Yoora egy olyan átlagos lány, akinek átlagos szükségletei vannak, amihez természetesen pénz kell. Hogyan is tudná legkönnyebben ezt megszerezni egy olyan húsz éves lány, aki imádja a gyerekeket, mint babysitterkedést vállalni a közelben? Kap egy nag...
Nem kell megemlítenem sem, hogy mennyire ideges voltam, amikor beléptem a Min család házába, hogy egy újabb munkanapot kezdhessek el. A gyomrom liftezett, ez mellé pedig olyan kicsire zsugorodott, hogy ha már négy napja nem ettem volna semmit, akkor sem fért volna bele semmi. Szinte úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban összecsukolhatnak a lábaim, mert annyira remegtem. Az egész testem reszketett, bár ebből kívülről semmi sem látszott, belülről olyan érzés volt, mintha egy földrengés kellős közepében állnék, vagy ami még jobb, én bennem zajlódna le a rengés, a legerősebb riasztással.
Ennek ellenére szokásosan csak SeulGi és Haru volt talpon, ami nem volt meglepő és nem is igazán bántam, hogy talán el tudunk menekülni a kislánnyal a bátyja elől a nap nagy részében. Habár Haru eléggé élvezte a Yoongi-val töltött időt, ahogy én is. Ilyenkor teljesen más volt és be kellett vallanom, hogy mindig is tetszett, ha egy pasi jól kijött a gyerekekkel, mivel én is szerettem őket. Fontos volt, hogy jól kijöjjenek a kicsikkel, ha velem is jóban akartak lenni. Yoongi pedig, akárhogy a saját húga volt és természetesnek kellett volna, hogy legyen, hogy vele van és játszik, azért egy felnőtt férfitől nem sokan várják el azt, hogy a bulik helyett a négy éves kishúgukkal játsszanak.
- Mit csinálsz, hercegnő? - Mosolyogtam Haru-ra, amikor beértem a nappaliba.
- Ezt színezem - Mutatta fel a kis füzetet, amiben előre megrajzolt, egyenlőre fekete-fehér állatok és egyszerűbb rajzok voltak, hogy a kicsik is egyszerűen ki tudják színezni.
Lehuppantam mellé a földre és néztem, ahogy egy piros ceruzával éppen kitölti a vonalak közötti, eddig még fehér űrt és lassan egy élettel teli virágot varázsol belőle.
- Nagyon szép - Dicsértem meg mosolyogva.
- Csinálod te is? - Nyújtott felém egy sárga ceruzát.
Mosolyogva elvettem és bólintottam. Kihalásztam egy füzetet az asztalon elterítettek közül és magam elé tettem. Fellapoztam a gyerekeknek készített egyszerű formákkal teletűzdelt lapokat, ahol már voltak teljesen és félig kiszínezett rajzok is. Amikor Haru kapott egy újabbat, mindig kiszínezett bennük néhányat, de aztán a következő, újabb színezőnél félredobta és inkább a vadi újjal foglalkozott. Megálltam egy képnél, ami egy zongorázó nyulat ábrázolt és elmosolyodtam rajta. Régen én is zongoráztam, de már évek óta nem tudtam, mert sem időm nem volt rá, sem pedig fölösleges pénzem, hogy különórákat vegyek, ráadásul zongorám sem volt. Sóhajtottam egyet és kotorásztam a kiöntött színes ceruzák között, amíg a kezembe nem akadt a világosbarna, amivel elkezdtem kitölteni a zongora vonalait.
*Yoongi POV*
Máris tizenegy óra? Vagyis még csak? Duh... hosszú volt tegnap az a förtelmes film, bár csak az első tizenöt percet bírtam. Úgy tűnik, ez is jobban leszívja az ember agyát, mintha órákig dolgoztam volna. Sóhajtva lerúgtam a takarómat magamról és kinyújtózkodtam. Elgémberedtek a végtagjaim, ahogy valami kicsavart pózban aludhattam. A nyakam is elzsibbadt és alig tudtam mozdítani a bal oldalra. Szuperül kezdődött a reggelem. Fel kellett kelnem, aztán még el is gémberedek, fantasztikus.
