Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

10. Bird set free

"Clipped wings, I was a broken thing
Had a voice, had a voice but I could not sing
You would wind me down
I struggled on the ground"

  - Otthon, édes otthon! - tárja ki előttem az ajtót anya, ami a szokásos nyikorgással köszönt minket.
  A Második körzeti házunk sötét, a reggeli napfény a magas szomszéd házak miatt nem süt be az ablakokon. A levegőben por és áporodott szag terjeng és szinte süketítő csend van.
  Beszáguldok anya mellett, feldübörgök a lépcsőn és berontok a szobámba kis híján kidöntve a helyéről az ajtómat.
  Itthon vagyunk hasít belém a gondolat. Tényleg itthon.

"So lost, the line had been crossed
Had a voice, had a voice but I could not talk
You held me down
I struggle to fly now"
 

  Az ágyamhoz rohanok és olyan erővel zuhanok rá, hogy csak úgy nyekken. Mélyeket szippantok az ismerős illatból, ami ezt a lakást átjárja és ami már annyira hiányzott.
  A szobám pontosan olyan, mint amire emlékeztem. Annyiszor álmodtam, hogy végre hazatérek és most ahogy végignézek minden egyes részleten örömmel konstatálom, hogy semmi sem változott. Kivéve engem.
  A szimulálás annyira lefáraszt, hogy az agyi szintem nagyjából egy radíréval egyenlő és a java még hátra van. Ma délután ugyanis az Aratás után indulunk a Kapitóliumba, Aviana Snow és a szadista Főjátékmester karmai közé. Utóbbival kapcsolatban igen érdekes, hogy mindenki élteti, hogy milyen izgalmas Viadalt rendezett tavaly, de még egyetlen képen sem jelent meg és a nevét is homály fedi.
   - Tyra, megjött Maya és Marwin! - kiált fel a földszintről anya.
  Felpattanok és egyenes háttal az ágyra ülök. Gyorsan lesimítom a hajam és a ruhám, majd az utolsó pillanatban, mielőtt a kapitóliumi nő és férfi belép a szokásos halvány mosolyt erőltetem magamra.
  - Tyra! - sipítja el magát Maya és a nyakamba borul.
  A kék tollas ruhája eltakarja előlem Marwint, ezért megengedek magamnak egy szemforgatást.
  - Annyira örülök nektek! - szélesítem a mosolyom, mikor elenged.

