Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

3. Monsters

"Am I dead? Or is this one of those dreams?
Those horrible dreams that seem like they last forever"

  Álmosan, nagyokat pislogva, hatalmas erőfeszítések árán nyitom ki a szemem és a szobám azon fala felé fordulva találom magam, amin az ajtóm van.
  A karomat egy nyújtózással kiroppantva fordulok a másik oldalamra és egyből kifut az álom a szememből.
  A Nap magasan az égen jár, dél is elmúlhatott talán, de nem a perzselő fénye a szokatlan, hanem az, hogy vérvörös körülötte az ég. Ezzel önmagában nem is lenne baj - hajnal vagy alkonyat is lehetne - de a mára már ismerőssé vált eget szelő felhőkarcolókat a tetejüktől valami vörös, sűrű folyadék teríti be, amiről néhány pislogás után megállapítom, hogy vér az, ami beszínezi a mindig fényes felületeket.
  Szinte kiesek az ágyból, olyan lendülettel szaladok az ablakhoz, aminek az üvegét szépen le is fejelem.
  A homlokomat masszírozva nézek ki a városra és amint realizálom, hogy mit is látok leesik az állam. Fejvesztve szaladgáló emberek, káosz és az utcán bokáig érő vér látványa tárul a szemem elé.
  Az üvegre tapasztom a kezemet és akaratlanul is elkezdek teli torokból sikítani, de úgy látszik, hogy senki sem hall. Végül feladom, amikor már elmegy a hangom, de még mindig nem bírom elszakítani a szemem a bizarr jelenségtől.
  Egy férfi és egy nő botladozik ki az egyik házból, utóbbi egy gyereket szorít magához, akinek tejfölszőke haját szinte teljesen ellepi a vér. Felém fordul, és látom, ahogy az egyik szeme hiányzik, a torkán lévő vágás pedig még friss.
  Elborzadva lépek hátra, amikor valami keménynek ütközök. Egy sikoly szakad ki belőlem, miközben megpördülök a tengelyem körül.
  Egy fiú áll mögöttem, még nincs tizennyolc. Hosszú lábai csupaszon vannak és koszosak, a pólója foltokban ki van szakadva és mocskosan lóg rajta, de még ez sem tudja elvenni a haja arany ragyogását és földöntúli szépségét.
  Rám emeli az égkék szemeit, amit minden egyes alkalommal magam előtt látok, mikor behunyom a szemem. Fekete szárnyaiból tollak hullanak a padlóra, amint közelebb lép.
  - Tyra... - suttogja elfúló hangon, de nekem ennyi is bőven elég ahhoz, hogy kitörjön belőlem a zokogás.
  Úgy érzem megfulladok a torkomból feltörni készülő sikolytól.
  - Megöltél - biggyeszti le az ajkát. - Azt hittem bízhatok benned...
  - D...
  Nem megy. Nyitom a számat, elindítom a tüdőmből a levegőt, mégsem tudok beszélni, csak ezt az egy hangot bírom kinyögni.
  - Nézd mit tettél! - lép az ablakhoz, újabb tollesőt hagyva maga után. - Lángokban áll miattad a világ!
  Háttal áll nekem és én mindennél jobban szeretnék odarohanni hozzá és átölelni őt, de nem megy.
  - Aviana dühös rád, Tyra. Nagyon dühös. Meg fogsz fizetni azért, amit tettél. Főleg azért, amit velem tettél!
  - Nem - sikerül végre kinyögnöm valami értelmeset.
  - Eljönnek érted - közli hidegen. - És mindenkiért, akit szeretsz...
  Megfordul, a kék szempár villan a tűző napsütésben. Közelebb lép, olyan közel, mint amikor majdnem megcsókoltam.
  Lehunyom a szemem, hátha így el tudok rejtőzni a bénító fájdalom elől, a könnyeim megállíthatatlanul potyognak.
  Érzem a meleg lélegzetét a bőrömön és végigfut tőle a hátamon a hideg.
  Valami nagyon nincs rendben... sikítja az agyam, amikor érzem, ahogy az ajkaival egy lágy csókot nyom a homlokomra.
 
  Vakító fény, hideg és egy tenyér csattanása az arcomon. Ez ránt át valahova nagyon máshova.

"If I'm alive, why? If there's a God or whatever, something somewhere..."

  Kinyitom a szemem és anya kisírt, karikás szemével találom szembe magam.
  - Tyra! - szólongat, de nem adok rá semmi választ.
  Kimerülten bámulok magam elé, pislogás nélkül, az álmomtól sokkolódva.
  Hát nem meg mondtam, hogy ez lesz? szólal meg egy hang a fejemben. Nem lett volna szabad elaludnod!
  - Tyra, könyörgöm térj észhez! - rázza meg a vállamat.
  Sajnálom, nem megy akarom mondani, de amikor kinyitom a szám egy hang sem jön ki a torkomon.
  Pislogás nélkül nézek el mellette és bámulok egy pontot a szobám szőnyegén.
  - Na jó, én ezt nem csinálom többé! - áll fel. - Szeretlek lányom, de ez már sok! Meg sem próbálsz jobban lenni! Meg sem próbálod elfelejteni a múltat, hanem görcsösen kapaszkodsz belé! Engedd el, Daemon Staronnal együtt!
  Összerezzenek a neve hallatán. Anya sosem beszélt még így velem...
  Felhúzott szemöldökkel fordulok az ajtó felé, amikor meghallom annak csapódását. Elment.
  Remek. Hagyj itt te is! duzzogok magamban.
  Senkid sincs szólal meg a fejemben Aviana Snow hangja, mire a szívroham kerülget.

"Why have I been abandoned by everyone and everything I've ever known, I've ever loved?"

  Visszafordulok az ablak felé és az álmomon merengek a vérben úszó városról.
  "Meg fogsz fizetni azért, amit tettél. Főleg azért, amit velem tettél!"
  Talán itt az ideje. Talán itt a vége. Fuss el véle.
 

"I can't do this anymore. Please just let me die"