Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

13. Devil in me

  Halk sutyorgásra ébredek.
  - ...nézd! Itt eltaláltam, tudom. De ez a seb nem fertőződött el...
  - Vagyis kaptak támogatást... szerinted mivel próbálkoztak? A reménytelen szerelmespár esete...?
  Résnyire nyitom a szememet és meglátom Kyle-t és Daemont, amint Chloe holtteste felett guggolnak és a lábát vizsgálgatják. Előbbi egy gyors mozdulattal hátraigazítja a szemébe hulló haját, ami nála az idegesség jele, míg Daemon a földön heverő lány hegét simítja végig a mutatóujjával.
  Igazuk van, a Viadal elején, amikor a fegyverkupachoz értünk Kyle egy kést dobott Chloe után, ami a lábát súrolta. Ezek szerint Ross-szal közösen találtak menedéket és szövetségre léptek.
  - Meg kell keresnünk. Szerintem valahol a házban rejtették el - áll fel Daemon.
  - Ez nem számít kegyeletsértésnek? - tápászkodik fel a másik fiú is.
  - De lehet. Viszont a szükség törvényt bont. A Crys fején lévő seb még mindig elég csúnya. Szükségünk lesz a varázskenőcsre...
  - Segíthetek? - ülök fel hirtelen, mire lecsúszik rólam egy pulóver, amit valószínűleg Daemon teríthetett rám, mert Kyle-nak nem volt más ruhadarabja azon kívül, amit viselt.
  Két kék szempár fordul felém.
  - Nem, Tyra, feküdj csak vissza - varázsol rekord idő alatt egy mosolyt az arcára Kyle, de átlátok rajta.
  - Szóval jól jön a segítség, értem - állok fel.
  - Csak ha tényleg jobban vagy - lép egyet felém Daemon.
  A mozdulata akaratlannak tűnik, mintha nem bízna abban, hogy meg tudok állni a saját lábamon, de nem akar megsérteni azzal, hogy így kezel.
  - Srácok, nyugi. Nem vagyok cukorból - eresztek meg egy gyors mosolyt, majd ejtem is a témát. - Hol kezdjük a keresést?
  - Mondjuk ott - mutat az ajtóval szemközti falra Kyle.
  - Valaki tudja hányan vagyunk még? - kérdezem miközben elkezdünk tapogatni a fal repedéseiben. - Az Arénában - teszem hozzá a kérdő tekintetüket látva.
  - Azt számoltuk, hogy nagyjából heten rajtunk kívül - mondja Kyle.
  - Egy csapat a város közepében lehet - motyogja Daemon.
  - Miért, mi hol vagyunk? - kérdezem, miközben könyökig mélyedek egy ígéretes lyukban. - Megtaláltam.
  Kihúzom a kis fém dobozt, ami egy ejtőernyőbe van csomagolva.
  - A város szélén - túr a hajába Daemon. - Köszi, szép volt!
  Átadom neki a dobozt, amivel Crystalhoz siet, akit csak most veszek szemügyre jobban. Eddig is érzékeltem, hogy a sarokban ül a falnak dőlve, de már látom, hogy közel sincs olyan jó bőrben, mint hittem. A sápadtsága a nappali fényben nyilvánvalóbb, az ajkai remegnek, szőke haja még mindig véres, a homlokán lévő vágás pedig, ahol az ajtó eltalálta tényleg elég csúnya. A lány hálásan pislog Daemonra, aki a gyógyító kenőcsöt éppen ekkor keni fel a sebére.
  Megkordul a gyomrom.
  - Mióta nem ettünk? - kérdezem.
  - Egy jó ideje - lép mellém Kyle. - De a víz fontosabb lenne. Crystalnak az sem tesz jót, hogy ki van száradva... meg persze nekünk sem - javítja ki magát a pillantásom láttán.
  - Most kéne egy kis segítség... - mondom halkan, de abban a pillanatban Kyle-lal egyszerre kapjuk fel a fejünket arra az összetéveszthetetlen hangra, ami azt jelzi, hogy csomagunk érkezett.
  A csengetés felerősödik, mire az ajtóhoz rohanok, feltépem azt és a elkapom a csomagot, mielőtt az földet érhetne a kis ejtőernyőjével.
  Lecsavarom a fém doboz tetejét, ami akkora mint egy nagyobbfajta lábas és hálásan veszem szemügyre a benne lévő négy kulacsot és négy kenyeret.
  - Ott szállt le! - hallom az "utcánk" vége felől Sephia Boggs hangját, aki a Kilencedik Körzet női Kiválasztotta.
  Apa egyszer mesélt róla - pontosabban a nagybátyjáról, aki az osztaguk vezetője volt, amikor megtámadták a Kapitóliumot. 
  Nem várom meg, hogy kibukkanjanak valamelyik sarkon, az ajándékunkat a jobb kezemmel tartom, miközben a ballal visszalököm Kyle-t a házba és becsapom utánunk az ajtót.
  - A városi csapat - suttogom Daemon kérdő pillantására válaszolva. - Hányan lehetnek?
  - Nagyjából annyian, mint mi, de Crys nem tud harcolni - áll fel a fiú.
  Egyszerre nézünk az épület hátsó ablaka felé, ami egy olyan útra néz, amin berohantam a Viadal legelején. Ez találkozik három ugyanilyennel a fegyverkupacnál.
  - Gyerünk, mindjárt ideérnek! - sürget Crystal.
  - Most önszántamból mennék - biccentek az ablak felé nyomatékosan nézve Daemonra. - De egy kicsit magasan van...
  A fiú bólint, beáll közém és az ablak közé az ujjait összekulcsolva, bakot tartva. Hátrálok néhány lépést, majd nekifutok és a kezéből elrugaszkodva kiugrok az ablakon. Megint gurulva érek földet, hogy tompítsam az esést és magamban megjegyzem, hogy ez azért mégiscsak jobb volt, mint az előző.
  Elállok az ablak elől, amiben ezúttal Kyle jelenik meg, majd miután kiugrik a karját nyújtja és kiveszi a nyíláson Crystalt. Őt végül Daemon követi, aki a hosszú lábaival egyszerűen csak felkapaszkodik a párkányra, majd macskaszerűen landul a homokon.
  - Crystal, mássz a hátamra! Kyle megy elöl, Tyra pedig hátul! Indulás! - adja ki az utasításokat, mi pedig nem ellenkezünk.
  A csomagot átveszem a bal karomba, a jobbal pedig előveszek néhányat a késeim közül és megforgatom az ujjaim között.
  - Menjünk!