A fekete kutya lánya

2./17.

Az éjszaka további része csendesen telt. Legalábbis a griffendél hálókörletében.

McGalagony professzor a lányokat egy másik szobába terelte át, a házimanók pótágyakat emeltek a számukra, és a professzor meghagyta nekik, hogy jobb, ha az éjjel történtekről nem beszélnek senkinek.

Ők nem láttak semmit, nem hallottak semmit, fogalmuk sincs, mi történt.

Persze, ez nem volt igaz. De jobb volt úgy tenni, mintha történt volna.

Végül is, ebben annyi igazság volt, hogy senkinek nem volt fogalma arról, mi is történt pontosan. Ugyanis Angelica mélyen hallgatott és a látottakon gondolkodott. Olyannyira a csendbe merült és a gondolataiba, hogy hiába szólongatta bárki is. Süket fülek fogadták.

Reggelinél is, majd az első órákban is. Ha vissza kellett volna idéznie, semmit nem lett volna képes visszamondani. Az sem segített rajta, hogy álma után képtelen volt visszaaludni.

Egyfelől; nem akart még egyszer bántani senkit. Másfelől pedig; tudni akarta ki volt az a jó vágású férfi, illetve a kedves és szelíd nő. Mi volt az az oly' ismerős környék, miért fájdult meg ilyen mértékben a sebhelye.

Semmire nem kapott egyértelmű választ, holott ezen kattogott egész nap. Még Fred és George sem voltak képesek kirángatni őt a transzból, melybe esett.

Az egész olyan volt mint egy súlyos, vastag falú buborék, melyből képtelen kitörni.

Na nem mintha annyira dolgozott volna a szabadulásán.

Az ebéd ugyanolyan semleges légkörben telt. Természetesen a lány semmit nem volt képes elfogyasztani a tengernyi finomságból, mely az asztalra került. Házimanók kemény munkája mehetett volna a kukába, ha rajta múlott volna. De szerencsére nem Angie volt az egyetlen diák az iskolában.

Egy levél pottyant a lány ölébe. Ez ébresztette fel valamelyest. Szépen borítékolt volt, kissé dőlt betűs írás díszelgett rajta.

Angelica megrázta a fejét és felbontotta a levelet. Nem volt szokás pont délben postát kapni, így többen érdeklődve fordultak a negyedéves irányába.

Azonban ő nem foglalkozott velük.

A levél nem volt hosszú. Ugyanolyan betűkkel írták, mint a lány nevét a borítékra.

"Kedves nebuló!

Kérem, legyen szíves ebédje elfogyasztása után az igazgatói irodában megjelenni.

Köszönettel,
Minerva McGalagony"

Angelica összeráncolta a szemöldökét.

Mit akarhat az éjszakai manőrje után az igazgató helyettes tőle?

Ráadásul pont Dumbledore-nál?

Ha az lehetséges volt, a dolgok még jobban összekuszálódtak a fejében.

Az nem lehet, hogy pont most rúgják ki...

Felállt az asztaltól.

- Van egy kis dolgom...

A lány hangja enyhén rekedtes volt, az aznapi első mondata közben. A kijelentést a vele szemben ülő két vörös fiúnak szánta, akik válaszul először összenéztek, majd rá.

- Minden rendben? - kérdezte óvatosan Fred.

- Nem - rázta meg a fejét a lány - Azt hiszem, Dumbledore látni akar...

- Biztos megtudta, hogy a vécévízes akció mi voltunk... - motyogta elhűlve George.

- Akkor mindhármónkat hívta volna...