A fekete kutya lánya

1./19.

December vége felé járva már leesett az első hó, és rettentően hideg volt. Bár ez a kastély meleg falai között nem volt érezhető.

A négyes délutánokat és a hétvégéken is a könyvtárban tengette az időt. Már legalább a fél könyvkészleten átrágták magukat, de semmit sem találtak arról a bizonyos Nicolas Flamelről. Pedig Angelica biztos volt benne, hogy valahol már hallotta a nevét, csak pont olyankor hagy ki az agya, amikor szüksége lenne rá.

A folyamatos könyvtárba járás nem csökkentette a lány számára a "csináljuk hülyeségeket" listáján szereplő cselekedetek számát. Az napokban például sikerült az ikrekkel olyan hógolyokat készíteniük, melyek varázsvezérlést kaptak, és Mógus turbánját célozták meg. Így Angelica megkapta a második büntetését az évben.

- Halljátok, mindjárt karácsony, de még csak kétszer voltunk megbüntetve - közölte röhögve Fred. Éppen a karácsonyfákat kellett díszíteniük a hócsata miatt. Pontosabban Angelica a gömböket varázsolta a fára, illetve egy-két jól mutató jégcsapott, míg a fiúk a tű leveleket sepregették.

- Ti, de én csak egyszer! - fakadt ki George - Tavaly ilyenkor már az ötödik büntetésünket töltöttük.

- Ez igaz - kuncogott fel Angelica.

- Te meg felcsaptál jó kislánynak! - bökött a lányra Fred. George helyeslően bólogatott mellé - A trollos esetnél is.

- Ó, elnézést kérek, amiért segítettem három elsősnek, és nem haltam meg! - nézett mérgesen Angelica az ikrekre.

- Nem azt mondom, hogy a nem meghalásod bűn, de igazán kicsikarhattál volna egy kis büntető munkát - folytatta George testvére gondolat menetét.

Ennyit arról, hogy jelentek neki valamit-sóhajtott lemondóan Angelica. Az elkövetkezendő fél órában, pedig nem szólt hozzá az ikrekhez. Sőt, igyekezett elkerülni őket.

Nem sokkal később Hagrid hangját hallotta meg, aztán a hármast is megpillantotta. Meg persze a hatalmas fát, amit a vadőr akart behozni.

- Miről maradtam le? - sétált oda hozzájuk mosolyogva.

- Kicsit kezd elegem lenni - vallotta be Harry.

- Van ez így - rántott vállat Angelica - Hagrid, nem kell segítség? - kérdezte Angelica Ronnal egyetemben

- Nem, köszönöm - hárította az ajánlatot az óriás.

- Nem zavar, hogy mások közelekedni szeretnének? - hallatszott egy irritáló hang. Angelica nem sokszor hallhatja, amiért imát ad Merlinnek, de amikor mégis, legszívesebben megfojtaná a fiút - Mi van, Black, Weasley? Együtt akartok vadőrnek menni? Hagrid bizonyára jobb családnak bizonyul és a kunyhója is kényelmesebb, mint a ti családi putritok.

Ron már ugrott volna, ha Angelica nem állítja meg.

- De nagy a szád, Malfoy. Év elején persze féltél előbújni - nézett le a kisfiúra, aki egy fejjel volt alacsonyabb nála.

- Dehogy féltem. Csak jobb dolgom is akadt, mint egy személyiség zavaros lányt és a béna haverjait alázzam a porba - köpte undorodva a szavakat.

- Először nézz tükörbe, kölyök - bökött a tejfölszőke tincsei felé. Harryék elégedetten nézték, ahogyan Angelica kissé helyre teszi a mardekáros fiút - Nem mellesleg, annyi varázsigét sem tudsz, mint ahány foga van egy pitonnak. Szóval, kicsi, Malfoyka, menj és rontsd másnak a levegőt az orrszőr égető kölniddel.

Malfoyon látszott, hogy fortyog a dühtől, de a lány még nem fejezte be.

- Ja, és nem az a lényeg egy családban, hogy milyen házuk van. Ront legalább szeretik a szülei és megtisztelik annyival, hogy foglalkoznak vele. Pedig nem egy testvére van. Neked meg, ha jól tudom, egy sem - vigyorodott el Angelica.

- Vicces... - kezdte Malfoy dühtől eltorzult arccal -, hogy ezt pont egy börtön töltelék lányának a szájából hallom...

Ron eddig bírta tovább, ahogy Angelica is. Mind a ketten a szőke fiú elé léptek. De az a kiadós verés nem történhetett meg.

