Falling in love [Cameron Dallas]

19.

Rebeca

Hallottam mit mondanak,de nem akartam meghallani.Azt kédezték,hogy miért tettem.Nem válaszoltam.Meg akartam csak halni,de nem engedtek.Miért nem hagytak meghalni?
Hirtelen egy kb.20 év körüli sötét szőke hajú,zöld szemű,mosolygós nő jött be és kiküldte apuékat.

-Szia Rebeca.-odahúzott az ágy mellé egy széket és leült rá.-Hogy vagy?-kérdezte,de nem válaszoltam.-Kyra vagyok.-nyújtotta a kezét az enyémhez,de én ellöktem.-Így nem leszünk jobban.Segíteni akarok neked.

-Nem tud segíteni.-szóltam halkan még mindig a kezeimet bámulva.

-De tudok segíteni,ha engeded.-mondta komolyan.Felnéztem rá.Kedvesnek és megbízhatónak tűnt.

-Ha elmondom,akkor nem fogja tovább adni?-kérdeztem félénken.

-Nem.-válaszolt.

-Először utáltam,aztán valami megváltozott.Elkezdtem mást érezni iránta.-kezdtem bele és meséltem el az egészet neki.

Már több,mint fél órája beszélgettünk Kyrával,amikor Ő rontott be az ajtón.

-Sajnálom.-odajött hozzám és meg akart ölelni,de kezeimet kinyújtottam és távol tartottam magamtól.-Ne csináld ezt velem.Én szeretlek!

-Szia.Kyra vagyok.-szólt közbe Kyra és nyújtotta neki a kezét,de Ő kicsit sem törődött vele.

-Sajnálom.Bocsájts meg nekem,kérlek.-fogta meg a kezem,a hideg kezem egyből felforrósodott.Ránéztem.Szemei könnyektől csillogott és megbánás tükröződött bennük.

-Miért tetted ezt velem?-suttogtam a szemébe nézve.

-Én csak...csak...-dadogta.-...nem tudom.

-Menj el Cameron.-suttogtam könnyeimmel küszködve.

-Kérlek.Szerelmem kérlek bocsájts meg.-szorította meg gyengéden a kezemet.

-Látni sem akarlak Cameron.Menj el!-kiabáltam rá.Egy ideig csak nézett és a könnyek hullottak le az arcán,de nem törölte le őket.Majd felállt,elengedte a kezeimet és az ajtóhoz sétált.

-Tényleg ezt akarod?-nézett vissza az ajtóból.

-Igen.-mondtam.Megrázta a fejét és távozott a szobából.És örökre az életemből.

-Szóval ő volt Cameron.-nézett rám Kyra.

-Igen.-és elsírtam magam.Miért pont velem történik ez?Miért érzem azt,hogy bármennyire is próbálkozni fogok,de nem tudom elfelejteni Cameront?

-Nyugodj meg Rebeca.-fogta le a vállaimat és így nem rázkódtam.-Beküldök hozzád egy nővért,aki ad neked nyugtatót,amitől álmos leszel és egy órán belül elalszol tőle.Oké?-kérdezte.Némán bólintottam és távozott a szobából.Úgy tizenöt perc múlva egy nővér jött be kezében egy pohár vízzel és a gyógyszeremmel.Bevettem a gyógyszert a vízzel és a nő is távozott.Kevesebb,mint egy órán belül már aludtam is.

Cameron

-Igen.-válaszolta.Már nem lehet soha sem az enyém,gondoltam magamban.Megráztam a fejemet,ezzel elhessegetve az ilyen gondolatokat és kimentem a szobából.Shawn,aki velem jött ott beszélgetett Jasonnel,Mercedessel és Beca apukájával.Shawn rám nézett és a mosolya lehervadt.

-Sajnálom.-jött oda hozzám Shawn.

-Én rontottam el.-töröltem le a könnyeimet.

-Abban igazad van.-szólt oda Mercedes.

-Tudom.-bólintottam.-Még mindig meg akarsz verni?-kérdeztem.

-Nem,szenvedj csak.-válaszolt.Ekkor Beca szobájának az ajtaja kitárult és a pszichológus lépett ki rajta,majd odament az apukához.

-Hogy van?-kérdezte az apuka aggódva.

-Szerelmi bánat.Kiheveri,de minden esetre figyelnék rá,mert látom,hogy itt több van egy kis románcnál.Egyenlőre még szüksége lesz pár kezelésre,de minden rendben lesz.Beküldök hozzá egy nővért,aki nyugtatót add majd neki,ami kicsit lenyugtatja.Amúgy a történtekhez képest,egész jól van.Volt már ennél durvább esettem is.-mondta Kyra és felénk pillantott.Pontosabban Shawnra.Egymásra néztek és,mint ha megállt volna az idő közöttük.Elvesztek egymás szemében és létre jött az a bizonyos kapcsolat közöttük.Oké,Dallas,túl nyálas vagy!

-Shawn Mendes.-nyújtotta felé a kezét Shawn,a lány pedig megrázta a kezét és elpirult.

-Kyra West.-mosolyodott el és elengedték egymás kezét.

-Oké Shawn.Mennünk kéne,nem akarunk itt zavarni.-kezdtem el tolni Shawnt a liftek felé.Beszálltunk a liftbe és megnyomta a lefelé vezető gombot.

-Még a telefonszámát sem hagytad elkérni.Szörnyű vagy Cameron!-duzzogott mellettem Shawn.

-Tudom,hogy szörnyű vagyok.Nem kell mondani.-morogtam és idegesen a hajamba túrtam.

-Olyan gyönyörű volt.-áradozott lányról.Épp abban a pillanatban értünk le a földszintre.Megkerestük a kórház parkolójában az autómat és beültünk.

-Hihetetlen,hogy csak így eldobott.-suttogtam magam elé a kormányt szorítva.

-Miért,mit vártál?Hogy megbocsájt?-kérdezte Shawn.

-Nem tudom.-ráztam a fejem és a fiúra pillantottam.

-Akkor meg?El kell fogadnod,hogy elvesztetted.

-De én nem akarom elfogadni.Nem akarom elveszíteni.Szeretem őt.-emeltem fel a hangom.

-Akkor menj vissza és mond el neki.-biztatott Shawn.

-Mondtam,de kiküldött.-hajtottam le a fejem.

-Akkor már nincs mit tenni.-sóhajtott lemondóan.

-Igen.-elindítottam az autót,kimentünk a parkolóból és hozzám vettük az irányt.

*******************************

Itt az új rész.

Elég rövid lett és szerintem unalmas is.

De remélem így is tetszik.

Kérlek titteket,hogy írjátok meg kommentben,hogy mit gondoltok és hogy tetszik így a történet.