Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

12. Dolls

  - Nem találtad meg Melodyt? Pedig ugyanott van, mint ahol ti edzettetek tavaly...
  - Nem, Maya. Megtaláltam - intem le. - Csak ő nem akar segítséget.
  - Ó. Hát, akkor azt hiszem... - elgondolkodik egy pillanatra. - Most nincs semmi dolgod.
  Biccentek és a liftbe lépek. Amikor az ajtó becsukódik - vagyis, amikor Maya nem látja - megnyomom a hetes gombot.
  A liftajtó kinyílik, nekem pedig elkerekedik a szemem. Bár a Lázadás után néhány Körzetnek megváltozott a munkaköre, a Hetedik maradt a fakitermelésnél és aki ezt a lakosztályt tervezte valószínűleg szent céljának tekintette, hogy erdőt varázsoljon belőle. Mármint szó szerint.
  A padlót mindenhol zöld szőnyeg borítja, a falakon erdő mintás tapéta van és még néhány cserepes fa is áll az étkezőasztal körül, ami természetesen az utolsó díszig fából van.
  - Ha! - pattan fel egy nő az asztal mellől, amikor meglát. - Eltévesztetted a házszámot! Távozz, vagy azonnal hívom a biztonságiakat!
  Határozott meggyőződésem, hogy az ő ruházatának a célja is az lenne, hogy az erdő-témát erősítse, de én csak egy nagyra nőtt, bizarr mókust látok. Hangja egyre magasabbra csúszik, ebből is látom, hogy fél tőlem.
  - Semmi baj, Priscilla! - lép elő a szobák felől egy fiú.
  Magas, nagyjából tizennyolc körül lehet, barna szemei pedig engem mérnek végig.
  - Hunter - lép közelebb kinyújtva a jobb kezét.
  Megrázom. - Tyra.
  - Édesanyád nincs itt. Electrat készíti fel.
  - Akkor lent keresem tovább. Köszi, Hunter! Viszlát, Priscilla! - utóbbinak egy gúnyos puszit dobok és elindulok vissza a lift felé.
  Csendben merengve utazom ma már sokadszorra a szerkezettel.
  Kilépek a földszinten és megint a kiképző termek felé veszem az irányt.
  Határozott léptekkel haladok a hetes számú ajtó felé, amikor egy ismerős hangot hallok a hátam mögül, aminek hatására végigfut a hideg a hátamon:
  - Tyra!
  Magamra erőltetem a legmeggyőzőbb álmosolyomat és a férfi felé fordulok.
  - Szia, Marwin!
  - Éppen téged kerestelek! Most mész gyakorolni Melodyval?
  - Ami azt illeti... - hezitálok. - Az előbb azt mondta, hogy nem szeretne segítséget, de azért gondoltam, hogy mégsem hagyom magára. Elvégre mindent meg kell tennünk, hogy idén is a Második győzzön, nem igaz? - nyávogom.
  - De, pontosan! - tapsol a férfi elégedetten. - Éppen ezért szeretném ha velem jönnél! Fel kell hívnunk a figyelmet rád is!
  Bólintok és elindulok Marwin után.

  Egy fél órával később a Kiképzőközpont szépségrészlegében találom magam egy meglehetősen kényelmetlen székben ülve. A saját, kifejezéstelen tükörképemmel nézek farkasszemet, miközben mögöttem Marwin fel-alá járkálva magyaráz valamit a hajamon dolgozó nőnek.
  Vörös, mint a tűz mondta Marwin amikor leültettek ide. Valami extravagáns kell!
  Tüzet akarnak? Megkaphatják. Elég egy apró szikra és a kártyavárhoz hasonlító önuralmam szilánkokra robban.
  Amikor az Aratásom után életemben először a Kapitóliumba indultam megfogadtam, hogy sosem fogom engedni, hogy megváltoztassanak. Én mindig az a Tyra Hawthorne maradok, akinek a Második Körzet az otthona és akit nem lehet megtörni.
  És ehhez képest hol tartok most? Apáról kiderült hogy él és végig a közelben volt, én mégis ellöktem magamtól. Anyát szintúgy. Daemontól kezdve az unokatestvéreimig mindenkimet elvesztettem és most játszom az agyhalottat, hogy ne öljenek meg. Ja, és az életemet Mayanak köszönhetem, aki akár titokban még Aviana kéme is lehet.
  Az életem fenekestül felfordult és biztos vagyok benne, hogy vele én is. Képtelenség, hogy ne változtam volna meg...
  - Kész is az új Tyránk! - sipítja a fodrász, mire megszemlélem a tükörben a végeredményt.
  Határozottan vörös. Nagyon vörös.
  - Ez... - játszom el, hogy eláll a lélegzetem. - Zseniális! Köszönöm!
  A kezemmel elkezdem legyezni az arcomat, hogy eltüntessem az örömkönnyeimet.
  Úgy tűnik nem kell sok és a Kapitólium végleg megtör. Már el is kezdtek a saját képükre formálni. De annyit megígérhetek, hogy az utolsó erőmig küzdeni fogok. Daemon emlékéért.
  Felállok és egyszerűen kisétálok a szalonból meg sem állva a liftig. Megnyomom a kettes gombot, majd néhány pillanattal később a könnyeimmel küszködve, a számat rágva lépek a lakosztályunkba.
  - Tyra, itt járt... Ó - torpan meg Maya, amikor meglát.
  - Meglepetés! - suttogom és lesütöm a szemem, amikor legördül az első könnycseppem. - Hát nem csodálatos? - kérdezem cinikusan.
  - Tyra? - hallok egy remegő hangot a lift felől.
  Megfordulok és anyával találom szembe magam. Mögötte az ajtó éppen becsukódik, valami amit eddig a kezében tartott leesik a földre és a szemét ellepik a könnyek.
  - Édes Istenem! - suttogja.
  - Hogy tetszik? - gördül le egy újabb könnycseppem.
  - Én... - közelebb lép és megfogja a kezem. - Sajnálom.

