A babysitter /BTS_SUGA/

34.

Ez az utolsó napom, mielőtt eljönne a hétvége és nem sokkal utána hétfőn már az iskolapadban ülve hallgathatnám, ahogy a professzorok előadást tartanak a nyárról vagy a szeptember jótékony hatásáról, hogy megpróbáljanak minket visszalendíteni a tanulás világába. De ezzel csak még rosszabbá tették, unalmasabbá, már az első nap kiábrándítóvá és hihetetlenül nevetségessé.

Sóhajtottam egyet és tovább játszottam Haru-val valami társast. Már a negyedik kört kezdtük el, de még mindig nem értettem a lényegét, pedig egyetemre járok és állítólag ez egy gyerekeknek való játék. Haru élvezte és boldogan lépkedett a bábuival, ami után a dobókockát elhajította, húzogatta a kártyákat, amik a játékhoz tartoztak, de nem tűnt úgy, mintha ő is túl szabályszerűen csinálná. De nem érdekelt, legalább eltelt az idő, és ő jól érezte magát.

- Most el fogsz menni? - Kérdezte hirtelen Haru, de nem nézett rám.

A táblán igazgatta a színes bábukat a formákra meg a rajzokra.

- Nem megyek el - Mosolyodtam el.

- Hallottam, hogy anya azt mondta, hogy ma vagy itt utoljára - Száját lebiggyesztette és kissé durcás arcot vágott.

Közelebb csúsztam hozzá és kinyújtottam felé a kezemet, hogy jelezzem neki, hogy jöjjön oda hozzám. Ő kínzóan vonszolva magát megtette és leült az ölembe. Még mindig nem nézett rám, mintha valamivel tényleg vérig sértettem volna. Én csak mosolyogtam rajta, hiszen nagyon aranyos volt és nagyon örültem is neki, hogy ezt csinálja, olyan szempontból, hogy legalább tudtam, hogy szereti, ha vele vagyok. Sóhajtottam egyet.

- Nem megyek el - Mondtam újra, már az ölemben csücsülő kislánynak. - Iskolába megyek, de attól még ugyanúgy jövök és vigyázok rád.

- Biztos? - Motyogta maga elé, miközben a kicsi, húsos ujjaival játszott, amikben még mindig ott pihent egy bábu, amikkel játszottunk az imént.

- Hm - Bólintottam neki, hogy biztos. - Lesz, hogy délután jövök és estig leszünk együtt - Mondtam neki. - De lesz, hogy ugyanígy jövök majd és reggel találkozunk.

- Megígéred? - Nézett végre fel rám.

Hatalmas, barna szemei csillogtak és pufi arca még teltebb lett, ahogy mosolygott és a széles vigyora felpuffasztotta a puha orcáit. Nevettem és kitartottam felé a kisujjamat.

- Megígérem.

Haru beleakasztotta az ő, aprócska kisujját az enyémbe és nevetve megráztuk őket az ígéretünk jeléül. Ennyi elég volt neki, újból jó kedvvel huppant ki az ölemből és térdelt a nappali kis asztalkája mellé, hogy folytassa azt, amit abbahagyott. 

*Yoongi POV*

- Sziasztok! - Köszöntem a lányoknak a nappaliban.

Hangom még egy kicsit reszketeg volt és lapos az álmosságtól, mert eljött egy újabb reggel és nekem megint fel kellett kelnem. Annyiból volt jó a mai reggel -vagyis délelőtt, lévén, hogy már tizenegy óra elmúlt egy kicsivel-, hogy magamtól keltem fel. Semmi ágyon ugrálás Haru-tól, semmi zaj a játszó bébiszittertől és a húgomtól. Semmi.

Elégedetten és egy sóhaj kíséretében döntöttem le magam a kanapéra. Kényelmesen elhelyezkedtem és vettem egy mély levegőt, ahogy hátradöntöttem a fejem a kanapé háttámlájára, hogy oxigént juttassak az agyamba és meg ne próbáljak visszaaludni. Bár senkit nem zavart volna, de azért dolgozni is akartam ma, nem keveset. Ilyenkor nem számított az alvás, ennél az egy dolognál. Ha a munka és a szundítás volt a mérleg két nyelvét, mindig a munkát választottam, hiszen imádtam csinálni, jól is csináltam és ez volt a munkám, keményen kellett dolgoznom a pénzemért.

