Falling in love [Cameron Dallas]

11.

Rebeca

Egy dög unalmas tanítási nap épp pakoltam ki a fizika könyvemet és füzetemet a táskámba,amikor két kéz tapadt a derekamra és az a valaki vagyis Cameron a nyakamat kezdte el puszilgatni.

-Cameron ne!-gyorsan bezártam a szekrényt és felé fordultam.

-Miért ne?-biggyesztette le a száját.

-Mert suliban vagyunk.

-És az autóban már lehet?-csillantak fel a szemei.

-Igen.-felkaptam a közben leesett táskámat a földről,összefontam az ujjaimat Cameronéval és elindultunk ki az iskolának nevezett börtönből.

-Egyébként beszéltél azóta Taylorral?Kibékültettek?-kérdeztem a suli lépcsőjén lépkedve.

-Beszéltem vele máma és ki is békültünk,de add azt ide.-kivette a kezemből a táskám és felvette a hátára.

-Nem muszáj vinned.-sétáltam tovább egyre közelebb bújva Cameronhoz.

-Én akkor is viszem.-adott egy puszit a homlokomra és a vállamat átkarolva mentünk tovább.-Veled mi volt ma?

-Unalmas volt az egész nap,nincs mit mesélnem.-ráztam meg a fejem.

-Értem.A kémia a tanár haragszik még rád?-röhögött Cameron.

-Azóta kibékültünk.-odaértünk Cameron autójához.

-Az jó.-kinyitotta az autó ajtót nekem és beültem,majd ő is és a hátsó ülésekre dobta a táskámat.Rám nézett és elmosolyodott.-Az autóban vagyunk.-közölte,mint ha én ezt nem tudnám.

-Tudom te majom.-kuncogtam egyet és odahajoltam hozzá,majd az ajkaira tapasztottam az enyémeket.A kezeit felvezette a tarkómra és úgy húzott közelebb magához.Az én kezeimet pedig addig a mellkasán pihentettem.Éreztem,ahogy a szíve hevesebben ver.Elmosolyodtam azon,hogy ezt én okozom és ezzel meg is szakítottam a csókot.

-Szeretem a csókod.-kacsintott rám és bekötöttük magunkat,Cameron beindította az autót és elindultunk.

-Én is a tiéd.-válaszoltam mosolyogva.

-Tudom.-röhögött fel hirtelen.

-Elrontottad a szép pillanatot Dallas.-belebokszoltam a vállába röhögve.Ekkor a hátsó ülésekről meghallottam,hogy szól a telefonom.

-A tiéd az.-mutatott hátra Cameron.

-Na ne!Nem is tudtam.-tettem a szám elé nevetve a kezem,mint aki meglepődött volna.

-Jól van na.Csak mondtam.-vonta meg a vállát.

-Oké.-kikötöttem magam és hátra hajoltam,de nem értem el.Ezért még jobban nyújtózkodtam hátra,aminek hatására az lett,hogy a fenekem már a két ülés között volt.

-Tetszik a látvány.-vihogott Cameron.-De meg is állhatunk volna.

-Most már mindegy.-vontam vállat,amikor már vettem ki a táskámból a telefonom és megnéztem ki hívott.Egy nem fogadott hívásom volt apától.

-Ki volt az?-érdeklődött Cameron.

-Apa.Visszahívom.-bepötyögtem apa számát és hívtam,szinte azonnal felvette.-Szia Apa.Miért kerestél?

-Szia Kicsim.Csak azért,mert arra gondoltam,hogy elmehetnénk valahova ketten és együtt tölthetnénk a délutánt,mint apa és lánya.-a hangja kicsit szomorú volt.

-Sajnálom Apa,de úton vagyunk Cameronnal az anyukájához.

-Akkor mindegy,siess haza.Szeretlek.Szia!-és kinyomta.Furcsán néztem a telefonra.Valamiért nagyon fura volt.Biztos valami baja van.