  - Mit? Melyiket?
  - Az egészet - ölel át.
  Egymás vállába zokogunk, miközben hallom, hogy Maya - amennyire csak a tűsarkaitól telik - diszkréten távozik.
  - Édes kicsi lányom, mit tettek veled? - suttogja.
  - Megbocsátok - mondom kitérve a válasz elől. - De mindent el kell mondanotok. Mindent. Nincs több hazugság!
  - Ígérem - nyom egy puszit a fejemre. - Most mennem kell, de még beszélünk! Szeretlek!
  - Én is téged, anya!
  A lift megérkezik, Melody és Josh lép ki belőle, anya pedig be.
  - Hát mind megérkeztetek! Ez nagyszerű, ugyanis megjött a vacsora! - sipítja Maya.
  Egy utolsót intek anyának, majd a Kiválasztottakkal helyet foglalunk a nagy üvegasztal körül.
  Az étkezés nyugalmasan telik, amíg Maya rá nem kérdez, hogy ki mit csinált ma.
  - Ma szövetséget kötöttem Hunterrel... - jelenti ki Melody.
  Az asztal körül kínos, néma csend lesz.
  - Csakhogy ez nem így működik, Melody - szólalok meg. - Ez a mentorok feladata, erről nem te döntesz...
  - Nem dönthetek arról, hogy kit választok a csapatomba?!
  - Csapatodba?! - bámul rá tátott szájjal Josh.
  - Nem! - csapom le az evőeszközeimet. - Velem beszélsz és nekem teszel javaslatokat! Ha ti összebeszéltek az nem jelent semmit!
  - Kiválasztott vagyok!
  - Egy pótolható bábu vagy a Kapitólium tábláján, amit akkor ütnek le, amikor akarnak!
  - Tyra! - szól rám fojtott hangon Maya.
  Kirúgom magam alól a széket és a szobámba rohanok.
  Hogy veszíthettem el így a fejem?!
  Fel-alá járkálok a szobámban nem találva megnyugvást. Még szerencse, hogy Marwin vagy valaki más nem vacsorázott velünk...
  Dühösen huppanok le az ágyra egyenesen a hatalamas televízió távirányítójára. Kibányászom magam alól és idegességemben elkezdem kapcsolgatni.
  Az egyes csatornán valami reklám megy egy szőke babáról.
  - Kik azok a gyönyörű babák? - kiáltja az egyik agyonsminkelt gyerek.
  - Göndör Barbie és Magas Ken! - válaszol a másik.
  - És mit csinálok a régi babámmal?
  Átkapcsolok a kettes csatornára. Valami szappanopera megy egy nőről, akin egy menyasszonyi ruha van.
  - Ha nem tetszik a ruha a sütőbe teszem a fejem! - sipítja egy férfinek.
  - Fantasztikus vagy! - lép az hozzá közelebb.
  Pont azelőtt nyomom meg a hármas gombot, mielőtt összeérne az ajkuk. Ezen a csatornán egy reklám megy valami tablettáról, amit különböző korú nők egymás után többször megesznek.
  - Ha többet vár el a korától, a testétől, olyan formát szeretne, amiről mindig is álmodott, keresse fel a Kapitólium legjobb orvosát! Legyen, aki lenni szeretne!
  Megforgatom a szemem és a négyes csatornára kapcsolok.
  - ...garantáltan nem lesz láthatatlan! Ezzel a ruhával és hajjal...
  Egy újabb reklám. Átlépek az ötösre.
  - Az eszedbe jut, hogy mit gondolnak rólad mások?! - pofoz fel egy férfi egy fiatal lányt.
  Kitágult szemekkel kapcsolok tovább, ezúttal valami valóságshowra.
  - A Kapitólium sztárcsaládja!
  - Imádom a feleségeidet, annyira...
  Fintorogva nyomok tovább, de a hetes csatornán ugyanaz a reklám megy, mint az elsőn.
  - Barbie megváltozott! Barbie új!
  Egy pánikroham szélén állva kapcsolom ki a készüléket.
  Csak most értettem meg igazán, hogy mit is jelentek a Kapitóliumnak. Egy báb vagyok. Nem is, egy baba, akit a kedvük és a legújabb trendek alapján formálnak azzá, akivé akarnak.
  De én nem akarok többé asszisztálni a kis játékukhoz...
  Az ujjaimmal az immáron vörös tincseimbe markolok és egy pillanatra eljátszok a gondolattal, hogy kitépem az összeset.