Falling in love [Cameron Dallas]

35.

Rebeca

Magam után húzva a bőröndjeimet kerestem a repülőtéren Mercit és Álvarot,mert megbeszéltük,hogy kijönnek elénk.A fiúkat pedig elhagytam.Cameron azt mondta,hogy nem haragszik rám,de mégis távolságtartó.Valaki hirtelen ráugrott a hátam és erősen kapaszkodott belém.Aztán leugrott a hátamról és megölelt.

-Szia Merci.-nevettem,majd eltoltam magamtól és a mögötte álló Álvarora néztem.Rámosolyogtam és őt is megöleltem.

-A többiek hol vannak?-kérdezte Merci.

-Nem tudom.-ráztam a fejem.

-Történt valami?

-Igen,de majd elmondom.Most inkább menjünk.-indultam el a kijárat felé.Álvaro betette az autó csomagtartójába a bőröndöm,addig mi Merci beültünk.Álvaro a vezető ülésre ült,Merci mellette,én pedig egyedül hátul.

-Most már mesélhetsz.-mosolygott hátra Merci,miközben apához mentünk.Úgy húsz perc alatt érhettünk oda és azalatt elmeséltem,mi történt.A ház előtt elbúcsúztunk egymástól és ők elmentem.Az autóm ugyan ott állt és semmi sem változott a környéken.Ház ajtajánál ott hagytam a bőröndömet,majd bementem a házba.Ott bent nagyon meglepődtem.Apa ölében Bonnie,a suliorvos ült,mellettük pedig Ally és valamin nagyon nevettek.

-Sziasztok.-integettem.

-Szia Kicsim.-mosolygott rám apa zavartan.-Megtudom magyarázni.Ő itt Bo...

-Nem kell.-szóltam közbe.-Nem kell semmit sem megmagyarázni.Felnőtt ember vagy és te döntesz az életedről.-mosolyogtam rá.-Csak a kocsikulcsot szeretném visszakérni és megyek is.

-Rendben.-apa besietett a konyhába és ott hagyott a lányokkal.

-Örülök,hogy újra látlak Tesó.-vigyorgott rám Ally.

-Attól függetlenül,hogy nemsokára ideköltözünk,még nem vagytok testvérek.-szólalt meg Bonnie.

-Ideköltöztök?-vontam fel a szemöldökömet és tátva maradt a szám.

-Itt a kulcs.-apa a kezembe nyomta a kulcsot,amikor visszaért.

-Ideköltöznek?-néztem apára.

-Igen.-bólintott egyet.

-Akkor valamelyik nap átjövök és elviszem a maradék cuccaimat.-hátat fordítottam nekik,majd kirohantam a házból.A hátsó ülésekre tettem a bőröndöt,majd beültem előre és elindultam Cameronhoz.Úgy fél úton járhattam,amikor kitört belőlem a sírás.A barátom lehet,hogy utál.Az apám pedig szerzett egy barátnőt,aki előbb vagy utóbb az anyám szerepét átfogja venni.De én azt nem akarom.Nem akarom,hogy valaki anya szerepébe lépjen.Cameron háza elé értem és kipattantam az autóból.Letöröltem a könnyeimet,majd bementem.A konyhában megtaláltam Cameront,ahogy hátal áll.Odasétáltam mögé és hátulról átöleltem.

-Hol voltál ennyi ideig?-kérdezte.

-Apánál.-motyogtam.

-Olyan fura vagy.Valami baj van?-megfordult és az arcomra nézett.

-Apának barátnője van és annak egy lánya,akit én ismerek is.-a mellkasába fúrtam az arcomat,ő a derekamra helyezte a kezeit.

-Nem gondoltam volna,hogy apukád becsajozik.-nevetett fel.Eltoltam magamtól és mérgesen néztem rá.-Jó,oké.-közelebb lépett és egy puszit nyomott az arcom.-Rendelek pizzát és ameddig várunk elmeséled,hogy mi történt.Oké?

-Oké.-bólogatok.

A kezünk egy-egy szelet pizza és közben beszélgettünk a kanapén ülve.

-Szóval félsz,hogy elveszíted apukádat?-vonta fel a szemöldökeit.

-Ühüm.-bólogattam.

-De nem fogod elveszíteni.-rázta meg a fejét.-Ő akkor is az apukád marad,ha barátnője van.-letette a tányérjára a szelet pizzát és kivette a kezemből az enyémet,majd övé mellé tette.

-Még enni akarok.-erre nem mondott semmit,csak az ölébe ültettet.

-Bármi lesz,számíthatsz rám és melletted leszek.Érted?-a szemeimbe nézett.

-Igen.-a nyaka köré fontam a kezeimet és közelebb hajoltam hozzá.-Szeretlek Cameron.-suttogtam.

-Én is szeretlek.-motyogta és megcsókolt.Tudtam,hogy örökké csak őt akarom.Életem végéig.

VÉGE

 2017.03.24.