A babysitter /BTS_SUGA/

5.

Igazából sokkal rosszabbra számítottam, amikor elhagytam a házat. Nem gondoltam volna, hogy még mindig kipihent leszek, hogy nem a nyálamon fogok hazacsúszni nyolc óra munka után és hogy még mindig mosolygósan tudok majd játszani Haru-val. Az a gyerek valami haláli. Nagyon aranyos, igazi kis babás kislány a meséivel és a játékaival, mégis olyan beszólásokat produkál néha, hogy volt, amikor majdnem kiköptem azt, ami a számban volt, mert annyira fel akartam nevetni. 

Ez a Yoongi viszont, nem is tudom, mit mondjak róla. Legalább bejött a szobába és bemutatkozott, vagyis köszönt nekem. Az édesanyjuk azt mondta, hogy ne sértődjek meg, ha ezt sem teszi majd meg és végig a szobájában ül majd, mert nem igazán szokott a haverjain kívül társasági életet élni, azt is ritkán. Mondanám, hogy megértem, hogy itthon van egész végig, mert Seulgi elárulta, hogy most jött haza egyetemről valahonnan, ami nem éppen volt közel, de már elfelejtettem a nevét. Nagyon ritkán találkoztak, talán kétszer egy évben, ha jól emlékszem a nő szavaira. Én is, ha tehetném, akkor ha hazautazhatnék a szüleimhez, pár hétig biztosan, hogy az ölükben ülnék és követném őket mindenhová, esetleg a mosdóba egyedül kiengedném őket, de az ajtó előtt várnék rájuk, hogy amint kinyílt az ajtó, ismét a nyakukba kapaszkodhassak és le se szálljak róluk egész nap. Viszont a tudat, hogy Yoongi szinte le se szarja azt, ami körülötte folyik és annak ellenére, hogy végre itthon van, nem is mutatja jelét ennek és nincs is együtt a szüleivel, nagyon furcsa nekem. Én biztosan kihasználnám ezt a két hónapot a helyében, de végül is, nem vagyok a helyében. Hála istennek. Biztos, hogy megzavarodnék, ha két napnál többet kellene bezárva lennem, a semmit csinálva.

*Yoongi POV*

Ismételten félbe lett szakítva a munkám egy ajtónyitódással. Zavartan és idegesen letoltam magamról megint a fejhallgatót és megpördültem a székkel, amint leállítottam a zenémet.

- Mi van? - Kérdeztem aranyosan anyától, akinek csak a feje lógott be a szobámba.

- Csak megnéztem, élsz e még - Válaszolt unott hangon.

- Ja - Feleltem és visszacsúsztattam a fejemre a párnázott zeneszórókat.

- Legalább láttad a babysittert? - Hangzott fel a hangja mögöttem, mielőtt beindítottam volna megint a zenét, hogy tovább dolgozzak a hangokon.

- Aha - Válaszoltam. - Be is mutatkoztunk egymásnak.

- Hű - Szinte láttam, ahogy megforgatja a szemét. - Túl ne erőltesd magad.

- Nem fogom - Mosolyodtam el halványan, ahogy egy pillanatra visszafordultam felé és ránéztem.

Anya csak felnevetett és megingatta a fejét, majd elhagyta a helyiséget. Vettem egy mély levegőt és visszavezettem a tekintetem a képernyőre és a mutatott hangokra meg a többi jelre, ami jelezte nekem a hangok magasságát, mélységét, egymáshoz való viszonyát és esetleges túl hangos vagy túl halk hangzását.  Lekönyököltem és a tenyereimmel rányomtam a füleimre még jobban a fejhallgatót, hogy a háttérbe tett, halkabb "zajokat" is kiválóan halljam az alapbeat mellett. 

--------

Csendben ettem a vacsorámat. Vagyis ettem, de nem volt csend, sajnos. Haru folyamatosan csacsogott a napjáról anyának, aki mosolyogva hallgatta végig a kislánya beszámolóját. Én csak igyekeztem minden falatot gyorsan megrágni, hogy minél előbb kijuthassak ebből a női fészekből. Apa folyamatosan üzleti utakra járt, nagyon ritkán volt itthon, szinte csak havonta vagy kéthavonta egy-egy napokat, viszont áldottam azt a pár napot, hogy nem két nő társaságában kell lennem, még ha csak nyáron voltam is itthon. 

- És akkor eltáncolta velem a mese táncát, meg énekeltünk hozzá - Folytatta lelkesen Haru.

