Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

8. Game of survival

"Who's in the shadows
Who's ready to play?
Are we the hunters or are we the prey?"

  Egyik kést a másik után állítom bele a kirakott gyakorló bábuk szívének vagy koponyájának helyére, mindegyikkel egy-egy halálos sebet ejtve. Könnyű koncentrálnom, a dobásaimba beleadom minden dühömet, amit a tegnapi események koronáztak meg és ettől az egész csak jobban megy.
  A felvonulás után még beszélgettem egy kicsit Southékkal és amikor menniük kellett nem szóltam senkihez csak dühösen felmasíroztam a szobámba, bevágtam az ajtót, lerángattam magamról a göncömet, majd darabokra téptem és lefeküdtem aludni. Hogy én indulatos? Á, dehogy...
  Megpördülök, elhajítom a következő késemet és a bábut a szeme helyén találom el. Egyből hanyatt is dől.
  - Ezer százalék, hogy te vagy a Hawthorne lány! - hallok egy hangot a hátam mögül. - Édesanyád is mindig így hunyorított a bal szemével, amikor dobott, csak az ő fegyvere a balta volt.
  Az ajtóban egy barna bőrű, fekete hajú, barna szemű nő áll karba tett kézzel.
  - Te vagy Enobaria, a mentorom? - húzom fel a szemöldökömet.
  Kitérve, kérdéssel felel a kérdésemre:
  - A baltát nem akarod kipróbálni?
  - Én nem igazán... - igazgatom idegesen a copfomat.
  - Nem tudhatod, hogy lesz-e kés az Arénában. Sokoldalúnak kell lenned!
  Beleegyezően sóhajtok és odalépek a fekete fémtartóhoz, amin a fegyverek egy része nyugszik. Felveszek egyet a fekete nyelű, ezüstös pengéjű balták közül, amiktől valamiért borsódzik a hátam.
  Megforgatom és meglepődve tapasztalom, hogy nagyon jól ki van egyensúlyozva. Egy hirtelen mozdulattal lefejezek vele egy bábut.
  - Nagyszerű! - mosolyog Enobaria.
  Kivillannak a fogai, amikről azt hallottam, hogy hegyesre reszeltette őket az első Viadalja előtt, hogy átharaphassa vele egy ember torkát - most viszont már szépek és normálisak. Ő is ott volt anyáékkal másodszorra is az Arénában, a Hetvenötödik Éhezők Viadalán. Túlélő.
  Ma este pontozás és interjúk. Holnap pedig indul a Hetvenhetedik Éhezők Viadala. Nekem már a gondolatától is összeugrik a gyomrom és kétlem, hogy a Kiválasztottak közül bárki másképp érezne. Épeszű ember nem lelheti örömét abban, hogy másokat gyilkoljon, vagy akár csak nézze mindezt.
  - A chakrammal hogy állsz? - zökkent ki a gondolataimból Enobaria.
  - A mivel? - kérdezek vissza értetlenül.
  - Dobókorong - kap fel egyet az asztalról és megpördülve elhajítja. A fém kör egy másodpercig sem szeli a levegőt, elmetszi egy bábu fejét a nyakától.
  - Hű!
  - Te jössz - emel fel egy másikat az átmérőjénél fogva és felém nyújtja.
  Kipróbálom ezt is, de nem fejtek ki rá megfelelő mennyiségű erőt, ezért csak beleáll a bábu combjába.
  - Szerintem te már teljesen készen állsz. De ha a legjobb akarsz lenni, akkor gyakorolj még... - megveregeti a vállamat, majd kisétál a teremből.
  - Elmész? - kérdezem pánikolva.
  - Még találkozunk! - kiáltja vissza sem fordulva.
  - Enobaria, ne hagyj itt, kérlek!
  De ő vissza sem nézve kisétál a teremből.
  Idegességemben felkapok egy baltát és olyan erővel hajítom bele az egyik bábuba, hogy kettéhasad.
  Még nagyjából egy óráig edzek, majd lezuhanyzom, felkapok egy másik pár fekete melegítőt meg egy sötét pólót és csatlakozok a lift előtt rám váró Rosshoz és Mayahoz, hogy elinduljunk a pontozáshoz.
