Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

14. Kill for you

  "You don't know just how far I'm willing to go"

  Már percek óta haladunk némán a nagy bekötőúton, amin a Viadal kezdetekor rohantam be. Milyen távolinak tűnik, mintha évekkel ezelőtt lett volna, pedig csak pár napja vagyunk itt...
  Daemon időről időre hátrapillant felém, de nem tudom eldönteni, hogy azért teszi-e, mert fél, hogy hátbatámadom és megölöm Crystallal együtt vagy csak érdekli, hogy még követem-e őket. A tekintetéből képtelen vagyok bármit kiolvasni.
  - Állj! - hallom Kyle halk, de határozott hangját a csapatunk elejéről, de mire felfogom már neki is ütközik a hátam Crystalénak, aki halkan felszisszen.
  - Vigyázz!
  - De hát ez csak a hátad volt! - súgom vissza és a nyakamat nyújtogatva próbálok kilesni Daemon válla felett.
  - Van ott valaki az árnyékban! - suttogja Kyle, majd megvillan a kezében egy kés és eldördül az ágyú.
  - Hátra arc! - parancsol rám Daemon. - Lehetnek többen is.
  Visszafordulok abba az irányba, amibe eddig néztem és előre indulok el, a menet végén pedig ezúttal Kyle hátrál.
  - Erre nem mehetünk sokáig - pillantok vissza rájuk. - Mindjárt belefutunk Sephiáékba.
  - Gyertek! - mutat be egy sikátorba Kyle, majd elindul befelé.
  - Nem hiszem, hogy jó... - kezdek bele, de a torkomon akad a szó, amikor Kyle összecsuklik és ismét eldördül az ágyú.
  - Ne! - sikítom és odarohanok hozzá.
  Letérdelek mellé, a fejét az ölembe fektetem, de már csak az üres tekintetével találom szembe magam.
  - Ne! Ne merészelj itt hagyni, Odair, érted?! - üvöltöm, miközben hallom, hogy a lány, aki megölte velőtrázó sikoltással leheli ki a lelkét.
  Felnézek, a lány holtteste fölött Daemon áll egy baltával a kezében, aminek a párja Kyle mellkasából áll ki.
  - Sajnálom a barátodat - néz rám kék szemével. - Őszintén.
  Nem bírok szólni, csak a fejemet rázom, miközben a szememet egy könnycsepp hagyja el.
  Lenézek Kyle-ra, akinek a kék szemei, amik olyanok, mint a tenger és amik soha többé nem láthatják a napvilágot.
  Előre-hátra ringatózok Kyle fejével az ölemben, az arcát simogatva, miközben próbálok megbirkózni a felettem egyre elhatalmasodó gyászon.
  Eszembe jutnak a vele töltött évek, ahogy gyerekként játszottunk és az arcomon végiggördülő könnycsepp már nem is magányos többé.
  Csendes könnyezésem átcsap szívettépő zokogásba. Kyle Odair, a mindig vidám, de csendes barátom, akivel a Körzetek lezárásáig napi szinten játszottam nincs többé. Egy újabb ember, akit nem tudtam megvédeni...
  - Kyle, istenem! - bőgöm, miközben kihúzom a testéből a baltát. - Annyira sajnálom!
  Leteszem a fejét, lecsukom a szemeit és két puszit nyomok az arcára akaratlanul is összekönnyezve azt.
  - Annyira nagyon sajnálom! Kérlek bocsáss meg nekem! Te voltál a legjobb barátom, az egyetlen igazi barátom. Shaj... Sajnálom! - csuklik el az utolsó szónál a hangom és megint kitör belőlem a zokogás.
  - Tyra - guggol le mellém Daemon suttogva és leteszi Crystalt. - Most... kéne egy kis segítség... a Viadalnak nincs vége... most még meg tudjuk lepni őket... gyorsnak kell lenned...
  Nem értem miről beszél, amíg ki nem hajolok mögüle és meg nem látom a sikátor végét elzárva ránk várakozó Sephiát a csapatával. Visszahajolok Daemon takarásába, miközben remegő kézzel előveszem a késeimet.

"Oh lord forgive my wavy hands
And for what they may do
I'll carry out his evil plans if he wants me to"

  - Micsoda műsor - tapsol lassan, cinikusan Sephia. - Igazán aranyos Tyra, hogy az elmúlt néhány napban már másodszorra sírsz... pedig a Viadal csak most kezdődött...
  Daemon meglátja az óvatos mozdulatomat, a szája sarka mosolyra görbül, majd lesimít egy könnycseppet az arcomról.
  - Gyerünk! - adja meg a jelet, mire kiugrok mögüle és a késeimet a lány két csatlósa felé dobom.
  Az egyik elugrik előle, majd azonnal felveszi a nyúlcipőt és eltűnik a látóteremből, a fiú viszont pont a mellkasába kapja a másikat. Újra eldördül az ágyú.
  Eközben azonban sajnos Sephia sem tétlenkedik, átkarolja hátulról Daemont, aki Crystalt próbálta megvédeni. Nem értem a mozdulatát, amíg meg nem fordul, mert akkor megpillantom a kezében lévő kést, amit Daemon torkának szegez.
  - Te öletted meg?! - üvöltöm Sephiának Kyle testére mutatva.
  - Csak hallgass meg, Tyra! - kéri, miközben hozzányomja a pengét a fiú bőréhez.
  - Mit akarsz?! - csattanok fel.
  - Szövetséget. Most megölöm Daemont, ezzel kiiktatom az egyik legnagyobb ellenségedet. Cserébe szövetség, a mostani társaim idióták, levadászunk mindenkit és amikor már csak mi ketten vagyunk győzzön a jobbik.
  Egy pillanatra úgy teszek, mint aki elgondolkozik az ajánlatom. Lehajtom a fejem, miközben az ujjaimat szorosabbra fonom a kés körül. Kyle élettelen tekintetének látványa beleégett a retinámba. Megpróbálok szemkontaktust létesíteni Daemonnal.
  - Semmi baj, Tyra - nyögi a fiú, amikor végre megtalálom a tekintetét. - Ölj meg nyugodtan.
  Elkerekedett szemekkel nézek rá. A hangjában semmi mártírság nincs, csak őszinteség.
  - Tudod, Sephia, a Viadal még csak most kezdődik - nyomom meg az utolsó szótagot. - És megöltétek Kyle-t...
  Biccentek Daemonnak, aki szerencsére veszi az adást, hátranyúl és a hátán előredobja a lányt.
  Elhajítom a késemet, ami a lány hátába fúródik pontosan oda, ahol a penge még eléri a szívét. Mire leér a földre az ágyú el is dördül.
  Megijeszt, amit tettem és mire észbe kapok már a földön ülök és a térdeimet átkarolva meredek a semmibe.
  Nem az rémít meg, hogy megöltem egy újabb ártatlan embert, hanem, hogy habozás nélkül tettem, mert Daemonról volt szó.
  Hirtelen összerezzenek, mert két kar ölel át hátulról.
  - Köszönöm - suttogja a fülembe Daemon.
  Csak bólintok, majd félig hátrafordulok és a vállába temetem a fejem, miközben ismét kitör belőlem a zokogás.

"You'll make me commit murder
Baby I'd kill for you"