A fekete kutya lánya

2./2.

Angelicának felfordult a gyomra a rengeteg, teljesen egyforma ház láttán. Mintha a muglik egymást akarnák majmolni.

Gusztustalannak találta, hogy még a kertek között sem talált semmilyen szembetűnést.

Inkább a házakat számolta, melyik lehetett Harryéké.

Rosszul lett ezektől az egyszínű emberektől.

A házak többnyire teljes sötétségbe borultak, csak nagyon kevés lakás ablakain szűrődött ki világosság, melyért a lány hálát adott Merlinnek. Így nem kellett bekapcsolniuk a láthatatlanná tevő gombot az autón, és zavartalanul repülhettek a csillagos égbolton.

- Az lesz az – bökött a sok, azonos ház közül az egyikre.

Fred vette az adást, és arrafelé kormányozta a furgont, majd pofásan megállt az egyik ablak előtt. Nem volt nehéz választani. Az üvegen rácsok voltak.

- Remek... igazán remek... – morogta Ron.

- Nyugi, öcsi, felkészültünk – vigyorodott el George.

- Jaja, csak tudassuk vele, hogy itt vagyunk – biccentett a bezárt ablak felé Fred.

- Hozzuk ki onnan – bólintott Angelica, Ron pedig átmászva rajta kinyúlt a lehúzott ablakon, és megkocogtatta az üveget.

Egy teljes percig, mintha semmi nem akart volna történni. A négyes lélegzetvisszafojtva várta, mi lesz. Ron továbbra is az üveget ütötte.

Aztán mozgás támadt a szobában, és kinyílt a rácsozott ablak.

- Ron! Srácok! – nézett végig a társaságon Harry, elkerekedett szemekkel.

Látszólag kutyabaja volt. Talán egy kicsit komorabb lett az elmúlt hetek alatt, valamint a bezártsága sem tett jót neki. Angelica szemében harag gyúlt.

A tanév végén a fiú megmentette a világot, élete során immáron másodjára, ezek meg így bánnak vele?!

Felháborodott, és elhatározta, hogy beszél erről Dumbledore-ral és Remusszal. Nem ért egyet a döntésükkel.

- Mi van veled? – nézett végig barátján Ron – Nem válaszoltál egy levelünkre sem. Semmilyen hírt nem adtál magadról, aztán meg apa jött, hogy figyelmeztetést kaptál muglik előtti varázslás miatt...

- Az nem én voltam... és bagoly mondja verébnek – bökött az autóra.

- Az Mr. Weasleyé – legyintett Angelica.

- Jaja, kölcsönvettük – bólogatott Ron – Nem számít... de hogy te meg azok előtt nyomod a gyakorlást, akiknél laksz...

- Mondd, hogy megérte. Kérlek! – nézett reménykedve unokaöccsére a lány, azonban a fiú csak a fejét rázta.

- Mondom, hogy nem én voltam...

Harry taglalni kezdte, hogyha visszajutnak a Roxfortba, adják át, a nevelőszülei bezárták, és nem engedik vissza. Azonban a kis csapat nem azért jött, hogy üzeneteket kézbesítsen.

- Kihozunk onnan – vágott közbe Angelica határozottan.

- Nem bűvölhettek ki innen – rázta a fejét lemondóan a fekete hajú fiú – Ti sem varázsolhattok a Roxforton kívül.

- Elfelejted, kikkel jöttem – horkant fel Ron.

- Vagy inkább, kik hagyták, hogy velük gyere – szúrta oda vigyorogva George, mire öccse megforgatta a szemét.

- Ezt kösd rá a rácsra – dobta be az ablakon Fred a kötelet, melyet Percy nyomott Angelica kezébe, hozzáfűzve, hogy jól jöhet még. És milyen igaza volt!