Falling in love [Cameron Dallas]

20.

Rebeca

Állok a fehér semmiben.Nem tudom igazából,hogy hol vagyok.Cameron és az a lány jelenik meg előttem.Cameron közelebb hajol hozzá és megcsókolja.Mozdulni akarok,de nem tudok.Kiabálok,de nem hallják meg.

-Cameron.Cameron.Cameron.Cameron.-kiabálom,de semmi.Ők csak tovább falják egymást,velem nem törődve.

-Rebeca ébredj.-arra ébredek,hogy valaki szól hozzám és óvatosan pofozgat.Kinyitottam a szemem és Jasonnel találom magam szemben.

-Miért ébresztettél fel és hány óra van?-kérdeztem a szemeimet dörzsölve.Ma szerda van.Az az ma mehetek haza a kórházból.A kezeim még mindig be vannak kötve.

-Mert Cameron nevét kiabáltad egy folytában és már tíz óra elmúlt.Elintéztem a papírjaidat,mehetünk haza.-mosolyodott el.

-Oké.-felültem a kórházi ágyamon.-Hoztál be ruhát?

-Persze,itt van.-tett elém egy sporttáskát.

-Köszi.-felálltam a táskámmal a kezemben és besétáltam a szoba fürdőjébe.A vécére ültem,elém a padlóra tettem a táskát és kinyitottam.Egy vaj színű,elefántos,hosszú ujjút és egy fehér rövid nadrágot találtam benne.Levettem a kórházi köpenyem és felvettem az előbb említett ruhadarabokat,majd visszamentem Jasonhöz,aki már Kyrával beszélgetett.

-Szia Rebeca.-jött elém Kyra.-Hogy vagy?

-Egész jól.-mosolyodtam el.

-Ennek örülök és ne feledd,amit tegnap megbeszéltünk.-nézett rám.

-Tudom,tudom.Ne gondoljak rá és felejtsem el.-ismételtem azt,amit tegnap mondott.

-És a következő három hét,minden hétfőjén és szerdáján várlak a rendelőmben.-tette hozzá.

-Oké.-bólintottam.

-És itt az igazolásod.-adta a kis papírkát a kezembe.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá.

-Ez a dolgom.Na,de nekem mennem kell.Holnap találkozunk.Sziasztok!-és azzal távozott a szobából.Összeszedtem az itt lévő cuccaimat,azokat bepakoltam a táskába és felvettem a cipőmet.

-Indulhatunk?-vette el tőlem a táskát Jason.

-Igen.-bólintottam.Kiléptünk a szobából és liftekhez vettük az irányt.Beléptünk a liftbe,Jason pedig megnyomta a lefelé vezető gombot.Amint kiléptünk a földszinten a liftből,a kórház kijáratához igyekeztünk.

-Viszlát!-köszöntünk egyszerre oda Jasonnel a portásnőnek,aki csak ránk mosolygott.A parkolóban beültünk Jason autójába,a fiú pedig hátra dobta a táskát.

-Irány haza!-néztem Jasonre.

-Igen.Itt a telefonod.-vette elő a telefonomat a zsebéből és a kezembe adta,aztán pedig elindultunk.A közösségi oldalaim megbolondultak.Mindenhol üzenetek fogadtak Cameron rajongóitól.Legtöbben olyant írtak,hogy nagyon sajnálják történteket és remélik,hogy minden rendben lesz.Viszont volt olyan is,aki leírta kicsit sem kedvesen,hogy örül a szakításunknak.Válaszoltam az összesre és megnéztem az üzeneteimet.Az összes a sulis barátaimtól jött,a hívásoknál is ez volt a helyzet.Már el akartam tenni a telefont,amikor megcsörrent a kezemben.Shawn neve villogott a a képernyőn,azonnal felvettem.

-Szia Csajszi.-köszönt bele a telefonba Shawn.

-Szia Shawn.Mi van veled?Rég beszéltünk.-mondtam.

-Én remekül vagyok.Na és te?Tudtommal ma szabadultál a kórházból.

-Igen,de ezt te honnan tudod?-kérdeztem.