Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

15. Still breathing

"I had a one-way ticket to a place where all the demons go
Where the wind don't change
And nothing in the ground can ever grow"

  Fejvesztve rohanok a lift felé, miután elköszöntem mindenkitől. Amikor beszállok, felfelé menet azon agyalok, hogy milyen utolsó tanácsot adhatok a két gyereknek a holnapi pontozással és az interjúval kapcsolatban.
  Bűntudatosan dobolok a lift üvegén. Teljesen elfeledkeztem a Kiválasztottaimról, akik közül egy biztosan velünk jön az Arénába.
  Ahogy kinyílik az ajtó kiugrok rajta és meg is pillantom az asztalnál csendben étkező három embert.
  - Bocsánat a késésért! - foglalok helyet Mayaval szemben. - Csak még egyeztetnem kellett néhány mentorral...
  - Ó, szóval csinálsz is valamit az önsajnálaton kívül? - néz rám a szőke lány.
  - Melody! - szól rá fojtott hangon Maya.
  - Nem, semmi gond! - söpröm hátra néhány vörös tincsem, hogy a lány szemébe nézhessek. - Tudod, éppen a jövőtöket építgetem, mert az első két-három nap sorsdöntő lesz a számotokra és szövetségesek nélkül nem fogjátok túlélni! És ha bármelyikőtök is túléli - pillantok át Joshra, aki a figyelmét feszülten függeszti rám. - Több is leszek, mint boldog. De egyedül nem tudlak megmenteni titeket az is kell, hogy beleadjatok mindent. Világos?
  Josh bólint, Melody pedig vág egy grimaszt.
  - Holnap pontozás és interjúk. Ezzel kapcsolatban valami kérdés? - veszek a kezembe egy szelet kenyeret.
  - Miért vannak az események ennyire szétosztva? - teszi le az evőeszközeit a fiú. - Ha jól tudom nektek tavaly összesen volt három nap az Aratással és a Viadal kezdetével együtt. Mi meg azóta vagyunk itt...
  - Aviana parancsa - mondja halkan Maya. - A nagyobb érdeklődés és nézettség miatt. Hogy az embereknek legyen ideje megkedvelni titeket.
  Csend telepszik az asztalra. Mindenki elgondolkozva bámul a tányérjába.
  - Még valami? - töröm meg végül én.
  - A pontozás tiszta - biccent Melody. - De az interjúnál hogy tudjuk majd, hogy milyen szerepet kell játszanunk?
  - Nagyon jól rátapintottál a lényegre - dícsérem meg, mire lehajtja a fejét és enyhe pír jelenik meg az arcán. - Az emberek nem arra kíváncsiak, hogy ki vagy, hanem hogy kivé vagy hajlandó válni a győzelemért. Egy szürke kisegér sosem nyerne. Viszont egy lány, aki visszahúzódónak tűnik, de Caesarral néha hevesen vitatkozik és a végén esetleg bekiabálja a Körzete számát előnyre tehet szert. Most csak mondtam egy példát - legyintek gyorsan. - A stylistok döntik majd el, hogy milyen ruhát kaptok és milyen lesz a stílusotok.
  - Neked például milyen stratégiád volt? - könyököl az asztalra kíváncsian Josh.
  Nagyot nyelek. Az életem ezen szakaszáról legszívesebben soha nem beszélnék, de úgy tűnik mindenki erre kíváncsi.
  - Én a titokzatos, szexi Hivatásost játszottam, akinek a családja mindennél fontosabb.
  - És az Arénában? - kérdezi Melody.
  Valahonnan nagyon mélyről, az agyam egy rejtett zugából Daemon arca kúszik be a lelki szemeim elé.
  - Azt hiszem mindent tudtok a holnapról - pattanok fel hirtelen. - Jó éjt!
  Remegő kézzel nyomom le a szobám ajtajának kilincsét.
  Belépek és a villanyt fel sem kapcsolva botorkálok el az ágyamig, amire rázuhanva kitör belőlem a zokogás.

  Másnap reggel kócos hajjal, kisírt szemmel, gyűrött ruhákban ébredek magamtól. Az órára nem pillantva bevánszorgok a fürdőszobámba, ahol a lezuhanyzok és rendbe szedem magam.
  A gardróbomban kiválasztok néhány sötét színű ruhadarabot, elkötöm a hajam, majd lehuppanok az ágyamra. Az éjjeliszekrényemen lévő óra negyed ötöt mutat, vagyis még több, mint négy órám van amíg a Kiválasztottak elkezdenek készülődni a pontozásra, amin nekem nem kell részt vennem.
  Megvonom a vállam és hirtelen elhatározásból az egyetlen hely felé indulok, ahol viszonylag biztonságban érzem magam.
  A földszint alatti szürke folyosókat szelve jut csak eszembe, hogy talán még mindenki alszik, mivel egy teremtett lélekkel sem találkozom szembe.
  Ha idáig eljöttem már nem fordulok vissza gondolom és a terem felé veszem az irányt, ahol eddig mindig összefutottam apával, mivel őt keresem.
  A sarkon befordulva az ujjlenyomatolvasóra teszem a kezem, mire kinyílik az ajtó.
  Bent szinte teljesen sötét van, csak néhány képernyő kijelzője foszforeszkál kékesen. Az asztalnál csak egy fiú ül, aki az érkezésemre rögtön felkapja a fejét.
  - Szia! - köszön és félrerakja amivel éppen foglalkozik.