Falling in love [Cameron Dallas]

14.

Rebeca

Itt ülök a moziban és várom,hogy apa letegye a telefont.Hirtelen megszólalt a telefonom a hátsó zsebemben.Kivettem a zsebemből a telefont a zsebemből és megnéztem ki az,Kelly neve villogott a kijelzőn.Felvettem és vártam,hogy megszólaljon.

-Szia.-szólt halkan.

-Szia.Mizu?-kérdeztem,mint ha nem is történt volna semmi sem tegnap.

-Semmi.Veled?-szólalt meg egy kis idő múlva.

-Várom apát.-válaszoltam.

-Zavarlak?-kérdezte.

-Nem.-feleltem és körül néztem.Apa leült egy tőlem messzebb lévő asztalra és ott beszélt telefonon.

-Oké.Bocsánat a tegnapiért.Nem tudom mi ütött belém tegnap,szerintem féltékeny voltam a semmire.Tudom,hogy te szereted Cameront és soha nem tennél olyat,amivel nekem árthatnál és én sem neked.Szóval nagyon sajnálom.-hadarta el.

-Igaz,hogy rosszul esett tegnap,de megbocsájtok.-mondtam őszintén.

-Jaj,de imádlak téged.-visított a telefonba.

-Én is téged.-megláttam,ahogy apa közeledik felém egy nagy popcornnal és két pohárral a kezében.

-Akkor minden rendben köztünk?-kérdezte Kelly telefonba.

-Igen,de most le kell tennem.

-Rendben,szió.-köszönt el és máris letette.Eltettem a telefont és felnéztem apára,aki már előttem állt.

-Mehetünk?-adta a kezembe apa az egyik üdítőt.

-Ühüm.-hümmögtem.Bementünk a moziterembe,ahol középen foglaltunk helyet.Néhány perccel később,amikor már szinte az összes hely foglalt volt,elkezdődött a film.Egy horror film.

Már vége a filmnek és egy Starbuck-os felé tartunk apával még mindig a plázában.Beléptünk a kávézóba és leültünk a legközelebbi szabad helyre.

-Na éééés...-húzta el az é betűt apa nagyon vigyorogva.

-És?-kérdeztem én is vigyorogva.

-Hogy álltok Cameronnal?-bökte ki.

-Ezt,hogy érted?-vontam fel a szemöldökeimet.

-Hát,hogy mennyire komoly köztettek ez,lefeküdtetek-e és ilyesmi.-vigyorgott továbbra is.

-Jaj Apa!Ilyet ne!-takartam el az arcom,hogy ne lássa mennyire elpirultam.

-Miért?-röhögött.

-Mert ezt nem fogom veled megbeszélni.-vettem el a kezeimet az arcomról és én is elnevettem magam.

-Csak jó apa akartam lenni,de oké.-vonta meg a vállát.

-Igen is jó apa vagy.-fogtam meg a kezét,amik az asztalon pihentek.

-Tényleg?-nézett rám.

-Az.A legjobb.-kacsintottam rá,amire felnevetett megint.

-Szeretlek Picikém.-áthajolt az asztalon és egy puszit nyomott az arcomra,majd visszaült a helyére.

-Én is téged.-mosolyogtam rá.

-Emlékszem arra,hogy még amikor kicsi voltál és mentünk le a parkba,odamenet megijesztett egy kóbor kutya.Anyádhoz és hozzám bújtál,majd amikor megbátorodtál odamentél a kutyához és megsimogattad.Az lett a vége,hogy addig könyörögtél nekünk,hogy haza vittük a kutyust és megtartottuk.Nagyon büszke voltam rád akkor is és most is az vagyok,mert egy ilyen okos és szép lányom lett.-mesélte még mindig a kezemet fogva.