- BLACK! WEASLEY!

Ron elengedte Malfoyt, és elég mérges ábrázattal fordult Piton professzor felé. Angelica majdnem elkáromkodta magát, és nem éppen egy lányhoz illően.

- Nem ők kezdték, Piton professzor - védte őket Hagrid - Malfoy sértegette a családjukat.

- Megértem, Hagrid, de a Roxfortban akkor is tilos verekedni - intette le a tanárúr.

- Bezzeg, ha ez a dilis esett volna nekünk, kitűntetné... - morogta az orra alatt Angelica.

- Hogy mondta, Ms Black? - fordult villámló tekintettel a lány felé Piton.

- Semmi, tanárúr - legyintett fáradtan.

- De engem érdekel - förmedt rá Angelicára.

- Örülök neki, de ez akkor is felesleges információ lenne a tanárúr számára - felelte rezzenéstelen hangon.

- Ahogy kívánja, tíz pontot levonok a Griffendéltől, és örüljenek, hogy ennyivel megússzák - szabta ki az ítéletet.

Azzal sarkon fordult és elment. Malfoyékkal egyetemben.

- Ha legközelebb két méteres körzetünkbe kerül, átfestem a haját pirosra - csapta az öklét a tenyerébe Angelica.

- Ezt még nagyon megkeserüli... - értett egyet Ron - Kerüljön csak a kezeim közé.

- Mindkettőt utálom - morogta Harry - Malfoyt is és Pitont is.

- Ugyan már, gyerekek - csillapította a kedélyeket Hagrid - Mindjárt itt a karácsony. Gyertek, nézzétek meg a Nagytermet. Ilyet nem láttok minden nap - jelentette ki, majd a fát maga után húzva bevonult a nagyterembe. Az ikrek küldtek egy-egy bocsánatkérő pillantást Angelica felé, aki viszont tudomást sem vett róluk.

- Már megint összevesztetek? - kérdezte Ron.

- Mi az, hogy megint? - nézett megütközve a fiúra Angelica - Eddig egyszer veszekedtünk, elsőévesként. Hasonlóan indult a barátságunk, mint a tietek - bökött a három elsősre.

A Nagyterem valóban pompásan festett. Egész délután ezt csinálták, de így, együtt még nem látta.

A tizenkét fenyőfa gyönyörűen fel volt díszítve. Angelica képzeletben alaposan hátba veregette magát. Nem túlzottan ért a díszítéshez, és a kézügyessége sem a legjobb, de ahogy ezt megcsinálta. Persze nem egyedül, McGalagony és Flitwick professzor segített, illetve Hagrid hordta a fákat, de a jégcsapos fa kifejezetten az ő ötlete volt, és mesésen nézett ki.

- Ah, Hagrid, látom meghoztad az utolsó fát is - bólintott McGalagony - Légyszíves állítsd a sarokba... Ms Black, büntető munkán van, nem traccspartin, úgyhogy ha kérhetem, folytassa a díszítést.

- Máris, tanárnő - biccentett, majd a pálcáját a kezébe kapva arany és vörös gömböket varázsolt a fára. De azért félfüllel odafigyelt a társaságra is, akik ott beszélgettek mellette.

- Hány nap van még a téli szünetig? - érdeklődött Hagrid.

- Csak egy - válaszolt Hermione - Erről jut eszembe, Harry, Ron, már csak fél óránk van vacsoráig. Siessünk a könyvtárba.

- Tényleg, igazad van - értett egyet Ron - Angie, te is jössz? - fordult Angelica felé.

- Nem, most úgyse szabadulok még egy darabig. Menjetek csak - húzta végig egy újabb ágon a pálcáját Angelica. Az eszköz hegye nyomán körülbelül tizenötcentis távolságra egymástól kis, színes gömbök jelentek meg, amelyek nőni kezdtek és egészen addig dagadtak, amíg fel nem vették egy narancs méretét.

- A könyvtárba? - csodálkozott Hagrid - Egy nappal a szünet előtt? Ilyen stréberek vagytok?

- Én igen... jó, nem - szúrta közbe Angelica - Aucs... - esett ki a pálcája a kezéből.

- Mi baj? - termett mellette az óriás.

- Hülye tűlevelek - szopogatta az ujját, majd felvette a pálcáját - Jól vagyok, csak megszúrt.

- Figyelj oda jobban - vihogott Ron.

- Hallgass, Weasley - húzta össze a szemöldökét Angelica, majd mindannyiójukból kiszakadt a nevetés.