A babysitter /BTS_SUGA/

45.

Megcsörrent a telefonom, mire kicsit összerezzentem. Nagyon belemélyedtem a könyveimbe és a tanulásba, kiélvezve a csendet a lakásban és megijedtem a hirtelen csörgésre. Letettem az ölembe a könyvemet és oldalra nyúltam a mobilomért, ami szakadatlanul rezgett és csengett.

- Szia - Szóltam bele a mobilba, amikor fogadtam a hívást.

- Unatkozom - Közölte egyszerűen Yoongi.

Felvontam a szemöldököm és elmosolyodtam.

- Mit tudok kezdeni vele? - Kérdeztem rá a helyzetre.

- Átjönni - Felelte szinte azonnal.

- Tanulnom kell - Válaszoltam rá én is, de mosolyogtam a felkérésre.

Yoongi száját elhagyta egy unott sóhaj.

- Hozd át a könyveidet - Mondta, hogy meggyőzzön, hogy átmenjek.

- És akkor nem fogsz unatkozni? - Kérdeztem rá, hiszen ha ott ülök le tanulni, attól vele még nem igazán tudok foglalkozni.

- De legalább úgy érezném, hogy tettem valamit az ügy érdekében - Mondta a mobilba a frappáns válaszát.

- Holnap sulim van - Közöltem vele, ha nem lett volna elég egyértelmű abból, hogy hétköznap van.

- Mehetsz innen is - Felelte. - Gyorsabban beérsz, közel van.

Oké, nem kellett sokáig győzködni, igazából semmi kifogásom nem volt az ellen, hogy vele legyek. És végül is, ha belegondolok, akkor Yoongi pont az a személy, aki halkan elvonul a stúdiójába vagy csak csendben létezik és nem csinál semmit, tehát tökéletes alany arra, hogy tanulni tudjak mellette.

- Jól van - Sóhajtottam, ahogy beadtam a derekam nagy nehezen.

- Menjek érted? - Kérdezte.

- Nem kell - Válaszoltam. - Majd érkezem.

Nem igazán volt ínyemre a tudat, hogy folyamatosan autókázik miattam, és a benzin sem volt ingyen. Maradjon csak a fenekén, a busz elvisz engem hozzá és tíz méter séta sem fog megártani a lábaimnak, a friss levegő meg a tüdőmnek. 

Felkeltem a székemből, hogy gyorsan összepakoljam a szükséges ruháimat és könyveimet, amiket tudtam, hogy kelleni fognak és indulás előtt le akartam zuhanyozni ismételten, hogy ne Yoongi lakásán kelljen. Akárhogy éreztem vele és mellette egyre kényelmesebben magam és egyre jobban vetkőztem le a gátlásaimat mellette, azért még voltak falaim, amiket le kellett döntenie és nem állt szándékomban két hét együttlét után meztelenül a fürdőszobájában állni és várni, hogy mikor nyit rám.

--------

Lassan baktattam a szürkületben a magas házak között. Ismerős volt a terep, az osztálytársaimmal az egyetemről gyakran járkáltunk erre, hogy lerövidítsük az utakat vagy csak sétálgassunk a megterhelő napok után. Akkor még nem tudtam, hogy egy ilyen pasi lakik itt és nem is gondoltam volna soha, hogy ez a jó pasi majd rám fog vadászni és meg is kaparint magának. Elmosolyodtam és befordultam a megfelelő ház kapujába. Fellépcsőztem és kinyitottam a hatalmas, nehéz kaput, amin át bejuthattam a lakások sokaságához. Nem akartam liftezni, úgyis csak a negyedikre mentem, így hát a lépcsősor felé vettem az utamat, hogy ezzel is egy kicsit hosszabbítsak az időn, amíg felérek és ezzel az idővel is egy kicsit talán lejjebb tornázhatom az idegességemet. Mert nem először jártam már itt, de attól még ugyanolyan adrenalin löket volt a számomra, hogy megjelenjek Yoongi ajtajában és bemenjek a lakásába, hogy aztán bezárva mögöttünk az ajtót kettesben maradjunk, zavartalanul, mindenféle külső tényező nélkül. 

