Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

19. Gasoline

"I think there's a flaw in my code
These voices won't leave me alone"

  Álmatlanul fekszem egy ágyban. Az ágyamban. Kifelé bámulok az ablakon, a Kapitólium vakító fényeit hunyorogva bámulva.
  Az egész egyszerűen nincs rendben. Semmi sincs rendben.
  Aviana nem hagyhatott csak úgy meglógni minket. Képtelenség. Még mindig úgy érzem, hogy túl egyszerűen jutottunk ki.
  Néhány nappal ezelőtt még semmiről sem tudtam. Otthon ültem magamat sajnálva a Viadalom - a Viadalunk - első évfordulóján nem is sejtve, hogy valami, egy nálam sokkalta nagyobb terv része vagyok. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy beavattak és ennyire bíznak bennem, de mégis úgy érzem, hogy nem ismerem a teljes történetet. És ez megrémít.
  Daemon is ennek a tervnek a része volt és ma már tudom az igazságot: hogy miattam, az én hibámból halt meg. És nem csak amiatt, mert én szúrtam le, hanem mert ha sikerül időben bevennie a gyógyszert...
  De ezen már nem tudunk változtatni és hiába való lenne anyáékat okolnom, mondván ha beavatnak megbeszélhettük volna már hamarabb, hogy beveszi a szert, aztán "megölöm". Nem változtatna semmin Daemonnal kapcsolatban ha összevesznék a családommal miatta.
  Egy nagy sóhajtással a másik oldalamra fordulok. Üveges tekintettel meredek a falra, amit megvilágítanak a kinti fények.
  Először azt hiszem csak képzelődök, amikor egy árny mozdul a szabályos téglalap alakú fénysávban. De nem, az alak határozottan megtesz még egy lépést, amitől elfog a pánik.
  A pillanat törtrésze alatt nyomom fel magam ülésbe és fordulok az ablakom felé, aminek a külső párkányán áll valaki.
  Halálra rémülve csapok az éjjeli szekrényemre valami fegyverért, de a dermedt ujjaim nem találnak semmi használhatót. Jobb híján lefagyva bámulom az idegent, realizálva, hogy teljesen védtelen vagyok.
  Az alak felém fordítja az arcát, ami hófehér. Nem sápadt vagy világos, hanem tényleg fehér, mint a fal. Hallottam már albínókról, a Kapitóliumban nagy népszerűségnek örvendenek szépségideálként, de mégis mit akarhat egy pont tőlem?
  Az alak kettőt kopog az ablakomon, mire megrázom a fejem, bár szinte biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lát. Erre jobbra dönti a fejét, mint azt kérdezné "Most komolyan?"
  Lopva körbepillant, majd a zsebébe nyúl és az üveghez illeszt valami kerek tárgyat. Hunyorogva sikerül csak kivennem mi az: egy fecsegőposzáta kitűző.
  Eltátom a számat és bizonytalanul kászálódok ki az ágyamból. Óvatos léptekkel közelítek az ablakhoz. Mielőtt kinyitnám, az ujjaimat az üvegen keresztül a kitűzőre illesztem és kérdően nézek a fiúra - mert innen már világosan látszik, hogy az alak férfi nemű.
  Mélyen a kék szemeibe nézek, amik ismerősen csillognak. Elfog egy érzés, amit már nagyon régóta nem éreztem. Hogy hazaértem.
  A fiú tükörképeként jobbra döntöm a fejem. Közelebb hajol az üveghez és ezeket a szavakat tátogja:
  - Na mi lesz? Beengedsz, Tyra?
  Bólintok és kitárom az ablakot. A fiú kecsesen szökik le a párkányról, majd bezárja maga mögött az üvegtáblát.
  - Gyere!
  Megragadja a kezemet és maga után húz a fürdőszobámba. Értetlenül pislogok, miközben vonszol. Amint beérünk becsukja az ajtót és elfordítja a kulcsot.
  Benyúl a zsebébe, kivesz egy lapos tárgyat, megnyom rajta egy gombot, mire a hófehér bőr, haj és világoskék szemek eltűnnek.
  Egy olyan ismerősöm áll előttem, akivel egy jó ideig nem számítottam találkozásra. Óvatosan pillant rám, mintha egy kicsit félne vagy zavarban lenne. Egy bizonytalan mozdulattal lesimítja dús, barna haját.
  Akaratlanul is kitör belőlem a nevetés.
  - Mégis miért másztál be éjnek évadján az ablakomon és mit akarsz a fürdőszobámban, Noah?

