A fekete kutya lánya

1./38.

Angelica két tömény oldalt kanyarított Charlie-nak. És még apró betűkkel írt!

Természetesen nem szólt senkinek sem a dologról, ugyanis se Hagridot, se a hármast nem találta sehol, hiába járta be a kastélyt tucatszor.

Hópihe vígan szállt az égbolton, mintha örülne, hogy ezúttal nem Remushoz kell mennie, hanem egy új tájra.

Egy vad, sárkányokkal teli vidékre, ahol nem kizárt, vacsora lesz belőle.

De okos madár volt, hátha nem lesz baj.

Az ablak bepárásodva mutatta meg a kinti birtokot, ahol a diákok nagy része tengette idejét. Persze Angelica és George éppen büntetőmunkán ültek Piton professzornál, míg Fred Fricsnél segédkezett.

Dolgozatokat kellett javítaniuk egy megoldó kulcs alapján, amit maga a tanár írt össze nekik, így néhol felért egy lelki hullámvasúttal, ha ki tudták olvasni.

Piton eredetileg külön akarta szedni őket. Mind a hárman, háromfelé végezzék el helyette a piszkos munkát, de a George-ot elvállaló Bimba professzornak sürgősen be kellett mennie a Szent Mungóba, más pedig nem tudta fogadni a fiút. Vagy csak nem akarta.

Ebből következett, hogy amikor a bájitaltan tanár nem figyelt, a két gyerek egymás dobálta, vagy szarvat, esetleg bajuszt és szakállat varázsoltak Pitonnak. Aki ezt észre sem vette. Vagy csak nem akarta észrevenni.

- Unom ezt az egészet... - suttogta George, olyan másfél órával büntetésük kezdete után.

- Én is. Valahogy jobban ki kéne tolni vele - bökött a fejével a lány a férfi felé. Erre a fiú elvigyorodott, és pennájával egy nagy, piros pacát nyomott az előtte heverő lapra.

- Tanár úr! Kifolyt a tintám! - lengette meg a levegőben a kezét.

- Oldja meg, Mr. Weasley, már nem kisgyerek - rendezte le George-ot egy kézlegyintéssel.

Angelica visszafojtott vigyorral figyelte, ahogy a fiú ismét kiötöl valamit. Ezúttal elővette a pálcáját is hozzá.

- Figyelj, és tanulj, ártatlannak nem nevezhető barátom, mert ilyet George bácsi csak egyszer csinál - kacsintott a lányra, aki alig bírta tartani magát. A feje már vöröslött a magába fojtott nevetéstől.

A fiú felemelte a pálcáját, és egyenesen a mit sem sejtő tanárra szegezte. Óvatos mozdulatokkal a levegő kezdte pöckölni, és a nagy koncentrálásban még a nyelve hegyét is kidugta.

Az aznapi bájitaltan óra arról szólt, hogy ki tudja a legerősebb szerelmi bájitalt kikeverni. Természetesen ez is büntetés volt, de kitűnően sikerült teljesíteniük. Főleg, hogy a bemutató pár Angelica és Fred volt.

A nyertes üvegcse a magasba emelkedett a polcról, és gyanúsan a férfi felé vette az irányt.

Tekintve, hogy félő volt, Piton észreveszi, Angelica egy tollat lebegtetett a férfi elé, mintha az lenne a fő csel.

És a tanár úr ezt be is vette.

- Ms. Black, megköszönném, ha a feladatára koncentrálna, és nem a leggyengébb tréfa módszereit tesztelné... - darálta a professzor, miközben a pálcájával mozdulatlanná tette a tollat. Nyílván mondott volna még valamit, ha nem csattan a tarkóján az üvegcse, benne az élénk színű lével.

A páros lélegzet visszafojtva várta, mi lesz.

Piton lefagyott, és dermedt tekintetét az előtte álló tollnak szentelte, amit még Angelica reptetett oda.