  Lassan, kapitóliumi akcentussal beszélek, amit anyával órákon keresztül gyakoroltunk.
  - Gyere baba, ideje indulni a bálba! - tessékel az ajtó felé Marwin.
  Nem sok kell hozzá, hogy elfintorodjak a férfi megszólításán. Nem vagyok senki babája! ordítanám legszívesebben az arcába.
  Bevezetnek anya szobájába, ahol a szekrényen egy zsák lóg.
  Valami visszafogott! Valami ízléses! Kérlek, kérlek, kérlek!
  A férfi lehúzza a zsák zipzárját és lelöki, mire elém tárul a ruha.
  Hát, ha nem is lesz a kedvenc darabom, azért nem is olyan vészes mondanám, de ehelyett ez jön ki a számon:
  - Hát, ez... csodálatos! - és szélesebbre erőltetem a mosolyom. Ettől valószínűleg felhasad az arcom.
  A ruha egy halványrózsaszín, rövid darab, de legalább nincs rajta semmi csipke, toll vagy gyöngy.
  - Tudtam, hogy tetszeni fog! - csillan fel Maya szeme.
  - Nincs sok időnk - sürget Marwin.
  - Igazad van! - kap a fejéhez a nő. - Most akkor magatokra is hagylak titeket! Mire visszajövök szépülj meg!
  Bár semmi kedvem nincs a férfivel egy szobában maradni nincs választásom. Némán tűröm, hogy feladja rám a rózsaszín ruhát, leültessen a tükör előtti székbe és kisminkeljen, majd megcsinálja a hajam. Egy szó sem jön ki a számon.
  Akkor sem szólalok meg, amikor már a Főtér felé sétálunk a jobb oldalamon anyával.
  Maya és Marwin előttünk azon vitatkozik, hogy idén milyen lesz az Aratás. A nő szerint erős, a férfi szerint "a műsor" nem lehet jobb a tavalyinál. Legszivesebben ott rúgnám meg, ahová a Nap sem süt.
  A tömeg még nem indult el, nekünk hamarabb kell odaérnünk, hogy minden tökéletesen menjen. Mayanak még ki kell próbálnia a mikrofont, be kell állítani a kamerákat, meg még egy tucatnyi ilyen dolog, ami engem a legnagyobb mértékben hidegen hagy.
  - Hát akkor sziasztok! - szólal meg anya, amikor mellénk ér egy Békeőr.
  - Hova mész? - kérdezem elkerekedett szemekkel.
  Valójában pontosan tudom, hogy anya idén a Hetedik Körzet mentora lesz és most elutazik oda, mivel ott kell lennie az Aratás ideje alatt, de játszanom kell az agyhalottat.
  - Az nem fontos! Hamarosan találkozunk! - nyom egy puszit a fejemre. - Boldog Viadalt!
  Maya és Marwin viszonozzák a köszönést, majd mintha mi sem történt volna folytatják az útjukat és az eszmecseréjüket.
  - Miss Hawthorne, jöjjön velem! - lép hozzám egy másik békeőr, amikor a térre érünk.
  Éppen most pakolják ki az asztalok, amik előtt majd hosszú sorok fognak kígyózni.
  Szó nélkül követem. Felmegyünk a színpadra, aminek hatására elöntenek az emlékek. Maya cipőjének kopogása, a fülemben doboló adrenalin, anya, ahogy lerángatják az emelvényről...
  - Szóval annyi lesz a dolga, hogy itt áll - mutat egy pontra a férfi. - Miss Goldenfall meg fogja említeni a beszédében, ekkor magára fog közelíteni a kamera. Amint kihúzták a Kiválasztottakat melléjük áll és együtt mennek a vonathoz. Világos?
  - Tökéletesen - bólintok.
  A békeőr elmegy. Feszengve állok a reflektorfényben, amikor halk pisszegés üti meg a fülem.
  Az ajtó felé fordulok, amerre az Aratás után távozni fogunk és Mayat látom meg integetni. Amennyire gyorsan tőlem telik odarohanok a magassarkú cipőmben.
  - Mi az? - kérdezem, amikor beérek mellé az árnyékba.
  - Azt mondták, hogy húzzam ki a legfelső cetlit... - suttogja maga elé meredve.
  - Vagyis megint nem véletlen lesz? - esek ki teljesen a szerepemből.
  - Szerintem megint te vagy rajta - néz fel végre.
  - Hogy mi? Az nem lehet, Maya, én mentor vagyok!
  - Mit mondott tavaly Aviana neked? A Kapitólium rendelkezik az életeddel, emlékszel?
  Tátva marad a szám, a döbbenettől teljesen leblokkolok.
  - Nem megyek vissza - suttogom hevesen rázva a fejemet.
  - Tudom - teszi a vállamra a kezét. - Nem foglak kihúzni.
  - De...
  - Majd azt mondom, hogy elfelejtettem. Úgyis mindenki olyan butuskának tart - vonja meg a vállát.
  - De ebből bajod lehet, Maya!
  Nem tudom elfojtani a hangomból kicsendülő aggodalmat.
  - Tudom - bólint és felszegi az állát. - Gyere, mennünk kell! És amúgy meg - suttogja a fülembe. - Tudtam, hogy magadnál vagy. Ügyesen csinálod, de Avianánál lehet, hogy nem lesz elég! Mire a Kapitóliumba érünk teljesen szedd össze magad!