"Are you insane like me? 
Been in pain like me?"

  - Mr. Hawthorne bízott meg, hogy néha nézzek rád. Én vagyok a szomszédod.
  - És egy jóképű szellemként éled a mindennapjaid? - kacagok tovább.
  A fiú arca felveszi egy paradicsom színét.
  - Azért te is szebb vagy az eredeti alakodban...
  Amikor rájön, hogy mit is mondott ha ez lehetséges még jobban elvörösödik.
  - És miért itt tisztelsz meg a társaságoddal? - tárom szét a karom, amikor már sikerül egy kicsit lecsillapodnom.
  - Maya biztos mondta, hogy a háza valószínűleg megfigyelés alatt áll. A te szobád jobban biztosítva van, de a fürdőszobád az, ami száz százalékosan poloska és kamera mentes. Itt akárkivel beszélhetsz akármiről és bármikor felveheted az igazi alakodat...
  - "Felvehetem az igazi alakomat"? Nem inkább levehetem a kamut?
  - Részletkérdés - vonja meg a vállát a fiú.
  - Egyáltalán nem - rázom a fejem. - De mindegy, eltértünk a tárgytól. Miért pont ez a szoba?
  - Forró víz hatására az álcád sérülhet. Erre máskor is figyelned kell majd, itt viszont elkerülhetetlen.
  - Hideg vizet használok - vonom meg a vállam. - Kitisztítja...
  - ...a fejemet. Nekem is - bólint. - A meleg víz a vérre emlékeztet...
  Erre felkapom a fejem. Eddig fel sem merült bennem, hogy Noah mennyi vért és szenvedést láthatott, hány barátot veszíthetett el. Biztosan neki is megvannak a saját rémálmai, a saját démonjai.
  - Ne haragudj, ha felzaklattalak! - hangjában bűntudat csendül.
  - Tessék? - nézek rá csodálkozva.
  - Csak olyan fura arcot vágtál azt hittem... - mentegetőzik.
  - Ja, nem! Csak elgondolkoztam. Ugye azért most jöttél, mert te sem tudsz aludni?
  - Nem, tényleg nem tudok - hajtja le a fejét.
  - Rémálmok? - tippelek óvatosan közelebb lépve.
  - Állandóan - fújja ki a levegőt. - És tudod, attól félek a legjobban, hogy egyszer majd nem tudok felébredni. Hogy az álmaim valósággá válnak és mindenki, akit szeretek kínok között meghal. És aztán nincs megállás, a világ lángba borul...
  - ...és ezrek halnak meg, amit neked végig kell nézned - fogom meg a kezét.
  Nem nézek a szemébe, de érzem a tekintetét magamon.
  - Mutánsok vadásznak ránk, békeőrök üldöznek. Az állandó rettegés... pontosan tudom, Noah.
  - Tudom.
  Ez az egy szó sokáig lebeg köztünk. Még akkor is a fülemben cseng, amikor Noah már kimászott az ablakon, vissza a saját szobájába.
  A fiú hangjával fekszem az ágyamba és az óvó barna szempár pillantásának emlékével hunyom le a szemem. Azonnal elalszom.

"You can't wake up, this is not a dream
You're part of a machine, you are not a human being
With your face all made up, living on a screen
Low on self esteem, so you run on gasoline"