Csak megforgattam a szemem és tovább ettem. Még jó, hogy hangszigetelt a szoba többnyire, így legalább nem hallottam be annak az idegesítő gyerekmesének a dalát. Annyiból hálás voltam ennek az új babysitternek, hogy legalább lefoglalta a húgomat és nem nekem kellett ezeket csinálni vele és dolgozhattam nyugodtan. Viszont már most nem kedveltem, mert annyira felspanolta a kis csajt, hogy biztos vagyok benne, hogy ma nem fog időben lefeküdni, annyi adrenalin ment végig a kis testében ezektől a nyamvadt játékoktól.

- Yoongi? - Szólított meg anya.

Unottan felnéztem és hümmögtem válaszul, mert éppen rágtam. 

- Neked bejön az új lány? - Mosolygott anya és ő is betett egy falatot a szájába, ahogy végre tudott enni Haru meseáradatától.

Felvontam a szemöldököm és majdnem félrenyeltem. Megingattam a fejem és kissé zavart arcot vághattam.

- Miért kéne, hogy bejöjjön? - Kérdeztem vissza egyhangúan. - Nem kell nekem nő, csak a baj van velük.

Anya halkan felnevetett és lenyelte a vacsorát.

- Nem úgy, hanem hogy kedves e - Magyarázta a szavait anya.

Sóhajtottam egyet és hátradőltem.

- Mondtam már, hogy ne használj ilyen kifejezéseket, ha fiatalnak akarsz tűnni - Közöltem. - Legalább írd körbe, hogy értsem, mire gondolsz.

- Bocsi, azt hittem egyértelmű lesz, mivel erről beszélünk a húgoddal negyed órája - Tett egy újabb falatot a szájába.

- Nem figyeltem - Vontam vállat és visszadőltem a tányérom fölé, hogy folytassam az evést.

- Hol jár az agyad? - Kíváncsiskodott.

- Egy csendes helyen, ahol nincsenek emberek - Köptem szinte a választ unottan.

Anya rámosolygott a húgomra, aki befejezte az evést. Lesegítette őt a székről és megsimogatta a fejét, mondván, hogy tegye be a tányérját a mosogatóba és menjen játszani vagy mesézni. Haru bólintott és adott egy puszit anyának a vacsoráért, aztán kiszaladt a konyhából, valószínűleg a nappaliba. Anya visszafordult az asztalhoz és már egyel szigorúbb arckifejezéssel illetett. 

- Mi a baj? - Sóhajtott anya.

Letettem az evőeszközeimet és hátradőltem a székemben, miután kitakarítottam az ételt a helyéről. Lenyeltem az utolsó falatot és értetlenül megingattam a fejem és felvontam a szemöldököm.

- Mi lenne? - Kérdeztem vissza.

- Az agyadra megy egész nap a bezártság abban a szobában - Rázta rosszallóan a fejét.

- Az egy stúdió és nem megy az agyamra, csak dolgozom - Javítottam ki őt.

- Mindegy az nekem - Legyintett. - Legalább elmehetnél valahova a barátaiddal.

- Nincs kedvem ilyen rohadt melegben jó pofizni, amikor minden haverom tudja, hogy utálom a napsütést - Feleltem jeges arckifejezéssel.

Anya megforgatta a szemét és tehetetlenül megemelte a kezeit, majd visszaejtette a tányérja mellé.

- Akkor legalább pár percre gyere ki onnan és nem kajálni, hanem kicsit a húgoddal lenni - Próbálkozott tovább. - Vagy megismerni Yoora-t, de legalább tévézz, hogy lássa, hogy életben vagy.

Sóhajtottam és megvontam a vállam.

- Nekem mindegy - Válaszoltam.

Anya csak megadóan bólintott, mert láthatta, hogy ebből a beszélgetésből semmi nem fog kisülni. A mottóm is az, hogy 'leszarom', hát én mindig hűséges vagyok az életvitelhez, amit elképzeltem magamnak és a munkán kívül mindent leszarok. Ha pedig én azt élvezem, hogy húsz órán keresztül dalt írhatok, szöveget szerkeszthetek, dallamokat fabrikálhatok és oda-vissza összetehetem őket, akkor én inkább nem alszok, de ezt fogom csinálni és kész. Az a Yoora bébiszitter pedig egész jól néz ki, de addig nem fog érdekelni, amíg nem rappel, nem tud zenét csinálni vagy írni, vagy minimum nem a stúdióm valamelyik darabja.