▷Give me a moment |N.D.|

Tizenhatodik▷Tévedés

-----------------------------------------------------------
Jasmin Doll
-----------------------------------------------------------

Mint, aki citromba harapott olyan fejjel meredt rám, amit meg is értek.

-Én annyira sajnálom.

-Nem, én megértem. Már az elején tudtam, hogy van valami köztetek Dominikkel de sosem kérdeztem vagy szóltam egy szót róla, mert bíztam benned.

-De nincs köztünk semmi. -néztem rá gondterhelten.

-Bíztam benned, Jasmin. Bíztam...Azt gondoltam, hogy szimpla utálat van köztetek de nagyot kellett tévednem. Ti igenis vonzódtok egymáshoz. És ezt se te, se ő ne tagadja. Fölösleges, mert mindenki látja rajtatok. De nem leszek én a fekete bárány, aki közétek áll.

Mintha szíven döftek volna. Oké, elismerem, a szívem legmélyén még én is ilyen válaszra számítottam de ez kimondva nagyon durván hangzik és fájdalmasan.

-Én...én tényleg nagyon sajnálom. Téged is szeretlek, csak nem úgy. Barátként. -nyögtem ki.

Gondolkodtam azon, amit Thomas mondott nekem a minap. Vele logikus lenne maradnom, hiszen rendkívüli úriember, okos és szörnyen kedves. Épp azért nem illik hozzám. Túl jó.

-Barátként...hát persze. -röhögött fel erőltetten.

-Dominikot is csak barátként szeretem. -hazudtam.

-A fenéket. -csattant fel. -Ordít rólatok, hogy titeket egymásnak teremtettek. -sóhajtott megadóan.

-De most is csak barátok vagyunk vele. -győzködöm tovább...saját magamat, azt hiszem.

-Tudod, a barátok csak úgy nem csókolóznak. -mondta végezetül majd felállt és távozott.

Ott maradtam egyedül, megtörten a Starbucks kávézójában és bámulok ki a fejemből. Itthagyott, végleg.

Mit vártál? Hogy majd csak úgy el fog felejteni mindent és közli, hogy kezdjétek előlröl? Ez nem Disneyland, hogy minden álmod valóra váljon. Bár ez nem is álom, csak az eszem irányított Dénessel kapcsolatban. A szívem pedig Dominik felé irányít. Hát igaz a mondás, a szívem hülye, mint a segg. Mindig csak a rossz és a bunkó fiúk felé húz. Ez valami berögzülés. Nekem nem kellenek a jó fiúk, a jópofizás, mert abban semmi kaland nincs. De most kifejezetten rosszul érzem magam, hogy Dénes az arcomba vágta az igazságot. Mert az igazság néha fáj.

Sőt, nagyon is. Egy olcsó szajhaként viselkedtem most. Fogalmam sincs mégis miért hitettem el azt Denivel, hogy nekem is ugyanúgy bejön, és járni akarok vele pedig messze nem így van. Egyszerűen képtelen vagyok barátságnál többet érezni iránta.

A téma nagyon úgy látszik, hogy túl van gondolva és beszélve...túl sokat beszéltem már erről és kezdem magam egyre jobban emészteni. Most azonnal utána szaladnék, hogy sokadszorra is bocsánatot kérjek de nem tehetem. Csak rontanék a helyzeten.

De újból, hogy egy kicsit  megnyugodhassak,

Annyira sajnálom, Dénes!