A fekete kutya lánya

1./35.

A hajnali nasit követően párosunk halkan köszönte meg a házimanók munkáját, majd igyekeztek feltűnés nélkül visszaslisszolni a toronyba, mielőtt lebuknának. Habár, már majdnem mindegy volt.

- Hányszor is voltunk idén büntetőmunkán? - kérdezte vigyorogva Fred, mikor elhaladtak a púpos boszorkányt ábrázoló szobor mellett.

- Nem tudom, talán hatszor, vagy hétszer... - felelte elgondolkodva Angelica - Miért?

- Mert ideje lenne megint belemenni valamibe - nézett körbe a csendes folyosón - Gyere velem - indult meg egy teljesen más irányba, mint kellett volna.

- Azért a kicsapást nem kockáztatnám - érte utol a fiút a lány, de a mondandóját egyáltalán nem vette komolyra.

- Mikor akartak minket kicsapni? - pillantott le a barátnőjére Fred, óvatos mosolyra húzva az ajkait.

- Idén egyszer sem, de tavaly... - emlékezett vissza Angelica.

- Az akkor volt - legyintett nem törődöm stílusban a fiú.

- Anyukád rivallót küldött neked! Vagyis nektek... - tette hozzá csöppnyi gondolkodás után a lány.

- Amin aztán jót nevettünk - fejezte be Fred, de nem pont úgy, ahogy a barátnője akarta - Nyugi, ha elkapnak, egy rivallóval megússzuk, esetleg némi pont vesztéssel...

- Érdekel az engem. Már nagyon régen nem nyertünk semmit - vonta meg a vállát Anglica.

- Ne legyél már ennyire negatív. Jó lesz, csak gyere - kacsintott egyet a lányra Fred, majd átkarolta, és így haladtak végig a folyosón.

Angelicának halvány lila gőze sem volt róla, hova is mennek.

Követte a fiút, aki egyenesen a bagolyház felé masírozott, egy letörölhetetlen vigyor kíséretében.

- Mégis miért vigyorogsz? - kérdezte kíváncsian Angelica, azonban ő sem tudta megállni a mosolygást.

Ahogyan a kis nevető ráncok összefutottak Fred a szája sarkában, illetve a szeme körül hitetlenül aranyossá tette. Mint egy minimackó.

- Csak úgy - vont vállat, majd levetette a lány válláról a kezét, és lecsúsztatva azt összekulcsolta az ujjaikat - Csak úgy.

A lány válaszul a szemét forgatta, majd megindultak a lépcsőn felfelé.

- Egyáltalán hova megyünk? - faggatózott tovább Angelica.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik - osztotta a bölcsességét Fred - És nem terveztem hamarabb megöregedni nálad, Manó.

- Én sem, de ha elrabolsz, nagyon megátkozlak. Kétszer annyi rontást tudnék mondani kapásból, mont ahány évesek vagyunk - fenyegetőzött a lány, azonban a fiú nem tudta komolyan venni.

Ahhoz túl alacsony és aranyos volt. Főleg abban a pózban, amit felvett. Az a tipikus ,,komolyan mondom, hogy meghalsz"-t sugárzó tekintély, amelyet árasztott. Azonban ezek ellenére is Fred annyit tudott megállapítani belőle, hogy mennyire aranyos, ahogy az arcába fújja a lenge szél a sötétbarna tincseit.

- Igen, elrabollak, és a rabszolgámmá teszlek a bagolyházban! Te fogod feltakarítani Errol bagolypiszkát! - ítélte ,,halálra" a lányt, azonban mire végig mondta, elnevette magát - Lassan négy éve ismerjük egymást, te kis bolond, szerinted képes lennék ártani neked? - borzolta össze Angelica hajkoronáját, majd a kezét megfogva magához húzta - Kis dinka.

- Nem bolond, csak paranoiás - kuncogott fel halkan a lány, ahogy jobban a fiú mellkasához bújt.

- Feleslegesen - egészítette ki Angelica mondandóját Fred, majd felnevetett, és az utolsó lépcsőfokot megmászva szemügyre vehették a frissen visszatért baglyokat.