A fekete kutya lánya

2./4.

- Ajaj – nyögött fel Fred, és észrevétlenül összefűzte az ujjait Angelicáéval.

- Te jó ég – jegyezte meg hasonló stílusban George.

Ennek elég csúnya vége lesz.

Mrs. Wealey megállt a bagázs előtt, csípőre tette a kezét, és úgy tűnt, kiabálni készül.

- Nos – szólalt meg.

- Jó reggelt, anya! – vigyorgott George, a legmegnyerőbb mosolyával. Ez azonban a mamájánál nem igazán jött be.

- Van fogalmatok róla, mennyire aggódtam?! – esett neki az öt gyereknek, mint egy robbanás kész bomba.

- Ne haragudj, anya, de el kellett mennünk...

- Négy üres ágy, üzenet noku, a kocsi sehol! Le is zuhanhattatok volna! Vagy megláthattak volna titeket! Majd' megölt az aggodalom! Na várjátok csak ki, amíg apátok hazaér... Charlie, Bill vagy Percy sosem csináltak volna ilyet...

- Bezzeg Percy – morogta az orra alatt Fred.

- Percynek a kisujja is többet ér nálad! – korholta le a fiát az asszony.

- Mrs. Weasley, engedje, hogy... – próbálkozott a bűnös társaság lány tagja.

- Angelica, ne hidd, hogy rád nem haragszom! Mégis mit mondtam volna Remusnak, ha nem jöttök vissza?! Ha tőlük nem is, de tőled többet vártam volna! – bökött a fiatal boszorkány mellkasára.

- De...

- Nincs de, kisasszony, sipirc be a házba, de rögtön! És veled még beszédem van, ha Arthur is megérkezik.

Azzal a megszeppent társaság elindult befelé, miközben Mrs. Weasley biztosította Harryt, hogy nem teszi felelőssé a történtekért.

Az asszony nekiállt reggelit készíteni, olyanokat motyogva közben, ő ezt nem hiszi el, és, hogy hogyan juthatott ilyesmi az eszükbe.

Bolond egy társaság, ezt senki nem tagadhatja, de nem felelőtlenek... vagyis de, de a határokkal legalább tisztában vannak.

Elvégre mind az Odú, mind a Roxfort még áll.

- Mi is nagyon aggódtuk érted, drágám – magyarázta Mrs. Weasley a fekete hajú fiúnak, telepakolva a tányérját a reggelire készített kolbásszal és tojással – Tegnap este éppen arról beszélgettünk Arthurral, hogy mi magunk megyünk el érted, ha péntekig nem válaszolsz Ron leveleire. De azért egy teljesen illegális kocsival átrepülni a fél országot... bárki megláthatott volna titeket...

- Borult idő volt! – erősködött Fred.

- Evés közben nem beszélünk, fiatalember – intette le az anyja.

- Éheztették őt, anya! – akadékoskodott tovább George.

- Te is hallgass – intézte el másik fiát is az asszony.

A lépcsők felől lábdobogás hangja ütötte meg a reggelizők fülét, és a vörös hajú kislány amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.

- Ginny – jegyezte meg Ron – Egész nyáron rólad beszélt...

- Autogramot fog kérni tőled – vigyorodott el Fred, azonban Mrs. Weasley pillantása meggyőzte róla, jobb, ha hallgat.

A reggeli további része csendben telt, és egészen addig ez is volt a felállás, amíg az utolsó evőeszköz nem koppant az asztalon.

George nagyot nyújtózott.

- Ez finom volt – ásította el a végét – Megyek, lefekszem és...

- Dehogy fekszel! – szórt villámokat az asszony szeme – Aki éjjel röpköd, röpködjön nappal is! Menj, és törpétlenítsd a kertet! Megint elkanászodtak nekem...

- Jaj, anya...

- És ti is segítetek neki – pillantott Ronra, Fredre és Angelicára, majd Harry felé fordult – Feküdj le nyugodtan, kis drágám, nem te kérted őket, hogy kössék el azt az átokverte kocsit.

- Inkább segítek én is – pattant fel a székről a fiú, aki (a többiekkel ellentétben) egyáltalán nem tűnt fáradtnak – Még sosem láttam törpementesítést.

- Kedves tőled, hogy felajánlod, de nincs abban semmi érdekes – legyintett Mrs. Weasley – Lássuk csak, mit mond Lockhart a témáról...

Az a pasi egy kamu!

Valahányszor szóba jött a férfi, Angelica ezt a mondatot világgá kürtölte volna.

Volt már dolga megvadult vérfarkassal, és tapasztalta, hogy két ember minimum kellett ahhoz, hogy elkábítsák. Egy ember nem képes felvenni egy ilyen állattal a harcot. Ráadásul ahány riportot olvasott eddig, a férfi mindig magát ajnározta, de a szavai olyan üresen csengtek, hogy azt bűn volt hallgatni.

Ennek ellenére mindenki imádja Lockhartot. Mrs. Weasleyvel egyetemben. Lehet szép mosolya, ha írásai semmit nem érnek.

Az ellenségeskedésnek George is hangot adott.

- Anya, tudjuk, hogyan kell törpe mentesíteni egy kertet...

- Csodálatos ember – nézegette mosolyogva a mágusról készített képet Mrs. Weasley – Úgy ismeri a kártevőket, akár a saját tenyerét! Remek ez a könyv...

- Anyának tetszik a pasas – jegyezte meg Fred vigyorogva.

- Ne légy nevetséges! – szólt rá pironkodva – Menjetek, és intézzétek el azokat a törpéket, ha azt hiszitek, jobban csináljátok Lockhartnál. De aztán egyet se lássak meg utána az udvaron!

Az öt gyerek álmosan kullogott ki a házból, hogy megkezdjék a törpék hatástalanítását.

- Kerti törpék a mugliknál is vannak – jegyezte meg Harry, beszélgetés gyanánt.

- Igen, láttam, mit neveznek ők törpének – bólintott Ron kedvtelenül – Azt a horgászbotos mikulást...

Angelica magára hagyta a párost, és az ikrekhez lépve feltűrte a pulcsijának ujját.

- Hol kezdjük?

- Hülye bagázs – motyogta George, ahogy a bokorba vetette magát.

- Oké... akkor itt kezdjük – pislogott a bokorban duhajkodó fiúra a lány, Fred pedig röhögve követte testvérét – Itt meg folytatjuk...

Végül is, Angelica is csatlakozott hozzájuk, és egyszerre két törpét sikerült megkaparintania.

- Kevés vagy, Ron! – jutott el hozzá párja hangja, ahogy éppen az öccsét piszkálta – Fogadjunk, hogy az enyém a fatuskón túlra esik le!

És itt kezdődtek a versengések, hogy ki tudja messzebbre dobni szerencsétlen lényeket.

- Nem valami okos társaság – magyarázta George, és vagy hat törpét hajított el – Mikor végre felfogják, hogy törpementesítés folyik, egymással versenyezve jönnek elő bámészkodni... nem fogják fel, hogy jobban tennék, ha nyugton maradnának...

- Georgie, te nagyon nem szereted őket – jegyezte meg szórakozottan Angelica.

- Nem hát! Kis rohadékok...

- Vissza fognak jönni – hajította el az utolsó gnómot is Ron – Apa elkényeztette őket, mert szerinte viccesek...

A beszélgetést a bejárati ajtó csapódása szakította félbe.

- Ez ő! – kapta fel a fejét George, és az öt gyerek otthagyva mindent befelé vették az irányt.