Lassan becsoszogtam a fürdőszobába és örültem, hogy külön fürdő van a szobámhoz és nem kell messzire mennem. Így legalább még pihenhetek pár percet a falnak dőlve, pisilés közben is akár. Minden perc számít, ha az alvásról van szó. Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet és visszamentem a szobámba, hogy magamra kapjak valamit. Nem vittem túlzásba, mivel egyrészt letojtam, hogy itthon hogy nézek ki, másrészt meg alapból letojom, hogy nézek ki. Akinek nem tetszik, ne nézzen rám.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lecsoszogtam a földszintre, mert akárhogy megmostam az arcom, a fogamat, felöltöztem és eltelt egy kis idő, amióta talpon vagyok, az nem azt jelentette, hogy fel is keltem agyilag is. A konyhába mentem és töltöttem magamnak narancslevet, mert az akadt először a kezembe. Ledöntöttem egy pohárral, mert az éjszaka kiszáradt torkomat fel kellett ébresztenem, ahogy saját magamat is, aztán öntöttem még egy pohárral, amivel a kezemben betipegtem a nappaliba. Haru és Yoora a kis asztalka mellett térdeltek, ahogy az esetek nagy részében, amikor rájuk találok. Vagy itt vannak, vagy a húgom szobájában. Lehuppantam a kanapéra és egy halk morgással köszöntöttem őket.
- Oppa, nem jössz színezni? - Támadott le azonnal Haru.
Nagy nehézségek árán felemeltem a fájó nyakammal a nehéz fejemet és álmosan ránéztem a kislányra. Sóhajtottam egyet.
- Majd később - Mondtam, azzal visszaesett a fejem a háttámlára.
*Yoora POV*
Mosolyogva megingattam a fejem. Miből is gondoltam, hogy jönni fog ilyen korán? Hiszen alig múlt tizenegy óra.
- Csináljak valami tízórait, Haru? - Jutott eszembe hirtelen az időről.
A kislány elgondolkodott, de nem nézett fel az elefánt színezéséből, aztán csak bólintott, hogy igen. Letettem a színest a kezemből és feltoltam magam a térdelő helyzetemből. Már amúgy is kezdtem zsibbadni, jót is tett a kis kajacsinálás. Kisétáltam a konyhába és út közben arra jutottam, hogy egyszerűen csak kis szendvicseket csinálok az ebéd előtti kedvcsinálónak. Kihalásztam mindent a hűtőből és sorra kipakoltam a pultra a hozzávalókat.
- Kell segítség? - Hangzott fel a hátam mögött egy hang.
Ijedtemben megfordultam és elmosolyodtam, ahogy megláttam az álmos férfit a konyhában, amint éppen a kiürült poharát öblíti el.
- Megijesztettél - Közöltem vele, mielőtt visszafordultam volna a pult felé, hogy sorba rendezzem a hozzávalókat, amiket használnom kell.
- Nem akartam - Lépett mellém a férfi egy halvány mosollyal. - Szóval?
Felnéztem rá és felvontam a szemöldökömet kérdőn, ugyanis zavaromban nem tudtam megszólalni. Ott állt mellettem, a válla már szinte hozzám ért, halványan mosolygott, amit nem igazán szokott és így nézett le rám. Mindezt azok után, hogy nem egészen egy napja tisztáztuk, hogy kedveljük egymást. Hogyan is kell ilyenkor viselkedni?
- Segítsek? - Tette fel a kérdését másodjára is, amikor látta az értetlen arcomat.
- Ó - Keltem életre végre és visszafordultam a pult felé. - Megoldom, menj csak tévézni.
Yoongi hangosan sóhajtott, de nem mozdult. Ismételten felé fordultam, de ekkorra már a feje a nappali felé volt fordulva és nem sokkal később a teste is követte őt és kisétált a konyhából. Értetlenül csomagoltam ki a hozzávalókat a fóliákból. Kitettem pár szelet kenyeret, hogy azokkal kezdjem a műveleteket. Út közben megingattam a fejem és elmosolyodtam. Hihetetlen ez a srác, annyi szent, de nagyon jól esett, hogy tényleg próbálkozik, habár ennyi még távolról sem bizonyítja, hogy komolyak a szándékai. Azért aranyos volt tőle.
