▷Give me a moment |N.D.|

Harminchetedik▶Testvéri civakodás

Jasmin Doll

Teljesen meg voltam döbbenve. Szóhoz sem jutottam.

-A gyűrűt megtartottam...ez egy emlék belőle. A szülei nem engem hibáztattak ugyan, de én tudom, hogy ez az én hibám volt, mert ha akkor nem veszek vele össze, ez meg sem történik. Annyira fáj a mai napig is! -már nem sírt. Zokogott.

-Édes istenem! Én annyira sajnálom, Dominik! -öleltem meg. -Ez nem a te hibád, nem te vagy a felelős a lány haláláért! -nyugtattam. -El nem tudom képzelni mit élhettél át akkor, de ez szörnyű...

-A temetésére sem mentem el, csak miután eltemették. Fél éven keresztül minden napom a temetőbe vezetett. Nem volt olyan nap, hogy nem látogattam volna el hozzá. A barátaim szerint holdkórossá váltam. Nem akartam enni, nem akartam ez a lány nélkül élni. Depresszióba estem teljesen...-törölte meg a szemeit.

Atyám! Legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni, hogy ennyire súlyos a helyzet...mostmár tudom mennyire fontos volt neki ez a lány, akinek az elvesztésébe majdnem belehalt. Velem még ilyen nem történt, szerencsémre...le is kopogom.

-Mikor voltál utoljára hozzá? -súgtam halkan.

-Három éve...-mondta.

-El kell engedned a múltat...tudom, hogy nem egyszerű, de muszáj. -fogtam meg a vállát.

-Megyek azt hiszem rendbeteszem magam, mert fiú léttemre, akár gáz, akár nem, szétsírtam a fejem. -nevetett keserűen. Olyan hidegen.

Ezt az oldalát nem ismertem. Olyan távolságtartó, rideg ember volt előttem.

-Nem gáz, mindenkinek vannak érzései... -mondtam.

Dominik elment a fürdőbe, addig én felnéztem instagramra. Nem is mondta Dominik, hogy feltöltött egy képet rólunk...legalább nem nézek ki annyira gázul rajta. 

Mellesleg, nem tudom ez az egész miért történt így köztünk, vagy egyáltalán hogy történt...de örülök, hogy így alakult. Mára már ő lett a mindenem.

Arra lettem figyelmes, hogy a telefonom eszeveszettül csörög, így felvettem.

-Igen? -szóltam bele.

-Húgi! Nocsak, rólad is hallani? -kérdezte cinikusan Luca.

-Néha. -sóhajtottam.

-Merre vagy most? -érdeklődött.

-Dominiknél, miért?

-Mert rohadtul unatkozom, csinálhatnánk valamit. -ugyan nem láttam, de biztos voltam benne, hogy a szemét forgatja.

-Megyünk nemsokára moziba, aztán este meg a meccsre. Van kedved jönni, édes drága testvérem? -nevettem.

-Hát még jó, te cseléd! -ugratott.

-Nagyanyád térdkalácsa a cseléd, az! -dorgáltam meg.

-Lehet. -vonyított egyet a telefonba. Ennek kajak elment az esze...

-Visszatérve, akkor megkérdezem a többieket is, hogy nem e gond, aztán visszacsörgök, de szerintem nem lesz baj. És kérlek, ne hatvanmillió évig készülj...

-Jó na, nem is készülök addig...

-Dehogynem! -vágtam rá.

-Mit nézünk majd? -kérdezte.

-Tomb Raider.

-Már láttam, de nem baj, akkor is megyek.

-Hogy a fenébe láthattad, ha egyszer most jött ki? -akadtam ki.

-Németben hamarabb kint volt. -megint nem láthattam, de tuti rám nyújtotta a nyelvét.

-Jól vagy már. -húztam el a végét. Dominik ezt a pillanatot választotta, hogy kijöjjön a fürdőből így elköszöntem Lucától és a férfihez fordultam, akivel egy helyen tartózkodtunk.

-Ki volt az? -kérdezte.

-Csak a testvérem. Gond lenne, hogyha velünk jönne? Szegény pára nagyon unatkozik Thomasnál, meg nem is ismer senkit.

-Felőlem jöhet. -rántotta meg a vállát.

-Oké, akkor visszahívom. -mondtam majd elkezdtem csörgetni, és miután felvette elmondtam neki, hogy tíz perc és indulunk érte, aztán letettem.

Tehát miután mi is elkészültünk elindultunk Lucianért, aki a ház előtt állt kint.

Poénból elkezdtem neki kiabálni, hogy; -Nem veszünk semmit!

-Pedig téged szívesen eladnálak! -vágott vissza zsigerből.