- Oppa - Haru hangja meggátolt abban, hogy tényleg elbóbiskoljak. 

- Hm? - Felemeltem a fejem és álmos szemekkel néztem az asztal mellett térdelő kislányra, aki valami színes bábukat pakolgatott egymás mellé vagy a társasjáték táblájának valamelyik részére.

Yoora a lábam mellett volt, háttal a kanapénak támaszkodva, onnan figyelte a kislányt, ahogy eljátszik magában. Előre dőltem, hogy egyrészt figyelhessek a húgomra, másrészt elég kényelmes a fekvés és még mindig nem akartam elaludni, harmadszorra pedig ezzel a mozdulatommal szinte Yoora mellé került a fejem. Ő csak felnézett rám és elmosolyodott, de aztán rögtön vissza is nézett a húgomra.

- Yoora azt mondta, hogy marad itt - Újságolta a kislány.

- Valóban? - Mosolyodtam el és a lány felé fordultam.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá és egy gyors puszit nyomtam a hajára, a feje tetején. Ő csak zavarodottan felém fordult, én meg csak egy halvány mosollyal jutalmaztam. 

- Oppa - Szólalt meg megint Haru.

Elszakítottam a szemeimet a nő mélybarna pilláitól, amik kérdőn, megilletődötten és remélem, hogy örömmel csillogtak rám, ahogy felnézett.

- Te és Yoora most szerelmesek vagytok? - Kérdezte vigyorogva, kivillantva az összes eddigi kinőtt fogát.

Oldalra döntöttem a fejem és elgondolkodtam. Jó kérdés, Haru. Hogy szerelmes vagyok e? Gőzöm sincs, szerintem még nem. De hogy tetszik e a lány és kedvelem e, na azt már igen. Yoora csak zavarodottan lehajtotta a fejét és halványan bazsalyogott a kezei takarásában. Zavarban lenne már egy kislány ilyen kérdésétől is? Lehetne ennél ártatlanabb egy teremtés?

- Nem, Haru-yah - Ingattam meg a fejem.

A szemem sarkából láttam, ahogy a nő felemeli a fejét és kíváncsian várja, hogy mit fogok mondani a kislánynak. Igazából én sem tudtam, hogy mi van. Nem tudtam, hogy most mondhatom e, hogy együtt vagyunk vagy nem. Nyilván nem kérdeztem meg, de úgy viselkedünk, még ha ez a viselkedés egy óvodás szintjén mozog is a lány miatt. 

- Yoora nem hiszi el, hogy együtt akarok lenni vele - Közöltem a nyilvánvalót a húgommal.

A nő tátott szájjal nézett rám, de én csak mereven a húgomra néztem. Tartottam a semleges arcomat, de a szemem sarkából látva a nő arckifejezését, egyre nehezebb volt nem elnevetnem magam. Haru ránézett a bébiszitterére és rámutatott.

- Miért nem hiszed el? - Kérdezett rá erélyesen a kislány a nőtől, akár egy profi kihallgató.

Én is Yoora felé fordultam, mert kíváncsi voltam rá, na meg érdekelt, hogyan fogja kihúzni magát ebből. Nem titkoltan élveztem, ha zavarba hozhattam, legyen az akár ilyen megmozdulásokkal, akár az érintéseimmel.

- Nem, én - Integetett a kislány felé, hogy hárítsa a vádakat.

Felém fordult és kétségbeesett tekintetéhez társult egy mosoly.

- Ezt muszáj a húgod előtt megbeszélni? - Nevette el magát zavarában.

- Hm - Hümmögtem, ahogy elgondolkodtam. 

Végül megingattam a fejem, hogy nem, nekem jó úgyis, ha nincs ott a kislány. Úgy legalább úgy érhetek hozzá, ahogy akarok, olyanokat mondhatok, hogy nem kell vigyáznom, hogy tényleg, egy az egyben kijön a számon a mondat vagy a szó és nem kell figyelmen magamra sem, hogy elárulhat a húgom.