A babysitter /BTS_SUGA/

33.

Újabb napok telnek el, ami azt jelenti, hogy vészesen közeleg szeptember elseje, vagyis az egyetem kezdete. Nem rossz odajárni, de ki akarná félbeszakítani a hosszú alvásokat, a semmittevéseket, a napsütést és a nyaralásokat, hogy felváltsa hideggel, sok tanulnivalóval, iskolapadokkal, előadásokkal és rengeteg, rengeteg gyökérrel. Elgondolkodtam, hogy Yoongi hazaköltözik, vagyis az utolsó két napomban nem fogom őt látni, ahogy talán már soha többet. Vajon folytatja a próbálkozásait és tényleg megpróbál kedveskedni nekem és elhitetni velem, hogy egy pár lehetünk? Vagy inkább csak visszavonul és magasról tesz az egészre, mivel már nem éri meg a sok fáradtság? Állítólag nem lakik messze, de ki tudja, mennyi erő lesz benne, hogy csak felvegye azt a rohadt telefont és felhívjon vagy egy nyamvadt üzenetet küldjön, ha már nem kell kötelezően minden nap látnunk egymást? Vagy talán ennyi volt és mivel vége a nyárnak, nem kell neki több nyári kaland, majd szórakozik a munkahelyén.

- Nem tudom - Sóhajtottam.

A kanapémon fetrengtem, míg a legjobb barátnőm a földön feküdt, előtte egy zacskó édességgel és valami értékelhetetlen fantasy-t néztünk a tévében. Az utolsó csajos hétvégénket tartottuk úgy, hogy biztosan semmi dolgunk nem volt, ugyanis a következő hétvége már az egyetemé és a tanulnivalóké lesz. Bár ő nem az a könyvbújós fajta, nem tudott mit kezdeni magával, amíg én tényleg lapozgattam a könyveimet és tanultam, de legalábbis átfutottam a jegyzeteimet.

- A száma megvan? - Kérdezte és a hátára gurult, hogy felnézzen rám.

- Mhm - Bólintottam. 

- Elkérte? - Vigyorgott rám, mire én csak sóhajtottam.

- Dehogy - Nevettem fel. - Az övét megadta nekem az anyja, az enyémet meg neki írta le, hogy biztos, ami biztos el tudjuk érni egymást, ha Haru-val valami közbejönne.

A barátnőm elhúzta a száját és visszafordult a filmhez.

- Szívás - Sóhajtott.

Ismételten visszagördült a hátára és egy újabb eszelős, hatalmas vigyort kaptam tőle, miközben aprókat rántott a szemöldökein.

- És történt azóta valami több? - Kérdezte.

Elnevettem magam és begurultam a kanapén, hogy ne kelljen ránéznem, ugyanis eddig szinte fejjel lefelé lógtam, hogy kényelmesen tudjunk beszélgetni. A lány csak felnyomta magát és még mindig nem teljes ülő pozícióban, valahol a fekvés és az ülés között lebegve megtámaszkodott a díványon és rám vigyorgott.

- Mesélj! - Kérte mosolyogva.

Megvontam a vállam és vettem egy mély levegőt.

- Nem történt sok, csak megölelt - Közöltem.

Barátnőm arcáról lefagyott a vigyor, ahogy láthatólag szaftosabb sztorira vágyott. Unottan nyögött egyet és visszaborult a földre. Én csak felnevettem és én is visszafordultam, hogy lelógathassam a fejemet és le tudjak nézni rá.

- Hátulról megölelt, megsimogatott és adott egy puszit a vállamra - Sóhajtottam, kérés nélkül folytatva.

Ha akarta tudni, ha nem, akkor is elmondtam neki, mert ha nem mondom ki hangosan, talán nem is tudom felfogni, hogy valódi volt.

- Hm - Válaszolt unottan a barátnőm.

Összeráncoltam a homlokomat és rámosolyogtam.

- Ne már - Legyintettem felé, mintha meg akarnám ütni. - Tudod, hogy tőle ez milyen nagy szó?

A barátnőm csak nevetett és kényelmesen elhelyezkedett, hogy tovább nézhesse azt a förtelmes filmet.

- Tudom - Sóhajtott. - Örülök, hogy legalább ennyit haladtál előre a magánéletedben.

Elmosolyodtam, ahogy láttam, hogy ő is vigyorog. Megingattam a fejem és visszahuppantam a kanapé kényelmes párnái közé. Igen, igazából én is arra gondoltam, hogy ha két hónapon belül nem történik velem csoda, akkor apácának vonulok és kész. Ott sem lenne túl nagy az intim életem, ahogy itt sem. De ez most megváltozik, reméljük. 

- És te? - Kérdeztem a barátnőmet, aki a hangomra ismét a hátára gurult és felvont szemöldökkel nézett rám. - Mi van a pasiddal?

Grimaszolt egyet és megvonta a vállát.

- Már nem a pasim - Közölte egyszerűen és lezseren.

- Mi? Mióta? - Lepődtem meg.

- Tegnap óta - Vágta rá azonnal egy sóhajtás keretében.

- És nem viselt meg?

- Ugyan - Nevetett fel. - Egy ilyen barom? 

- Mi történt? - Próbálkoztam tovább, de úgy tűnt, engem jobban megviselt, hogy ők szakítottak, mint őt.

- Nem akartam tovább vele lenni - Közölte nyugodt és kimért hangon, mintha csak a reggeli kávéjához kérne cukoradagot. 

- Te szakítottál vele? - Vontam fel a szemöldökömet.

Annak idején-két hete-, még a barátnőm fecsegett róla, hogy milyen jó a pasi és mennyire jól néz ki és okos is és blablabla... Erre most ő szakít vele? Két hét után? Ember, engem két hete próbál meg Yoongi megbékíteni a tudattal, hogy nem egy rossz srác, ő meg két hét alatt megismerte és paff.

- Aha - Bólintott. 

- Miért? - Kérdeztem rá.

- Megismertem valakit - Vigyorgott.

Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá. Tiszta Yoongi, esküszöm. Olyan gyorsan váltja a pasikat, mint én a fehérneműt. Már nem a két hétre gondolok, hanem arra az időszakra, amikor minden este mással megy haza. 

- És összejöttetek? - Kérdeztem, bár már egy kicsit sem voltam elragadtatva a sztoritól.

Sosem szerettem az ilyenfajta lányokat, mindig is mélységesen elítéltem őket. Amikor megismertem a barátnőmet és kiismertem a szokásait, sokszor meg is kérdőjeleztem magamban, miért is vagyunk mi barátok? Tűz és víz, ég és föld, a szűz és a ribi. De aztán rájöttem, hogy még ha gőzöm sincs az okáról, valamiért mégis csak a legjobb barátnők vagyunk és imádom őt az összes hülyeségével együtt. 

- Lefeküdtünk - Közölte egyszerűen és a magasba emelte a kezeit, maga fölé és azokat kezdte nézni. - Isteni volt.

Rám nézett és elnevette magát. Én is nevettem és megráztam a fejem. Hihetetlen. Ha én is ilyen könnyedén túl tudnék lépni mindenkin, akkor Yoongi-val sem kellene ennyire tartózkodónak lennem.