A babysitter /BTS_SUGA/

25.

Mi a fene történt? Egyszerűen kihagyott az agyam és nem tudtam gondolkozni. Ahogy hozzám ért és megfogta a kezeimet, annyira puha és gyengéd volt. Kirázott tőle a hideg és szinte sikított a bőröm, hogy még többet kapjon belőle. És aztán? Majdnem megcsókolt, ez történt aztán. Én pedig hagytam volna, ha Haru meg nem jelenik a talált kendőjével, amit később újból Yoongi nyakába aggatott. Leblokkolt az agyam, elsötétült, error. Nem tudtam gondolkozni, nem tudtam semmit sem, szinte kimaradt az a pár másodperc. És ami a legjobban meglepett, az a srác gyengédsége és lassúsága volt. Mintha félt volna attól, hogy elszökök vagy felpofozom, lassan közeledett, miközben a szemembe nézett és figyelte, várta minden reakciómat. Csakhogy én megfagytam és sem mozdulni, sem megszólalni, sem gondolkozni nem tudtam. 

Zavarban voltam mellette, akármennyire is jól lepleztem és önfeledten mosolyogtam vagy jókedvűen játszottam Haru társaságában. Ott volt, vagy tévézett, vagy csak a tudat, hogy egy házban volt velem, de bezárkózva a stúdiójába, az is elég volt ehhez. Szinte megremegett a gyomrom, amikor hallottam, hogy lecsoszog a konyhába és iszik vagy eszik valamit. Aztán ugyanúgy eltűnt a szobájában vagy a stúdióban, nem is láttam, de egy légtérben voltunk. Kíváncsi lettem volna, hogy ő vajon mit gondol, ismételten csak játszik velem és most csak a szokásos napját éli, semmi érzéssel a tegnapot illetően és a történtekre való tekintettel? Vagy vajon most valami csodánál fogva ő is gondolkodott és végre felszínre hozta azokat a hülye, elnyomott érzéseit, amikről Haru-val beszélt? Megőrjít, hogy nem beszél, kikészít, hogy nem tudom még azt sem, hogy jelenleg saját magamat hogy érzem ezzel kapcsolatban.

*Yoongi POV*

Haragudtam magamra, amiért ismételten csak egy fatökű pöcs voltam. Nem beszélgettem vele, nem tettem semmit az ügy érdekében, hogy esetleg tovább mélyítsem a kettőnk kapcsolatát. Ha valamilyen oknál fogva a tegnapi majdnem-csók elindított volna benne valamit, most szépen megvártam, hogy kihűljön megint felém, mert egy gyökér vagyok és nem merek lépni. Féltem magamtól és a saját tetteimtől, hogy talán túl erőszakos lennék a számára, ugyanis nem tudom, hogyan kell ezeket a romantikus és lassú szarokat csinálni. Ha esetleg a következő alkalommal ilyen helyzetbe keverednék vele, biztosan nem várnék, nem kockáztatva, hogy talán valami megint megzavar, mert akkor én is megzavarodok. A következő alkalommal csak megtenném, nem totojáznék. A reakciójából ítélve neki sem lenne ellenére, ugyanis ha nagyon utálna, akkor tegnap ellökhetett volna, felrúghatott volna vagy megüthetett volna. De nem tett semmit, csak állt egy helyben, élvezte az érintésemet és várta a következő lépésemet. Ez azért megnyugtatott, hogy nem teljesen közömbös irántam ő sem. Egy önelégült mosoly jelent meg az arcomon, ahogy kinyújtózkodtam a székemben, és eljutott a tudatomig, hogy akármennyire is játssza a jeges, nemtörődöm kislányt, mégis sikerült megnyernem magamnak valamennyire. Ezt nem lehet így megjátszani, már az eddigi tapasztalataim alapján. Előre dőltem a székemben és leejtettem a fejem az asztalomra, ahogy visszahúzódott a mosolyom. Ha igazam van és tényleg kialakult benne valami irántam, akkor most én szépen hagyom, hogy felszívódjon.

- Idióta - Motyogtam a fa asztal lapjába.

Sóhajtottam egyet és felegyenesedtem. Megpördültem a székemmel, amikor egy torokköszörülés érkezett mögülem. Az ajtómban, a keretnek támaszkodva, felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel figyelt engem Yoora.

