A fekete kutya lánya

1./22.

A reggeli (vagy inkább ebéd) után megbeszélték, hogy sötétedés után találkoznak a klubbhelységben, és együtt fognak indulni.

Addig Angelicának volt egy szabad délutánja, és ha jól sejtette, az ikrek éppen dolgoztak valamin, és ilyenkor nem szabad "megzavarni" őket. Így a lány egyedül ment a szobájába, ahol a kezébe vette a Remustól kapott könyvet.

Amint felnyitotta, és olvasni kezdte az első oldalakat, már tudta, mivel fogja eltölteni az idejét.

Ezzel azonban volt némi probléma. Kezdve azzal, hogy egyedül soha nem szabad animágiát gyakorolni, ugyanis bármi félre sikerülhet, és könnyen baleset lehet a vége.

Angelica ezzel tisztában volt, ahogy azzal is, hogy nem éppen a türelméről híres (többek között ezért is volt már 7 éves korában kizárva a Hugrabug).

De nagy levegőt vett, és az olvasottak alapján felállt, majd pár lépést arrébb ment az ágytól.

Összeszorította a szemét, majd erősen koncentrálni kezdett. Magában csak egy mondatott ismételgetett:

Farkas akarok lenni! Farkas akarok lenni!

Maga sem tudta, pontosan mennyi ideje is próbálkozik, de azt vette észre, hogy a haja mintha rövidebb lett volna, valamint a karjain felállt a szőr.

Hirtelen kinyitotta a szemét, és a tükör elé sétált.

Tágra nyíltak mélykék íriszei, amint megpillantotta magát. A haja valóban rövidebb volt, és némi fehér csík is vegyült bele. Felhúzta a karján a talárja ujját, és még nagyobb döbbenettel figyelte azt a rengeteg, hófehér szőrszálat, amely ott meredezett a jobb karján. A balon ugyanígy.

Gyorsan az ágyán heverő könyvhöz sietett, és ezt a kis kalandot elkönyvelte egy fél sikernek.

Már három éve próbálkozik sikertelenül, egészen azóta, hogy McGalagony megmutatta nekik a saját animágus alakját. Egy szürke macskává tudott változni, és egy kiselőadást követően azt is elmondta, hogy rendkívül veszélyes, és meggondolatlan egyedül megpróbálni. Azonban Angelica a Roxfortban kezdte el tanulni, és egészen addig a napig ott is folytatja.

Persze amikor otthon van, akkor is gyakorol, de ott nem olyan nyugodt a környezet, mint az üres szobában.

Angelica kikereste a visszafordító segítséget. A könyvben ugyan nem így volt benne, de a lány aránylag hamar megtalálta, és újra pár lépést hátrált az ágytól.

Behunyta a szemét, és elképzelte, ahogyan ismét sötét barna lesz a haja, és hosszú, valamint normális szőrszál szám a kezén.

Erősen igyekezett, azonban nem érzett változást. Még órákig próbálkozott, de nem történt semmi.

Hiába írta a könyv, hogy ne pánikoljon, mert úgy kevesebb a siker esélye, Angelica mégis kezdett kétségbeesni.

Ha nem változtatja vissza magát teljesen, szinte biztos fel fog tűnni mindenkinek, és kitudódik a titka.

Ugyanis senki, még Dumbledore sem, tudta, pontosan mit is csinál a lány.

Pedig már sokszor gyakorolt a Tiltott Rengetegben, valamint Hagrid kunyhója mögött a fák között.

Angelica érezte, hogy az igazgató sejti, mire is készül, hiszen az utóbbi időben jobban odafigyel rá. Persze ez nem akadályozta meg a lányt a további gyakorlásban.

Most azonban teljesen tehetetlenül ült az ágyán, és lázasan lapozgatta a könyvét, valami megoldást keresve, és a vaskos kötet legvégén találta meg a választ.

Összecsapta a lapokat, majd ismét felállt, és a pálcáját a kezébe véve összpontosított a saját teste épségére.

Most nem csukda be a szemét. Helyette meredten bámulta a pálcájának hegyét, és koncentrált a varázslatra.

- Finite Incantatem!

A varázspálca végén halványkék gömb jelent meg, amely egyre nagyobb lett. Körülötte valamivel sötétebb szikrát pattogtak. Aztán a növekedés megállt egy mókus fejének nagyságánál.

A gömb megindult a lány feje felé, majd körkörösen mozogva végig szaladt a testén. Ennél a mozdulatnál Angelica akaratlanul is összeszorította a szemét.

Amint a varászlat véget ért a gömb egy nagy pukkanással kidurrant, és a lányt a tükörbe nézve egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

Haja ismét hosszú és barna volt, valamint a karjai is normális szőrzettel rendelkeztek.

Rápillantott a karórájára, majd ijedten vette tudomásul, hogy tíz óra is elmúlt.

Gyorsan magára kapott egy köpenyt, majd a könyvet az ágyon hagyva szaladt le a klubbhelységbe, ahol Harry és Ron várakozott. Előbbi kissé izgatottnak tűnt, míg az utóbbi inkább türelmetlennek, de az izgatottság neki is jelen volt az arcán.

- Sziasztok, remélem nem késtem sokat - köszönt mosolyogva Angelica.

- Többre számítottam - legyintett Harry - Mehetünk?

- Várj! Hozzam a térképet? - ajánlotta a lány, de Ron megrázta a fejét, míg Harry értetlenül fordult felé.

- Nem kell. Van jobb - vigyorodott el. Most Angelica nézett rá kíváncsian.

- Milyen jobb?

- Harry karácsonyra kapott egy... - kezdte a vörös hajú fiú, mire a barátja oldalba könyökölte.

- Mondjátok már! - szólt rájuk Angelica.

- Kaptam egy láthatatlanná tevő köpenyt - bökte ki Harry, mire a lánynak tátva maradt a szája.

- És ezt te mikor akartad elmondani nekem?! - kérdezte Angelica, de a hangjában nem volt egy szemérnyi rosszindulat sem. Inkább csodálat.

- Úgy gondoltam... - kezdte, de a lány nem tudta, mit akart ezután mondani, ugyanis Ron közbe szólt:

- Mehetnénk? Még a végén valaki felébred - morogta, és a fekete hajú eleget téve a kérésnek, előhúzott egy könnyű anyagú köpenyt, amelyet magukra terített.

Tekintve Angelica kisebb méretét a korosztályához nézve nem lógott ki a lábuk a ruha alól.

- Hű... ez nagyon király! - lelkesedett a lány, amint lenézett a lábára, amely nem volt ott. Azaz ott volt, de nem látta.

- Szerinted nem bizarr? - kérdezte Harry.

- Nem - rázta meg a fejét a lány - Miért, szerinted az?

- Is-is - vont vállat a fiú.

- Mostmár tényleg mehetnénk! - szólalt meg Ron, majd egyesült erővel indultak a portrélyuk felé.

- Ki jár itt? - kérdezte rémülten a Kövér Dáma, amikor elhagyták a klubbhelységet.

De a három gyerek nem válaszolt neki, csak mentek előre. Nem foglalkozva Friccsel, Mrs Norris-szal vagy éppen a járőrőző tanárokkal sem.