Kerek egy percig olyan csend honolt a pincehelységbe, mintha csak a Véres Báró járt volna arra.

Aztán a professzor negédesen elmosolyodott.

- De gyönyörű vagy ma, kedves! Meghívatlak, esetleg, egy vajsörre? - dédelgette a fehér tollat.

Angelica és George összenézett, és amikor Piton „kedvese" „ruháját" kezdte dicsérni, lefordultak a székről, annyira nevettek.

- Mégis mi olyan nevetséges, Ms. Black és Mr. Weasley?! - förmedt rájuk a tanár, mihelyst felfogta, nincs egyedül „kedvesével" - Azonnal menjenek vissza a hálókörletükbe!

A páros összeszedte magát (már amennyire sikerült), és kitámolyogtak a teremből.

- Ez jobban sült el, mint gondoltam - fogta a hasát, a könnyeit törölgetve George - Milyen csinos, kedves! Ez griff toll? Igazán remek választás! - utánozta Piton hangját a fiú, mire a mellette baktató lányt ismét elfogta a nevetőgörcs.

- Merlinre, hogy nem vette észre? - fogta a fejét Angelica - Pedig nagyobb feltűnést keltettél, mint bármikor máskor.

- A profikat nem olyan könnyű észrevenni - húzta ki magát a fiú - Mellesleg Freddie említette, hogy tíz galleont fizetsz a kis fogadásunk nyertesének...

- Jé, tényleg! - csapta homlokon magát a lány - Kinek tartozom?

- Ronnak.

- Azt hogy? - nyögte, kissé sokkolva a lány.

- Hagytam nyerni - vigyorodott el ismételten George.

- Aha, persze - forgatta a szemét Angelica - Úgy tűnik, mégsem ismersz olyan jól minket...

- Dehogynem! Csak később jöttetek össze, mint számítottam rá - nyújtotta ki a nyelvét a fiú, melyre a lány felkuncogott.

- Nem vagy a tippelés mestere, Georgie...

***

Angelica kint feküdt a fűben, a tóparton, élvezve a jó időt, míg Fred és George mellette ügyködött valamin, melyet nem voltak hajlandóak megosztani a lánnyal.

És, bár Angie-t rendkívül furdalta a kíváncsiság, inkább nem szólt bele. Helyette azon agyalt, hogy deríthetné ki a másik Potter kilétét.

De támpontja az nem volt. Azt pedig már megtanulta, hogy nem tud elindulni, ha nincs egy biztos pontja.

Nem számolhat be senkinek erről. Még Remusnak se. Úgyis lebeszélné a dologról, vagy bemagyarázná, hogy valamit biztos, félre értett.

Pedig Angelica tudta, hogy erről szó sincs. És ki akarja deríteni, mi folyik itt, amit nem kötnek az orruk alá.

- Fiúk... - ült fel villámsebességgel. Fogalma sem volt arról, vajon jól teszi-e, amit tenni készül, de ha nem osztja meg valakivel, hamarosan felrobban - Van kedvetek segíteni?

A két srác összenézett.

- Miben is? - vonta fel a szemöldökét George.

- Van egy kis probléma... - fogott bele a lány, és elmesélte, hogyan is hallgatta ki Dumbledore-t és Pitont arról a bizonyos dupla-potter problémáról.

Azonban ahogy haladt azzal a nyúlfarknyi mondandóval, úgy lett egyre bizonytalanabb abban, hogy bele kéne rángatnia a párját és az egyik legjobb barátját ebbe az egészbe.

De már nem csinálhatta vissza.

- Miért van az, hogy minden hülyeségben benne vagy? - fogta a fejét vigyorogva Fred.

- Nem tudom - vont vállat Angelica - De ez egy komoly probléma, és más nem fogja megoldani.

- Ezért beleütöd az orrod - röhögött fel George - Én benne vagyok!

- Én is, még szép - bólintott Fred.

Angelica pedig nem tudta eldönteni, ennek most örüljön, vagy mégsem.