- Minden oké? - Kérdezte furán, mivel valószínűleg végignézhette, ahogy lefejelem az asztalomat és le idiótázom magam.

Még annyi a szerencse, hogy a fejemben nem tud olvasni, különben most annyi lenne nekem. Csak bólintottam egyet a kérdésére és kényelmesen hátradőltem a székemben, mutatva, hogy minden a legnagyobb rendben van.

- Gyere ebédelni, ha szeretnél - Mondta az ideérkezése okát.

Azzal ellökte magát az ajtókerettől és hátat fordítva elindult kifelé. Lehunytam a szemeimet és sóhajtottam egyet hangosan. Hátraejtettem a fejem a szék támlájára és megforgattam magam egyszer-kétszer, hogy lássam, amint a lámpa a plafonon ide-oda csavarog, aztán úgy döntöttem, lemegyek enni. 

--------

*Yoora POV*

Összehúzott szemekkel figyeltem a vonaglását a kanapén. Mintha egy kisfiút néztem volna, aki nem árulja, hogy mi a baja, csak látványosan szenved, hogy észrevegyék és felhívja magára a figyelmet. Yoongi is így nézett ki, percenként sóhajtott vagy eresztette ki a tüdejében tárolt levegőjét hangosan, miközben a filmet néztük. Haru lefeküdt aludni ebéd után, így ismételtem csak ketten élvezhettük egymás társaságát, ami először elég feszélyező volt. Nem tudtam kényelmesen ülni a kanapén, mert bár a két legszélén voltunk, feszült voltam, merev és a legkevésbé sem a legnyugodtabb. Yoongi ezzel ellentétben viszont hozta a formáját, halálosan nyugodt volt, nemtörődöm és letojom a világot fazon. 

- Öm, Yoongi? - Szólítottam meg végre, amikor már vagy negyvenedjére dobta át valamelyik végtagját a kanapé másik szegleteibe.

- Hm? - Hümmögött vissza és a félig fekvő helyzetéből rám emelte a szemeit.

- Minden oké? - Kérdeztem meg tőle, aznap már vagy ötödjére.

Nagyon fura volt, nem tudtam mire vélni a viselkedését.

- Nem tudom - Sóhajtott és mind a két kezét a feje fölé hajította. - Sehogy sem jó.

Megingattam a fejem és elmosolyodtam.

- Rosszabb vagy, mint a húgod - Közöltem mosolyogva.

Yoongi felém kapta a fejét és egy szigorú pillantással ajándékozott meg. Visszahúztam a mosolyomat és felvontam a szemöldököm, hogy én cserébe egy kérdő pillantással jutalmazzam.

- Uh - Ejtette vissza a fejét a kanapéra. - Inkább nem mondom, amire gondolok, mielőtt megsértelek.

Még magasabbra szöktek a szemöldökeim és kíváncsian fordultam felé.

- Nagyon kedves, nem, mintha eddig nagyon érdekelt volna, mit mondasz nekem - Közöltem vele, célozva az eddigi beszólásaira, amiken nem éppen gondolkozott sokáig, hogy kimondja e vagy sem, nem törődve azzal, hogy megbánt e engem.

- Ha nem tűnt volna fel, napok óta fáradozom rajta, hogy ne legyek veled bunkó - Közölte egyhangúan, miközben megforgatta a szemeit.

Elnyílt a szám a hirtelen vallomásra, ami egyrészt elég szívmelengető volt, másrészt elég hihetetlen. Yoongi a hátára fordult és a kezeit a feje alá tette, hogy kényelmesen, gond nélkül nézhessen rám.

- De ha ennyire zavar, visszatérhetünk a kezdetekhez - Ajánlotta kedvesen, egy gúnyos félmosoly kíséretében.

Felnevettem és megingattam a fejem. Felemeltem felé a kezem, jelezve, hogy nem kell, köszönöm.

- Már éppen kezdtelek megkedvelni, ne rontsd el - Közöltem vele.

- Szóval kedvelsz? - Kérdezett vissza.

Nem néztem rá, hanem csak szigorúan a tévét pásztáztam, amikor eljutott az agyamig, hogy mi is szökött ki a számon. Magamban fejbe csaptam magam emiatt, de kívülről csak egy halvány mosolyt engedtem meg magamnak. Lassan odafordultam Yoongi felé és úgy döntöttem, most kiszedek belőle valamit.

- Te talán nem kedvelsz?