18 évvel ezelőtt Katniss Everdeen és a lázadók lerohanták a Kapitóliumot, megdöntötték Snow diktatúráját. Coin tervezett egy utolsó Viadalt, hogy kielégítse Panem vérszomját, de mivel Katniss végzett vele és ezt a tervet az új vezetőség elvetette az...
"Every day I feel the same Stuck and I can never change Sucked into a black balloon Spat into an empty room"
- Ó, hát végre a hangodat is lehet hallani?! - lelkendezik a két lábon járó szőrpamacs és a hangjától végigfut a hátamon a hideg. - Bár igazán mondhatnál szebbeket, de na! Kezdesz rendbe jönni! Legszívesebben elfutnék a sarokba és a fülemre tapasztanám a kezem, hogy ne halljam a vinnyogását. A fülem a Viadal során másnak a hangjához szokott hozzá, az pedig egy határozott férfihang volt, mindenféle mesterkélt kapitóliumi akcentus nélkül. - Távolról sem! - rázom meg a fejem és érzem, hogy valami lecsöppen a kézfejemre. Lenézek, egy könnycsepp az. Elmélyülten nézem, csavargatom a csuklómat és azt figyelem, ahogy megcsillan rajta a fény. - Gyere, Tyra! Hamarosan kezdődik a Körutad! Megfordulok és értetlenül nézek rá. A mim? - Jaj, tudod! A Győzelmi Körút, amikor mindenki téged ünnepel! Végigjárod a Körzeteket, szép ruhát veszel fel, beszédet mondasz és élvezed a rivaldafényt! - nyújtja ki felém a fegyvernek minősülő műkörmökkel ékesített kezét. Ezúttal érzem, hogy nedves lesz a szemem. Nekem ez nem fog menni! És a Tizenkettedik Körzet lesz az első?!
"Was it really worth it? Did I really deserve it?"
Megrázom a fejem és egy kapkodó mozdulattal lesöpröm a kézfejemmel az arcomon végigfolyó könnyeket. - Tyra, az istenért, ne hisztizz már! Gyere! - indul el felém, mire addig hátrálok, amíg a vállam az ablaküvegnek nem koccan. A levegő a tüdőmbe szorul, a szám tátva marad, a szemeim tágra nyílnak. Ismerem ezt az érzést. Hogyan is tudnám elfelejteni? Nem látok kiutat, csapdában érzem magam, elönt a pánik. - Maya, hagyd! - hallok egy ismerős hangot, amit zaklatottságomban nem tudok elsőre beazonosítani, de megnyugvással tölt el. - Mindjárt megyünk! Maya eltűnik, a homályos látóterembe pedig egy szőke nő lép be, akit csak másodpercek után tudok azonosítani. Anya az, kisminkelve, tökéletesen beállított hajjal, de én látom a szeme alatt a karikákat, amik miattam vannak ott. - Anya... - suttogom és a karjaiba vetem magam. - Szia, Kicsim! Megijeszt, hogy a hangjában semmi öröm nincs, csak fájdalom. - Nem is örülsz nekem? - suttogom ledöbbenve. - Anya élek ahogy megígérte. ... - De, igen - tol el magától, így még pont látom, ahogy letörli a könnyeit. - Büszek vagyok rád, hogy visszajöttél és nagyon örülök neki! De láttam milyen árat fizettél érte, és aggódom, Tyra!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Lehajtom a fejem és beharapom az ajkamat. Nem akarok megint sírni. - Hé! - emeli fel a fejem. - Az a lényeg, hogy itthon vagy! Együtt megoldjuk, jó? Bólintok, de valójában korántsem vagyok ilyen biztos benne. Hiszen ez a mozdulata is rá emlékeztet. Még mindig érzem a hosszú, finom ujjait az arcomon, az ajka ízét... Elég, Tyra! parancsolok magamra és ökölbe szorítom a kezem, hogy a fájdalom elterelje a figyelmemet. De már fájdalmat sem érzek. - A Körút nem lesz egyszerű, de meg tudod csinálni! - folytatja anya mélyen a szemembe nézve. - Menni fog. Nekem is ment, és az én lányom vagy! Az én ügyes, bátor nagylányom! Elsírja magát és ismét az ölelésébe von. A vállába temetem az arcom, mintha így elbújhatnék a világ elől. Nem akarok jobban elszomorítani. Ő is azt hiszi, hogy kezdek jobban lenni. Pedig nem így van. Napról-napra rosszabb. Egyre nehezebb levegőt vennem és rávenni a szívemet, hogy pumpálja tovább a testemben keringő vért. Nem tudom, hogy meddig bírok még kitartani. Egy ilyen fiatal, szerencsés lánynak nem szabadna a feladáson, a halálon gondolkoznia. De én nem vagyok hétköznapi, semmilyen tekintetben sem. Egy olyan ember vagyok, akivel túl fiatalon borzasztó dolgok történtek. Egy madár vagyok, akinek eltörték a szárnyát és a porba dobták, majd ráparancsolnak, hogy repüljön. Hiszen az egyik szárnya még jó! Talán. De mit ér egy madár csak az egyik szárnyával?
"I haven't lived life, I haven't lived love Just the birds' eye view from the sky above"