  Miközben arra várok, hogy sorra kerüljek idegesen jár a lábam.
South és Sunset már bementek, egymás után hívták őket és nem jöttek vissza.
  Most Ross van soron és engem nagyon idegesít, hogy egy hang sem szűrődik ki a teremből. Semmi taps, hurrogás vagy nevetés, csak a dühítő néma csend.
  - Tyra Hawthorne - hallatszik egy gépies hang, mire felállok.
  A terem ugyanaz, ahol gyakoroltam csak a bábuk helyett céltáblák vannak kirakva rajtuk számokkal.
  Felnézek a nézőtérre. Csupa kapitóliumi piperkőc. És mind engem néz.
  Kifújom a levegőt, lerázom az ujjaimat és olyan hirtelen mozdulok az asztalon fekvő baltáért, hogy még én is meglepődök magamon. Megpördülök és a mögöttem lévő tábla százas részébe dobom a fegyvert.
  A nézőtéren elhal a suttogás. A sikeren felbuzdulva felkapok két kést és két különböző tábla százas részébe állítom bele őket egyszerre.
  Ezután a chakram következik. Egyszerre hajítok el egyet-egyet a jobb és bal kezemmel, az előbbi a százas, az utóbbi a nyolcvanas sávba áll bele.
  Végül egy lándzsát veszek fel és egyenesen a céltábla közepébe hajítom olyan erővel, hogy utána még percekig rezeg.
  A nézőtérre pillantok. Néhányan mosolyognak, néhányan összehúzott szemekkel néznek, néhányan pedig egyszerűen döbbentnek tűnnek.
  Biccentek, és mivel nem mondanak semmit elhagyom a termet.
  - Na, hogy ment? - siet hozzám Maya, amint bezárul mögöttem az ajtó.
  - Szerintem jól - vonom meg a vállam.
  Elindulunk a folyosón a lift felé, miközben Maya mindenféle statisztikáról, esélyekről, meg más unalmas dolgokról fecseg.
  Elérünk a hatalmas kör alakú helyiségbe, ahol a lift is van. Maya megnyomja a hívógombot, amikor meglátok két alakot a szökőkútnál. Az egyik a vízköpő márvány peremén ül, a másik előtte térdel. Hullámos barna hajukról felismerem őket.
  - Mindjárt jövök! - szakítom félbe Mayat és választ sem várva elindulok az alakok felé.
  Közelebb érve már világosan látom, hogy Sunset sírva ül a szökőkút peremén, South pedig vígasztalja.
  - Mi a baj? - kérdezem és leülök a lány mellé.
  - Úgy érzi elrontotta - válaszolja fel sem nézve a bátyja.
  A lány felzokog.
  - Jaj, Sunset - ölelem át. - Ez nem azt jelenti, hogy az Arénában is rossz leszel. Ez csak... egy teszt. Különben is, én jó voltam és lefogadom, hogy South is. Kyle pedig... ő meg Kyle Odair! Mi majd megvédünk. Vagy most szóljatok, ha nem akartok szövetkezni...
  - Dehogynem! - bőgi Sunset.
  - Igen az... jó lenne. Kösz, Tyra - néz fel rám hálásan South.
  Ekkor jövök rá, hogy mennyire nehéz lehet nekik. A legjobb esetben is csak egy győztes lesz és ők ketten vannak, ráadásul ikrek. Valószínűleg beleőrülnék a gondolatba, hogy túléltem, de a testvérem nem. Magamban gyorsan hálát adok a sorsnak, amiért egyke vagyok.
  - És amúgy meg - jut eszembe még egy mentőötlet. - Hallottam Mayat arról beszélni, hogy neked volt a legszebb ruhád a Felvonuláson és az emberek megjegyeztek. Biztos sok támogatód lesz!
  - Ha bármit kapok azt meg fogom osztani veletek - ígéri könnyes szemmel.
  - Hawthornök vagyunk - mosolygok rájuk. - Összetartunk.
  Bíztatóan megsimítom Sunset vállát, majd elindulok vissza a lifthez. A szemem sarkából mintha mozgást vennék észre az árnyékban, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Kezdesz paranoiássá válni, Tyra.
  A liftnél nem az fogad, akit vártam.