Megálltam a megfelelő ajtónál és vettem egy mély levegőt. Bal kezemet felemeltem és megmarkoltam a hátizsákom pántját, amíg a jobbommal megnyomtam a csengőt. Kissé idegesen szorongattam szegény táskát, amíg vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Ez annyira idegesítő, még ha a saját lakásomra csengetnék is és tudnám, hogy ha én nem nyitom ki, akkor senki, akkor is a várakozás, az valami pocsék. 

Az ajtó figyelmeztető zörgés vagy kulcscsörgés nélkül feltépődött, kitárulva előttem. Felfedett maga mögött egy férfit, aki halvány mosollyal nézett rám, és meg sem szólalva biccentett egyet befelé, hogy beinvitáljon. Mosolyogva beléptem mellette a lakásba és azonnal lehajoltam, hogy kikössem a cipőmet. Út közben lecsúsztattam a hátamról a táskát és letettem a lábam mellé, miközben folytattam a cipőfűzöm kicsomózását. Megállt bennem a lélek, amikor Yoongi elhaladt mögöttem és ujjait finoman végigszántotta a fenekemen. Hirtelen felegyenesedtem és kérdőn néztem rá és szinte biztos voltam benne, hogy a fejem pipacs vörös lehet abban a pillanatban. Végül is nem simogatták meg a fenekem minden nap férfiak.

- Nyugi babygirl - Mosolyodott el Yoongi és közelebb lépett hozzám.

A becézgetése még mindig sértő volt valahol, hiszen tudtam, hogy ezt azokra a lányokra használta, akikkel együtt volt egy éjszaka vagy legalább egy órácska erejéig, de a nevüket nem jegyezte meg. Viszont ahogy mondogatta nekem, inkább vált valami varázsszóvá, ami beindította a fantáziámat azonnal, ahogy elhagyta a száját. Valamiért azonnal eszembe jutott, hogy mondhatta a csajoknak, akikkel éppen jól érezte magát és az agyam átperdítette ezt olyan képpé, ahol velem érzi jól magát. Éppen ezért, ha már nem is jelentek meg a képek a szemem előtt, az agyam azonnal reagált rá, akárhányszor a mély hangja elduruzsolta ezt a kis ártatlannak tűnő szócskát. 

Yoongi egyik kezét a derekamra tette és gyorsan lehajolt, hogy egy üdvözlő csókot nyomjon a számra, amit sikerült becsuknom a kezdeti riadtságom után. 

- Csak jó a feneked - Közölte a tettének az okát.

Azzal sarkon fordult és besétált a nappaliba. Megingattam a fejem és nyeltem egyet. Most, bár már a veszélyes tényező más szobában volt, inkább leguggoltam és úgy vettem le a cipőmet. Bár érintése jó volt, annyira hirtelen és szokatlan volt, hogy a fejem még nem tudta elhelyezni sehová. Vettem egy mély levegőt és felvettem a táskámat, majd azzal mentem be én is a nappaliba. Yoongi már a kanapén ült terpeszkedve, kényelmesen elhelyezkedve és valami zenés csatornát bámult. Megálltam az ajtóban és sóhajtottam egyet. Ő csak rám nézett és felvonta a szemöldökét.

- Nem jössz? - Kérdezte.

- Hm Hümmögtem egyet, ahogy gondolkodtam.

Végül megingattam a fejem és egy nemmel válaszoltam. Yoongi arca ismét a semleges verziójában tündökölt és egy kis sötétség csillogott a szemeiben. Tudtam, hogy utálta, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt ő eltervezi vagy ha nemet mondanak neki.

- Tanulnom kell - Sóhajtottam. - A szobádban leszek, ott csend van.

Yoongi arca egy pillanat alatt változott meg, ahogy szemei elvesztették a sötétségüket és játékos csillogás vette át a helyüket, szája pedig egy féloldalas mosolyra görbült.

- Nem sokáig lesz csend - Válaszolta.

Megforgattam a szemem és elmosolyodtam. Már egyre jobban fel vagyok készülve, hogy bármit is mondjak, az esetek felében ilyen válaszokat kapok vissza, így egyre kevésbé jöttem zavarba tőlük.

- De igen, ha rajtam múlik - Feleltem neki.

Azzal hátat fordítottam neki és a hálószobája felé vettem az irányt, hogy tényleg kihasználjam a csendes közeget és tanulni tudjak.