszólt a beszélgetésbe.

A lány szíve a torkában dobogott.

- Ne öld meg... inkább használd fel...

- Uram...

A professzor elengedte a lányt, és mellé lépve, a hajánál fogva vezette a tükörhöz.

- Mit látsz? – kérdezte egy idő után Mógus, parancsoló hangsúllyal.

Angelica habozott.

Hogy mit látott?

Saját magát, amint Harrynek adja a vörös követ. De még akkor se mondta volna ezt el a tanárnak, ha Merlin maga kéri meg rá.

- Látom, ahogy együtt sétálunk a barátommal a tengerparton – hazudott szemrebbenés nélkül – Nagyon szépek a hullámok...

- Semmi haszna, uram – rántotta meg a barna hajzuhatagot a férfi, ennek következtében a lány közelebbről megismerkedhetett a kőpadlóval.

Angelica felnyögött a karjába nyilalló fájdalomtól, de igyekezett nem jelét adni egyéb sérelmének.

- Sose kapod meg a követ. Ezt üzenem neked is, Voldemort - könyökölt fel, és élete legszebb nézésével ajándékozta meg a tanárurat.

- Nagyuram, végezhetek vele? – állt a lány felé a férfi, felemelt pálcával.

- Tanár úr!

Az új, fiúhang kizökkentette a professzort gyilkolási vágyaiból, de a fegyverét még így se engedte le.

- Harry Potter. Tudtam, hogy eljössz...

A fiú hitetlenséggel vegyes megkönnyebbüléssel nézett végig a társaságon. Illetve hatalmas döbbenettel.

- Tűnj el innen, Harry! – utasította ellenkezést nem tűrő hangon Angelica a letaglózott fiút. Viszont ő nem mozdult semerre.

- De hát... Én azt hittem, Piton...

- Perselus? – horkant fel a professzor – No igen, az a nagyra nőtt denevér kapóra jött nekem. Végtére is, amíg ő itt van, ki gyanúsítaná sze-szegény da-dadogós Mógus? – nevetett fel, melytől a két gyereknek egyaránt felállt a szőr a hátán.

- Harry, Piton ártatlan – kísérelte meg a felállást a lány.

- Meg akart ölni! – fakadt ki, egy utolsó próbát téve a fiú.

- Ez a féreg volt – bökött az állával Angelica a professzor felé.

- Pontosan – vigyorgott a férfi – Ha Granger kisasszony nem ütközik belém, lerázlak arról a seprűről. Sikerült volna hamarabb is, ha Piton nem mormol ellenátkot, hogy megmentsen téged.