Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

18. Warrior

"The beauty of a broken angel"

  - Tyra, baj van? - kérdezi Daemon kiszakítva a töprengésemből.
  - Mi? - kapom fel a fejem. - Ja, igen... vagyis nem... minden oké!
  Ekkor meglátok egy villanást a szemem sarkából. Egy barna szempár felét az ajtófélfa helyénél, mivel az ajtó már akkor sem volt ott, amikor megérkeztünk. 
  Szigorúan Daemonra szegezem a tekintetem, miközben elindulok felé.
  - Tyra, kezdesz megijeszteni - vonja fel a szemöldökét.
  - Csak, tudod... - húzom az időt, amikor beérek a takarásába és a jobb kezemmel kitapintom az egyik késemet. - Az előbb, amikor olyan szépeket mondtál... rájöttem, hogy elfelejtettünk valamit... - mondom halkan, mélyen a szemébe nézve.
  Látom a szép kék szemeiben, amik még az enyémeknél is világosabbak, hogy végképp össze van zavarodva. Mosolyra húzom a számat, kiélvezem a helyzetet, amin magamban jót mulatok, de már előre bűntudatom van, mert ki fogom használni az alkalmat.
  A szemem sarkából látom, ahogy az alak az ajtónál már félig kihajol a rejtekéből és a kezében megvillan valamin a napfény. Mégsem reagálok még rá, csak Daemonra koncentrálok, aki még mindig értetlenül áll, háttal a támadónknak, akiről mit sem sejt.
  - Mi lenne az? - kérdezi.
  Veszek egy mély levegőt, összegyűjtöm minden bátorságomat és lépek egy utolsót Daemon felé. Felemelem a bal kezemet és a tarkójára csúsztatom, az ujjaimat a puha, aranyló tincsekbe futtatom és úgy húzom közelebb magamhoz. Lábujjhegyre emelkedek és félreérthetetlen mozdulattal közelítem az ajkaimat az övé felé. Félig lehunyom a szemem, de a leeresztett pilláimon át a támadónkat kémlelem, akinek az utolsó pillanatban hagyja el a kezét a balta, mielőtt az ajkaink összeérnének Daemonnal.
  Ellököm magamtól a szőke fiút oda, ahol biztosan nem találhatja el a levegőt szelő fegyver, én pedig egy kecses mozdulattal ugrok el előle, és már egyből dobom is a kést a támadónk felé, ami beleáll a torkába. Eldördül az ágyú.
  - Csekkolni, hogy nem akar-e valaki megölni! - válaszolom meg a kérdését és az ajtó felé bökök a fejemmel.
  - Ez szép volt! - neveti el magát a fiú kínosan és lehajtja a fejét. - Igazán bámulatos alakítás, Tyra!
  - Daemon, én nem...
  Elharapom a mondatot, mert hozzám lép és megfogja a kezeimet.
  - Nekem ez az egész nem csak egy színjáték. Az én érzéseim valódiak. Ezt ne felejtsd el, amikor a kis játékaidat játszod!
  Elengedi a kezemet és elfordul tőlem. A csuklóimra meredek, melyeken mintha fizikai fájdalmat okozna az érintésének hiánya.
  Őszintén meglep, hogy fáj ilyennek látnom őt. És nem csak arról van szó, hogy kihasználtam egy fiút, aki már-már az egyetlen barátom. De végülis megmentettem az életét ezzel a kis trükkel...
  - Daemon! - szólok utána, de mivel nem reagál semmit megragadom a karjánál fogva és magam felé fordítom. - Nem szokásom játszadozni! És tudnod kell, hogy most semmiben sem vagyok biztos, egy dolgot kivéve. Hogy nem veszíthetlek el téged is!
  Végre rám emeli a tekintetét és mintha az égkék szemekben könnyeket vélnék felfedezni.
  - Bajban vagyunk, Tyra - suttogja és a homlokát az enyémnek dönti. - Úgy tűnik egyikünk sem tud a másik nélkül meglenni.
  Lehunyom a szemem, pár másodpercig csak Daemon lélegzését hallgatom.
  - Akkor szerezzünk néhány fegyvert, Hivatásoskám! - javaslom végül.
  A város közepén lévő fegyverkupachoz érve magunkhoz veszünk mindenből egy keveset, amikor hirtelen bealkonyodik.
  - A francba, Tyra, kellett neked Végjátékot emlegetned! - pattan fel állásba Daemon, ahogy eldördül az ágyú.
  Minden idegszálam felborzolódik. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat és mindig rettegtem tőle. Unfair körülmények, gyors eredmény. Ezt jelenti a Végjáték.
  Lábdobogás, majd néma csend. A tekintetem idegesen cikázik a sarkok között, ahogy Daemon felé hátrálok.
  Előhúzok egy kést és felkapok egy baltát a kupacból, majd Daemonénak vetem a hátamat.
  - Oké, mi a terv? - kérdezem, csak hogy ne kelljen a gyászos, feszült csendet hallgatnom.
  - Tyra, valamit el kell mondanom! - kiáltja Daemon, amikor ismét eldördül az ágyú. A hangja nem remeg, mégis kihallom belőle az adrenalint. - Ha meghalok...
  - Fogd be! Majd utána elmondod, de most kuss! Koncentrálnunk kell! - mondom és szorosabbra fogok a késem markolatán, ahogy hallom, hogy a lábdobogás ismét közeledik. Sok-sok láb dobogása...

"I finally see what you knew was inside me all along
That behind this soft exterior
Lies a warrior"