  Bólintok és sietve átölelem. Mayatól nem számítottam ilyen szintű kedvességre.
  - Kezdés! - hallom egy békeőr hangját a színpad felől, mire kilépek a félhomályból, elfoglalom az előre kijelölt helyem és felveszem a szokásos mosolyom.
  A Békeőrképző alatt besereglenek az első gyerekek, akiken elnézve legszívesebben elkiáltanám magam, hogy fussanak, amíg tehetik. De lehet, hogy itt én vagyok az egyetlen, akinek futnia kell.
  Simán megtehetnék, hogy az összes cetlire az én nevemet írják. És akkor még Maya sem tudna megmenteni, akármilyen jók is a szándékai.
  Milyen magamhoz térek a merengésemből a Főtér már teljesen megtelik és éppen most rakják a helyükre a két üveggömböt, bennük rengeteg cetlivel.
  Maya kilép az ajtón, kecsesen a mikrofonhoz lejt és belesipítja a szokásos Boldog Viadalt! És sose hagyjon el benneteket a remény!-t, meg a hasonló szövegelését.
  Belekezd a beszédébe, amiből nem fogok fel egy szót sem, csak a saját nevemet, mire szélesedik a mosolyom és egyenesen belenézek a kamerába, amit mondtak.
  - Elsőként a hölgyek! - mondja Maya és mintha egy hajszálnyit megremegne a hangja.
  A nagy üveggömbhöz lép, amiben rengeteg cetli sorakozik. Vajon hányon lehet rajta a nevem?
  Maya beledugja a kezét és lassan elkezdi közelíteni a legfelső felé. Az idegeim pattanásig feszülnek, legszívesebben ordítanék, de csak állok ott mosolyogva, érdeklődő tekintettel.
   Egy apró sóhaj szakad ki belőlem, ahogy remegő ujjai mélyre túrnak és gyorsan kirántanak egy cetlit.
  - Melody McKing! - harsogja Maya, amint feltépi a papírt.
  Egy lány lép ki a két tömeget elválasztó folyosóra. Tizenöt évesnek mondanám, szőke haja két oldalra fonva ül a vállain. Dacos, ismerős kék szemekkel néz velem farkasszemet, miközben némán közeledik az emelvény felé.
  Csend van. Senki nem jelentkezik helyette, senki nem búcsúzik tőle. Kifejezetten lehangoló, ahogy a síri csendben lépdel.
  Maya a fiúk gömbjéhez lép.
  - Josh Winterson! - olvassa fel a nevet, ami szerencsére nem cseng ismerősen.
  Egy nyúlánk, borzas fekete hajú fiú lép ki a többi közül, aki tizennyolc körül lehet.
  Remek, emiatt nem kell majd aggódnom. Meg fogja tudni védeni magát.
  A fiú odaér Maya mellé, mire a szerepemhez hűen én is csatlakozok hozzájuk. Együtt indulunk el az emelvényről, miközben hallom, ahogy valaki azt kiabálja, hogy leállnak a kamerák.
  A vonatút csendben telik. Melody az ablaknál ülve figyeli az elsuhanó tájat, Josh bezárkózik a fülkéjébe, és úgy tűnik most az egyszer Mayanak sincs mondanivalója.
  Amikor megérkezünk a Kapitóliumba, a fiú is megjelenik, hogy integessen a tömegnek.
  Feszült csendben szállunk le a vonatról és vonulunk a számomra ismerős folyosókon.
  A lifteknél állunk csak meg, mivel mindkét szerelvény éppen a feljebbi emeleteken tartózkodik.
  Eszembe jut, hogy egy évvel ezelőtt milyen érzés volt itt találkozni South-szal és Sunsettel.
  Az ő arcukon merengek, amikor beszállunk a liftbe. Kis híján már el is felejtettem a gödröcskéiket, a huncut zöld szemüket és hogy mennyire szerettem őket.
  A lift ajtaja kinyílik a második emeleten és én úgy sietek a hálószobák felé, mint akit puskából lőttek ki.
  Nem nézek vissza a Kiválasztottakra, Maya majd úgyis körbevezeti őket. Én már túl jól ismerem ezt a helyet.
  Meg sem állok a Mentor feliratú szobáig, aminek belököm az ajtaját.
  A padlótól a mennyezetig érő ablakokhoz sietek, mert úgy érzem rögtön megfulladok.
  Megpróbálom kinyitni valamelyiket, de nem tudom, ezért összeroskadok a padlón és kitör belőlem a zokogás.
  Hallom, hogy nyílik az ajtó és valaki belép rajta. Elfog a pánik. A gyógyszerek hatása alatt nem szabadna sírnom!
  De szerencsére csak anya az.
  - Tyra, kérlek gyere velem! Valaki találkozni szeretne veled!

"There's a scream inside that we all try to hide
We hold on so tight, we cannot deny
Eats us alive

Yes, there's a scream inside that we all try to hide
We hold on so tight, but I don't wanna die, no
I don't wanna die, I don't wanna die"