Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

9. This is the hunt

  20... 19... 18...

  Azt hiszem eddig nem vettem komolyan az egészet. Majd elkerüljük valahogy... De nem. Életemben először félek. Nagyon félek...

"Our fate is beckoning
It's beckoning"

  - Miért te vagy velem? - kérdezem kellemesen meglepődve.
  - Én kértem - vonja meg a vállát. - Úgy gondoltam, hogy Marwin most nem lenne túl jó hatással rád.
  - Köszönöm, Enobaria!
  Egy kis szobában állunk, ahova fegyveres őrök szállítottak repülővel. Az egyik elkérte az alkaromat és egy nyomkövetőt rakott bele, majd rámparancsolt, hogy menjek be a szobába és öltözzek át.
  Hajnalban még Maya keltett, vele reggeliztem, Ross-szal és Marwinnal már nem találkoztam.
  - Sok sikert! - búcsúzott a kísérőm és a szeméből kibuggyant egy könnycsepp.
  Esetlenül megöleltem, hagytam, hogy sírjon a vállamon, majd követtem az őröket, akik a liftnél várakoztak rám, majd idehoztak.
  A szobába nem sokkal később bekopogott Enobaria. Ekkor már átvettem az pántos felsőmet, fekete nadrágomat és bakancsomat.
  - Hogy érzed magad? - kérdezi most a mentorom.
  - Most komolyan? - mutatok a fekete pólóm elején virító fehér kettesre. - Ennyi erővel kolompot is rakhattak volna a nyakamba. "Gyertek, öljetek meg!" Miért érzem azt, hogy ez Marwin bosszújának utolsó része?
  - Aviana külön kérése volt, hogy a versenyzőkön fel legyen tüntetve a szám.
  Kínos csend. Egyikőnk sem mondhatja ki, de mindketten tudjuk az okát.
  Kiválasztottak hallattszik egy gépies hang. Lépjetek a felvonókba!
  Odasétálok a fekete körlaphoz, aminek az átmérője csak kicsivel nagyobb, mint a lábam. Idegesen felnézek, de a tető még zárva van.
  - Ne feledd, Tyra: a Második mindig küzd! - szorítja meg a kezem Enobaria. - Keresd meg Sunsetet, Southot és Kylet. És senki másban ne bízz!
  - Köszönöm! - szorítom meg a kezét, majd el is engedem, mert a korong megindul felfelé.
  A szívem a torkomban dobog, ahogy a tető kinyílik és megpillantom az Arénát.
  A napsütés először teljesen elvakít, de néhány erőteljes pislogás után megállapítom, hogy egy sivatagban vagyunk és előttünk egy város van. Vagyis ami maradt belőle: omladozó épületek, kihalt, szemetes utcák és a mindent beborító, fullasztó homok.
  A város maradványai körül nagyjából kétszáz méter sugarú körben lehetünk elhelyezve huszonnégyen. Mellettem - de még így is tisztes távolban - két fiú van, a jobb oldali mellett Chloe áll, aki megfenyegette Sunsetet, a bal oldali mellett pedig Crystal, aki összehúzott szemekkel mered rám. Nem tudom eldönteni, hogy a nap miatt hunyorog vagy mert meg akar ölni. A többieket már nem látom.
  - Hölgyeim és uraim! - hallatszik Caesar hangja. - Vegye hát kezdetét a Hetvenhetedik Éhezők Viadala!
  Nem értem, hogy miért nem a Fő Játékmester beszél, ahogy mindig lenni szokott, de ennél akad most nagyobb problémám is, például, hogy nem látom a szövetségeseimet.

"We're coming after you
Nowhere to run"

