Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

17. Walk through the fire

"Standing in the dust
Of what's left of us"

  Noah-val egy hatalmas szikla mögött telepedünk le. Percekig csak némán lihegünk, majd bizonytalanul keressük egymás tekintetét.
  Most hogyan tovább? olvasom ki a zöld szempárból, aminek már-már hiányzik az eredeti, természetes barnasága.
  Csak természetellenesen zöld! javítom ki magam. Nem ismerem a fiút, nem is bízom benne. Tehát nem hiányozhat a szeme színe...
  - Mi legyen? - sürget.
  Jó kérdés. A többiekkel csak azt beszéltük meg, hogy ki mikor fog meghalni és nagyjából az Aréna melyik végében ki bújik el. De arról szó sem volt, hogy mit csinálunk közben.
  - Nem vagy szomjas? - nyújtom felé a táskámban talált vízzel teli kulacsot.
  - Most inkább nem innék - rázza a fejét. - Később nagyobb szükségünk lesz a vízre.
  - Igaz - biccentek.
  Úgy kell tennünk, mintha azt terveznénk, hogy még hetekig, hónapokig az Arénában leszünk.
  Egy újabb ágyúdörrenés.
  - Hány halál volt eddig? - kérdezem.
  - Ez a harmadik - mondja elgondolkozva a fiú.
  Egy újabb bumm.
  - Mi? - néz rám homlokráncolva a fiú. - De...
  Egy sikítás hasít az Arénára telepedő csendbe.
  - Futás! - ragadja meg a kezem Noah.
  Az arcán valódi rémület és félelem ül, ahogy felrángat a földről és maga után húz a tó felé, ahonnan jöttünk.
  Kissé lesokkolódva, összeráncolt szemöldökkel, viszont teljes erőbedobásaal követem. De megtorpanok, amikor meglátom, hogy mi folyik a tó körül.
  Melody és még két ember, akiket nem ismerek fel - mert a Kiválasztottak alakjában vannak - áll körül egy negyediket, aki a földön fekszik, a legnagyobb döbbenetemre a saját alakjában.
  Sunset az, barna haja szétterül körülötte a homokban.
  - Ne! - suttogom és kitépem a kezem Noah-éból.
  Semmivel nem törődve, teljes erőbedobással rohanok a földön fekvő unokatestvérem felé.
  - Levina! - kiáltja utánam Noah a Kiválasztott nevét, akinek az alakjában vagyok. - Állj meg!
  Hirtelen valami keményre lépek, ami besüllyed alattam, ezért hasra esek és ez a szerencsém, ugyanis egy másodperccel később, ahol tartanom kéne aknák egész sora robban.
  Amint elkezd elülni a füst és a por csengő füllel, homokot köpködve rohanok tovább a többiek felé.
  Mire odaérek Melody, Sunset és még ketten már egy légpárnás gépről leeresztett kötélhágcsón másznak fel.
  Anya rohan hozzám, az ő másik alakját megismerem.
  - Mi történt? - kérdezem ahogy a karjaiba zár.
  - Minél hamarabb fel kell jutnod oda - mutat a gépre. - Itt hamarosan elszabadul a pokol...
  - Már úgyis hiányzott - húzom elő a késeimet.
  - Erről nem nyitok vitát...
  Egy robbanás szakítja félbe a mondatát. A lövés néhány fekete ruhás békeőrtől jött, akik gyorsan közelednek felénk a távolból. Hogy a fenébe érték ide ilyen hamar?!
  Felnézek és aggódva látom, hogy lelőtték a kötélhágcsót és Sunset most húzza be a légpárnásba Melodyt.
  Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor bezárul az ajtaja, felemelkedik és az Aréna borítását alaposan megrongálva eltűnik.
  Négyen biztonságban vannak. Ebből kettő Melody és Sunset.
  Megpörgetem a késeimet és megfordulva egyet az egyik békeőr sisakjának annak a részébe állítok, ahol a szeme kell legyen. Közben ők is tüzet nyitnak ránk és a mellettem álló lány sikítva esik hanyatt.
  Megnyomja a kezében lévő irányítót, mire visszaváltozik az igazi önmagává. Vöröses haja szétterül sápadt arca körül, az ajka elfehéredik.
  Káromkodva jelenik meg mellettem Tammy és térdre esik mellette.
  - Tarts ki, Liv! Mindjárt jönnek értünk! - nyomja a kabátját a lány sebére, amiből dől a vér. - Te meg mit bámulsz?! - rivall rám.
  A bunkó stílusa magamhoz térít és kis híján behúzok neki egyet, de aztán emlékeztetem magam, hogy a feszültségemet jobb lenne a békeőrökön kitöltenem, ezért újabb két késsel találok célba, miközben anya a baltájával állítja meg a felénk közeledő sereg egy tagját.
  A légpárnás újra megjelenik felettünk, mire négy Kiválasztott azonnal felkapaszkodik rá.
  A békeőrök megpróbálják kilőni a mentőhajónkat, de szerencsére a védőpajzsa túl erős ahhoz, hogy kárt tehessenek benne, így újabb négy ember jutott biztonságba a húszból.
  - Liv, hallasz engem?! A következő alkalommal kiviszlek! - üvölti mellettem Tammy.
  - Én... már nem megyek... sehová - nyögi erőtlenül a lány és pont odanézek, amikor a szeméből távozik a fény és a feje oldalra billen.