18 évvel ezelőtt Katniss Everdeen és a lázadók lerohanták a Kapitóliumot, megdöntötték Snow diktatúráját. Coin tervezett egy utolsó Viadalt, hogy kielégítse Panem vérszomját, de mivel Katniss végzett vele és ezt a tervet az új vezetőség elvetette az...
- Mennyi idő telt el az Aratás óta? - kérdezem. Anyával a nappali egyik absztrakt kanapéján ülünk, egymás mellett, miközben ő a kezemet szorongatja és folyamatosan potyognak a könnyei. - A Viadalon lassabban teltek a napok. Majdnem két hétig tartott. A vége után három nap volt, amíg rendbe hoztak legalábbis Maya állítása szerint, én addig nem láthattalak. Majdnem beleőrültem. Megvolt a koronázási ceremónia, utána egy napig velem voltál, de... mégsem. Élőhalottként feküdtél az ágyadban és csak folytak a könnyeid. Egy szót nem szóltál. Aztán este... alig aludtam el, amikor meghallottalak... sikoltoztál álmodban, mint akit kínoznak. Daemon nevét hajtogattad és nem tudtalak felkelteni. Ezután a Kapitólium orvosokat küldött, akik felírtak egy tucat gyógyszert. Ettől jobban aludtál. De aztán megint elvittek, mert indult a Körút, ahova nem mehettem veled. Arról nem tudok sokat, hogy mit adtak be neked, de valami ütős cucc volt, mert a televízióban majd kicsattantál a boldogságtól, büszkeségtől és egészségtől. A Körút tizenhárom nap volt, azóta itthon vagy... - Anya, ne kertelj! - Negyvenkilenc hét telt el - néz végre a szemembe. - Három hét múlva... Elfordítja a fejét. - Akkor lesz egy éve? - tátom el a számat. - Igen - nyúl a távirányító után és bekapcsolja a televíziót. Valami kapitóliumi szappanopera megy a hatalmas kijelző teljes nagyságában. Illetve majdnem, ugyanis a jobb felső sarokban Panem címere alatt egy számláló pörög visszafele. A hét alatt a kettes, a napok alatt hatos, az órák alatt nyolcas, a percek alatt pedig az ötös szám van. Ijedtemben elengedem anya kezét, amint meglátom az alatta lévő feliratot: Második Új Viadal! - Ugye nem?! - tátom el a szám. - Az őrület nem ér véget - bólint anya. - Mentor vagy. Nem szállhatsz ki, azt fogod nézni, ahogy a halálba küldik a gyerekeket. - Enobaria nem vihetné tovább a Másodikat? - Nem, ő megkapja az Elsőt, amit nálatok nem Győztesek készítettek fel. Nagyon kevesen maradtunk. Idén én is elvállalom a posztot és nem csak, mert Aviana már nem fogad el nemet. Még tavaly kimentettem magam azzal, hogy a lányom ellen nem játszom, de a Hetedik mentora többször bántalmazta a Kiválasztottakat, mellesleg szinte nem járt soha Aréna közelében. Nem, Tyra, nincs választásunk. Lehajtom a fejem és bólintok. - Örülök, hogy tudtunk beszélni. - Örülök, hogy visszatértél! - ölel át. A vállába temetem a fejem és sóhajtok. Én ezt még korainak tartom kijelenteni... - Bocsi, de ki kell mennem a mosdóba - szabadkozok és felállok. Bemegyek a fürdőszobába és bezárom magam mögött az ajtót. Lecsúszok a padlóra és beharapom az ajkamat, ahogy kitör belőlem a sírás. A hajamba markolok és résnyire nyílt szemmel figyelem, ahogy a könnyeim a nadrágomra potyognak. Nem szólal meg egy hang a fejemben. Nem zuhanhatok megint össze... Felállok és a mosdóhoz lépek. Kinyitom a csapot és megmosom az arcomat. Ahogy felpillantok a tükörképemre, először nem is ismerem fel. Levinának igaza volt, borzalmasan festek. A hajam kócosan áll zsíros csomókba a fejemen, a pupilláim tágak, a szemeim vörösek, alattuk pedig sötét karikák húzódnak. Az ajkaim véresre harapdálva, a járomcsontom kis híján kiugrik a helyéről, csak most látom mennyit fogytam. Dühből cselekszem: megragadom a tükör arany keretét a tetejénél és lerántom a falról. Az üveg csörömpölve ér a márványpadlóra és rögtön milliónyi darabra törik. Milyen élet ez, amit a Kapitólium nagylelkűen meghagyott nekem?! Két hétig voltam az Aréna foglya, teljesen elvesztve az időérzékemet és felborítva a belső egyensúlyomat. Gyerekeket kellett gyilkolnom és én megtettem. Kérdés nélkül. Csak mert a Kapitólium így akarta. - Rohadjatok meg! - sziszegem a mosdó peremében kapaszkodva. - És még finoman fogalmaztál... - hallok egy hangot az ajtó elől, aminek hatására majd kiugrik a szívem. Felkapok egy nagyobb üvegcserepet és az ajtóhoz rohanok. Feltépem és a fegyveremet magam elé tartva nézek szembe a betolakodóval. Szőke haj, nyugtalan tekintet, az enyémnél alacsonyabb testmagasság, viszont teltebb alkat, aminek láttán elakad a lélegzetem. - Crystal... Te meghaltál - nyögöm és kiesik a kezemből az üvegdarab. - Úgy tűnik nem eléggé - feleli.