▷Give me a moment |N.D.|

Huszonhetedik▷Újpestiek

-----------------------------------------------------------
Jasmin Doll
-----------------------------------------------------------

Fogalmam sincs mi vezérelt, amikor odasétáltam hat férfi közé egy szál sportmelltartóban de mégis megtettem. Na igen...alaposan megnéztek engem.

-Hogy hívnak? -kérdezte egy alacsonyabb termetű férfi. Lehet bunkóság de nem tudtam eldönteni, hogy ez egy tinédzser, vagy egy felnőtt férfi. Ciki...

-Jasmin Doll. -mosolyogtam büszkén mire egyből lehervadt a mosoly a szájukról. 

-Thomas az apád? -kérdezte durva hangon a törpe. 

-Dehogyis. -válaszoltam flegmán. Ha harc, hát legyen harc! -Na és téged hogy hívnak kisfiú? -guggoltam le a szintjére.

A barátai hangosan felnevettek mire a srác csúnyán nézett rám. -Zsótér Donát vagyok, az Újpest csatára. -ráncolta a szemöldökét. 

Mocskos lilák! -Hihi, ezt is Böde Danitól tanultam.

Mintha észrevették volna az undorodás jelét a fejemen már szóvá is tették. 

-Csak nem te is Fradista vagy? -kapott a szívéhez az egyik srác. 

-Nem hallod én a gyakadémiának szurkolok mikor a nagybátyám az edzője a Fradinak. Gondolom nem te vagy az észlény a csapatból. -oltottam le szegény srácot. -De kit hogy hívnak? 

-Simon Krisztián. -nyújtotta a kezét egy szőkésbarnahajú srác, aki eddig csöndben figyelte a történéseket. Kezetfogtam vele...bár szerintem otthon majd alaposan megmosom a kezem. Hú, ma vagyok már gonosz...

-Balázs Benjamin. -kacsintott a csapat legbutább férfiúja...még ha annyi esze lenne, mint ahogy kinéz...! 

-Szűcs Kristóf. -biccentett egy kigyúrt srác. 

-Litauszki Róbert. -bólintott. -Ő az egyetlen külföldi, aki velünk jött, ő pedig Anton Salétros. 

Anton a kezét nyújtotta majd kézcsókkal üdvözölt. Iiiii basszus... 

-Na most hogy megvolt a kis bemutatkozás gyere Jasmin és mutasd meg, hogy mit tudsz. -Nézett rám kihívóan törpe. Mostantól ez lesz a beceneve, de tényleg! 

-Simán lekörözlek te falábú. -kacsintottam majd kirúgtam alóla a labdát és elkezdtem vele dekázni. 

-Hallottad Doni? Ez egy kihívás! -nézett felváltva rám, majd "Doni"-ra Kristóf. De még mennyire! 

-Akkor én állom. -jelentette ki Zsótér. Hű de irritál a hangja...

Az eset óta eltelt egy-két óra, de természetesen én nyertem. Ez rájuk nézve nagyon szégyen. Mondjuk mit is várunk a nagy újpesti focistától? 

Jelenleg épp hazafelé sétálok és Dominiken gondolkodom. Akkor most mégis mi van köztünk? Vagy mit érez...és én mit érzek iránta? Ez nekem még nagyon új dolog. Eddig sosem volt még focista ennyire közel hozzám, mert mindig tartottam tőlük és nem is szerettem volna, ha pont egy focista lesz a párom. Alapvetően semmi bajom nincs velük...csak tudjátok mit mondanak...Sose szeress focistába, mert könnyen kicselez. Bár már sejtem, hogy késő a lemondás mellett gondolkodni, mivel teljesen belé vagyok esve. Nincs mit tagadnom de tényleg. Csak rám kell nézni és máris sugárzik, hogy igenis szeretem azt az embert, aki hivatásos focista. És nem is arról vagyok híres, hogy ilyen könnyen feladom, de nem ám! Ha már ebbe belementem, akkor végig fogom csinálni történjen bármi. Dominik túlságosan beleette magát a gondolataimra és mostanában csak róla hadoválok. Ez így nem lesz jó...

A nagy gondolkozások közepette hazaértem. Vagyis Tomhoz.

Az ajtó szerencsémre nyitva volt, ami meglepett, mivel mindig bezárja. Az előszobában vettem le a cipőmet majd beljebb mentem egyenesen a nappaliba, ahonnan hangok szűrődtek ki. 

Amikor megláttam, hogy kik ülnek a kanapén akkor örömömben sikítottam egyet majd a nyakukba ugrottam.