  Maya valószínűleg megunta a várakozást gondolom és rámosolygok Kyle-ra.
  - Hogy ment sellőfiú?
  - Jól, gondolom - mosolyog szerényen.
  - Szóval ász voltál - nyugtázom egy biccentéssel. Nem tiltakozik.
  Beszállunk a liftbe.
  - Szövetség? - nyújtom felé a jobb kezem.
  - A felvonuláson nem voltam elég világos? - vonja fel a szemöldökét. - Persze!
  Óvatosan megrázza a kezemet.
  - Köszönöm, Kyle! - mosolygok rá, de nem engedem el időben a kezét, amikor a lift ajtó kinyílik a második emeleten és Ross áll előtte.
  - Most akartam lemenni érted - magyarázza és megfejthetetlen arckifejezéssel mered a kezünkre.
  - Köszi, már itt vagyok - mondom ki a nyilvánvalót és kilépek a liftből. - Szia, Kyle!
  - Szia, Tyra!
  Ross dühösen fújtat egyet, majd hátat fordít nekem.
  - Most meg mi van? - kérdezem.
  - Remek - tárja szét a karját. - Látom szövetségeseket gyűjtesz...
  - Ha tudni akarod, igen. Mert túl akarom élni! És ha jól emlékszem te vetetted fel, hogy ne legyünk egy csapat!
  - Mert én nem ismerek senkit! - csattan fel. - Senki nem szimpatizált az apámmal, mindenki csak a tiéddel! Egy szövetségben én lennék az első, akit kinyírnak!
  - És ez mégis miért az én hibám?!
  - Mert nagyobb esélyed van túlélni!
  - Viszont ennek az az ára, hogy látnom kell, ahogy meghalnak a szeretteim! - ordítom vissza könnyes szemmel.
  Ross ledermed.
  - Gyerekek - tipeg be Maya és egy enyhe dorgáló élt vélek felfedezni a hangjában. - Kezdődik a pontozás!
  Mind helyet foglalunk a hatalmas U alakú kanapén. Az egyik végén Ross, mellette Marwin, Dahlia, Maya, Enobaria és végül én.
  - Jó estét, Panem! - vigyorog a képernyőn Caesar. - Kezdődjék a várva várt esemény, a pontozás! A Kiválasztottakat ma a teljesítményük alapján értékelték. A maximum a tizenkettő!
  Felvillan South arcképe.
  - Az Első Körzetből South pontszáma: nyolc!
  A húga következik. Visszatartom a lélegzetemet.
  - Sunset pontszáma: hat.
  Kifújom a levegőt és csak egy kicsit vagyok csalódott. Feldereng valami az esélyekről, amit ma Maya mondott. Az alacsonyabb pontszámú versenyzők a fogadáson többszörös szorzóval indulnak, vagyis több pénzt lehet értük nyerni. A tehetős támogatók szokták azt megjátszani, hogy sok pénzt felraknak rájuk és mindent megtesznek azért, hogy nyerjenek. Szóval Sunsetnek van még esélye...
  A kanapé másik oldalán ülő fiú következik.
  - A Második Körzetből Ross pontszáma: hetes.
  Szívesen megnézném a reakcióját, de nem tudom elszakítani a szememet a képernyőről, amin az én arcom jelenik meg.
  - Tyra pontszáma a tizenyegyes! Hm, úgy tűnik egy Hivatásossal van dolgunk...
  Majdnem leesek a kanapéról ijedtemben. Hivatásos.
  A Hivatásosaknak van a legnagyobb esélyük nyerni a Viadalokon, mert kiskoruk óta erre készülnek és mindig önként jelentkeznek. A Hivatásosaktól mindenki fél és nem egyszer volt már rá példa, hogy elsőként őket vadászták le. Caesar ezzel a kijelentéssel célkeresztet tett a fejemre. Úgy tűnik a műsor szerkesztői biztosra akarnak menni a halálommal kapcsolatban.
  - Nem is mondtad, hogy ilyen jól ment! - néz rám Maya szemrehányóam. - De mindegy is, hiszen egy Hivatásos... Ó, erre iszunk!
  Ezzel csettintett egy avoxnak, hogy hozzon pezsgőt.