  A korongomon megjelenik egy számláló. 30... 29... 28...
  Elfog a pánik. Fegyvereket nem látok sehol. Biztosan a városban vannak. Most teljesen körbenézek. Mögöttem, balra és jobbra csak a végtelen sivatag.
  20... 19... 18...
  Azt hiszem eddig nem vettem komolyan az egészet. Majd elkerüljük valahogy, valaki majd megment. De nem. Életemben először félek. Nagyon félek...
  15... 14... 13...
  Crystal előrecsúsztatja a jobb lábát. A városba fog sprintelni. Az agyam azt sikítja, hogy ne kövessem a példáját, a szívem fel akarja venni vele a versenyt a barátaimért.
  10... 9... 8...
  Összenézek a mellettem lévő fiúval. A szemében rettegés ül. Tőlem fél.
A bal oldalamon lévő srácra nézek. Alig múlhatott tizenkettő, azt látom rajta, hogy nem akar keresztbe tenni nekem.
  Chloera pillantok a lehető legijesztőbb nézésemmel.
  De már nem tudom meg, hogy hatással vagyok-e rá, mert ekkor egy robbanás hallatszik, amit ágyúszó követ. Valaki idő előtt lépett le a korongról...
  1...
  Szinte magam előtt látom Panem összes lakosának szemét, ahogy a képernyőre tapad.
  Nyílvesszőként startolok el egyenesen a város felé száguldva.
  A lábam belesüllyed a homokba, ezért lassabban haladok, mint szeretném, de Crystal szitkozódása mögöttem elég motiváció arra, hogy teljes erőbedobással rohanjak.
  Beérek az épületek közé. Nem állok meg, menet közben térképezem fel a területet. Valami főutca szerűségen haladhatok, mert az oldalsó sávok vékonyabbak.
  Crystal zilálását egyre közelebbről hallom és bár én is fáradok már, de gyorsítok a tempómon amint meglátom, amit kerestem: felbukkan előttem egy kupacnyi fegyver. Szinte mindegyik fekete, mégis vakítóan csillog az összes. Valami hátborzongató, hideg szépség és tökéletesség árad belőlük.
  A kupac egy kereszteződés közepén van, azon kívül, amin én futok még három ugyanolyan találkozásánál, vagyis valószínűleg a város közepén. Az egyik ilyen utcából kiáltás hangzik. Valakik máris egymásnak estek. Hát elkezdődött...
  Elérek a fegyverkupachoz. Velem szemben éppen Kyle fékez le, az ő jelenléte egy kicsit megnyugtat. Felkapok egy kést, egy hirtelen mozdulattal megfordulok és egyből el is hajítom. Crystal kecsesen elhajol előle, de a mögötte közeledő fiú mellkasába beleáll.
  Összerezzenek az ágyú hangjára, lesokkol az első gyilkosságom, de nincs időm erre, mert a szőke lány már majdnem elérte a kupacot.
  Eléugrok és megütöm, majd a sokkját kihasználva meglököm, de megragadja a vállamat, ezért ketten zuhanunk a földre. A kezem ügyébe akad egy másik kés és már felemelem, hogy leszúrjam vele, amikor kitágul a szeme és valami másra tapad a hátam mögött.
  Hirtelen félrelök, ő a másik oldalra gördül, egy másodperccel később pedig egy kard fúródik bele markolatig a homokba pontosan arra a helyre, ahol az előbb Crystalon feküdtem. Az Ötödik Kiválasztott fiúja akart mindkettőnket leszúrni. Okos taktika, két erős legyet egy csapásra, de ezt azzal díjazom, hogy ő kapja meg a Crystalnak szánt késemet. Nem tévesztek célt, újabb ágyú dördül.
   Oldalra nézek és Crystalból már csak egy távoli szőke hajzuhatagot látok. Felállok, magamhoz veszek annyi kést amennyit tudok, két chakramot, meg egy baltát és elindulok Kyle felé, aki éppen ekkor végez egy lánnyal. Két ágyú dördül egyszerre.
  A fiúhoz rohanok.
  - Gyere, tűnjünk el! - mondja, amikor egy sikoly, majd egy újabb dörrenés hangzik.
  - De hov...?
  Nem tudom befejezni a kérdésemet, mert Kyle lenyom a földre. Egy nyílvessző repül el pontosan ott, ahol egy másodperce még a fejem volt.
  Kyle kikapja az egyik kést a kezemből, fut néhány lépést, majd elhajítja a tettes felé. Megfordulok és egyből felismerem: Chloe az.
  Fürgén szeli a métereket, a fiú dobása csak a lábát súrolja. Felszisszen, de nem áll meg, hamarosan eltűnik az épületek között.
  - Akárhova, csak el innen! - kap fel néhány fegyvert a kupacból, majd megragadja a kezem és magával húz az egyik mellékutcába.

"We're coming after you
This is the hunt"

  - Nagyon nagy a csend - nézek ki ismét az egyszintes ház ablakán, amiben menedékre leltünk, miután - minden félelmem ellenére - teljesen üresen, mutánsoktól és más Kiválasztottaktól mentesen találtuk.
  A ház bútorozatlan és poros, a padlót szinte teljesen beborítja a homok. Az ablakok le vannak takarva, az ajtót betámasztottuk, így csak a réseken beszivárgó fénynek köszönhető a derengő félhomály.
  - Tyra, ne vészmadárkodj! - néz rám komolyan Kyle, de a szája sarkában mosoly bújkál. - Sunseték ránk fognak találni, más viszont nem...
  - Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? Akármi...
  - Shh! - tartja fel a mutatóujját. - Valaki jön!
  Egy dörrenés. Valaki megpróbálja betörni az ajtót, amit belülről kitámasztottunk.
  - Tessék! - tátogom és széttárom a kezeimet.
  A bakancsomba csúsztatott kések közül kihúzok egyet és nesztelenül az ajtó mellé surranok. Kyle a másik oldalra áll feltartott szigonnyal, támadásra készen. Az jut eszembe, hogy le sem tagadhatná az apját...
  Egy utolsó dörrenés és az ajtó megadja magát. A hirtelen beáramló fényből csak nehezen tudom kivenni a lábat, ami most vágta haza a szerencsétlenül járt nyílászárót.
  - Látod - suttogja a végtag gazdája. - Nincs itt senki.
  - Dehogynem! - ugrok ki az árnyékból feltartott késekkel. Két kitágult, zöld szempár mered rám.
  - Tyra, végre! - tér magához az egyik gazdája és a nyakamba borul.
  - Volt egy ajtónk... - néz végig Kyle megjátszott szomorúsággal a pórul járt tárgyon. - Készüljetek, elmegyünk!