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Tátott szájjal bámulok utána, ahogy elhalad mellettem és szemügyre veszi a fürdőszobát. - Nézd, állhatsz még ott egy darabig, vagy segíthetek összeszedni a szilánkokat mire anyukád hazaér... - Most hallucinálok, ugye? - kérdezem holdkórosan. - Levina sem... Megforgatja a szemét. - Nézd! - félresimítja a homlokából a haját. - Betört, emlékszel? És beforrasztottátok a kenőccsel, de azért nyoma maradt... Odalépek és végigsimítok a vágáson. - Hogyan lehetséges ez? - Majd később megbeszéljük, de nem itt. Gyere, segíts a szilánkokkal... - Hol van anya? - Dolga akadt. Most én vigyázok rád. Fél óra múlva a bejárati ajtónk felé tartunk két hatalmas köpenyben, amiknek a kapucniját az arcunkba húzzuk. - Hova megyünk? - Sétálni - tárja ki előttem az ajtót. - Anya aggódni fog... - Nem leszünk olyan sokáig. - De... - De? - Ne haragudj, de képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg itt vagy... - Ez esetben ez lesz életed legjobb sétája egy hallucinációval... Mit veszíthetsz? Sóhajtok, magamban nyugtázom a tényt, hogy megőrültem és kilépek a folyosóra. Crystal becsukja az ajtót, bezárja és felém nyújtja a kulcsot. Zsebre teszem és megnyomom a lift hívógombját. A szerelvény azonnal meg is érkezik, mire beszállunk. - Crystal? - fordulok a lány felé. - Hm? - kérdezi az emeleteket jelölő számokat tanulmányozva. - Tényleg elmondasz mindent vagy csak elrabolni jöttél? - Abból meg mi hasznom lenne? - kuncog. - Váltságdíj a Kapitóliumtól? Vagy anyától? - Kezdesz paranoiássá válni, Tyra - néz rám amikor kinyílik a lift ajtaja. - Bár a körülményeket ismerve inkább az lepne meg ha nem lennél az... Nem, nem akarlak elrabolni. Sőt, inkább én vigyázok rád. - Tudok vigyázni... - A-aa, erről nem nyitok vitát - rázza a fejét, miközben kilép az ajtón. - Nem vagy abban az állapotban. - És mit fogunk csinálni? - sóhajtok és követem. - Ahogy már mondtam: sétálunk - nyitja ki előttem a lépcsőház ajtaját. Ahogy kilépek egyből megcsap a Kapitólium nappali élete. Kiáltozó, affektáló emberek, rengeteg szín, kényelmetlen és idétlen ruhák, festett szőrű kutyák, drága kiegészítők, erős illatok, rengeteg smink... Egyből elkezdenék hiperventillálni, de Crystal szorosan belémkarol és elkezd magával húzni. Nem tudom mennyi ideig vágunk át a tömegen kapucni mögé rejtett arccal, mert az érzékeimet teljesen lefoglalják a körülöttünk lévő emberek. Egyszerre csak megállunk. Felpillantok és egy mellékutcában találom magunkat. - Tyra, nincs sok időnk! - tolja le a kapucniját. - Úgyhogy jól figyelj! Nyomkövető van rajtad, láttam a békeőröket mögöttünk! Anyukád mindjárt itt lesz, vele mész majd haza! Mi nem találkoztunk, az Aréna óta nem láttál, úgy tudod halott vagyok! Ez az egész bonyolultabb annál, hogy most elmagyarázzam, de mindent meg fogsz érteni! Segítünk neked felépülni, de ehhez a te akaratodra is nagy szükség van! Vésd az eszedbe: Megkínozhatnak, megölethetnek embereket, tárgyként kezelhetnek, de soha, soha nem tudnak megtörni! Nem érhetnek el a szívedhez, ahhoz egyedül neked van jogod, érted?! Légy erős! Muszáj annak lenned! Mennem kell! - Máskor is eljössz majd? - kérdezem könnyes szemmel. - Hát, lehet... - húzza fel a kapucniját. - Valószínűleg inkább Levinát küldöm majd. Benne is bízhatsz. Beszélgessetek Daemonról. Van mit mesélnie. És neked is. - Köszönöm, Crystal! És ne haragudj, hogy miattam meg kellett halnod... Amint kimondom fel is tűnik, hogy milyen abszurd az egész szituáció, de a lány csak biccent és már el is tűnik. Összerezzenek, amikor egy kezet érzek a vállamon. Megfordulok. Anya áll mögöttem ugyanolyan köpenyben, mint ami Crystalon volt. - Jól vagy? - kérdezi. - Miss Hawthorne? - hallok egy hangot anya mögül. - Jól van? Kinézek a válla mellett és egy fekete ruhás békeőrt látok a sikátor végénél feltartott fegyverrel. - Minden rendben, uraim! - fordul meg anya. - Csak kihoztam egy kicsit sétálni és rosszul lett a tömegben. Értékelném, ha hazakísérnének és hívnák az orvost! Csak a biztonság kedvéért!
