Vámpírok Seoulban és én

2

---Szombat reggel---

Reggel 7 órakor megint csak ordítozásra ébredtem. Méghozzá az anyám és apám hangját hallottam. Azon veszekedte, hogy a húgomnak barátja lett(!?) ... Na ezen én is meglepődtem, mert nem gondoltam volna hogy ShiJinek lesz előbb pasija, mint nekem... Anyáék a konyhában voltak. Hallgatóztam egy kicsit, az ajtó résein beszűrődő hangból csak ennyit hallottam:
-Mégis miért? Még csak 13 éves ! Főleg úgy hogy az a fiú négy évvel idősebb nála! - ordította anya.
- A lányunk csak tudja mit csinál!-mondta apa egyre nyugodtabb hangon.

Mivel anyáék átmentek a nappaliba veszekedni, ezért már alig hallottam a hangjukat. Gondoltam leosonok a lépcső aljára, ezért kinyitottam a kulcsra zárt ajtómat, és a lépcsőhöz futottam majd ott folytattam a hallgatózást.
-Egyébként nem csodálom, hogy Shi Jinek előbb lett barátja mint Lisanak. Mert Lisa olyan ronda a mi kis ShiJinkhez képest, és Lisa csak egy cafka ! -mondta az apám, de én ezt csak tűrni tudtam, mert mégse mehetek oda hogy hélooo én is itt vok és plíz ne beszéljetek má így rólam, pedig nagyon megmondtam volna nekik, hogy persze én vagyok a ribi nem is a kicsike szeretett kislányuk, aki minden nap másik fiút ölelget, meg ki tudja mit csinál velük...
-Teljesen igazad van! -mondta anya monoton hangon.-Menni kéne a találkozóra. ShiJiék már biztos várnak! Megmondom őszintén, félek megismerni a paliját.
- Menjünk! -mondta apa -Lisanak hagytam cetlit hogy takarítson ki amíg nem vagyunk itthon.
-Remélem is hogy takarít! Azért ő is csináljon már valamit ebben a háztartásban!-mondta fellengősen anya, majd felvették a cipőjüket, és a kabátjukat, majd kiléptek az ajtón, és bezárták maguk után.

Megfordultam a lépcsőn, mikor egy emberrel találtam szembe magam. Az ijedtségtől csak sikítani tudtam.
-Nem szép dolog hallgatózni!-mondta az ismeretlen, korombeli fiú.
-ki... ki vagy te? És ... és ho... hogy jöttél be?-dadogtam félelmemben, miközben hátráltam.
- Ne félj! Nem akarlak bántani !-mondta kedvesen, de én elrohantam a szobámba. Futás közben elestem, és lehorzsoltam a könyököm.Gyorsan felálltam és futottam tovább, mintha mi se történt volna, majd  magamra zártam az ajtót .-Ez nem jött össze!-mondta kacér mosolyra húzva a száját, de én sokkot kapva hátráltam.
-Ki vagy te ? Vagy inkább MI ? És mit akarsz? -kérdeztem az ismeretlentől.
-Tényleg nem akarlak bántani! -mondta közeledve hozzám, és megfogta a karomat.-Ezt le kell fertőtleníteni!

-Egyébként a nevem Min YoonGi, és egy ideje követlek, mert ki ne követne egy ilyen szép lányt, de látom hogy milyen rossz életed van.
-Micsoda?-hüledeztem- követsz?Jézusom... ezt biztos csak álmodom-mondtam körbe körbe járkálva a szobámba.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni!
-De ... te voltál tegnap este az az alak.-mondtam a fejemet fogva.
-Én voltam. Nem akartam hogy észrevegyél, ezért elfutottam, mikor rám emelted a tekinteted, de ez sajnos neked szemet szúrt. -mondta
-De ... de hogy tudsz ilyen gyorsasággal akárhova eljutni?
-Egyszer muszáj lesz elmondanom, ezért ez most lesz. Most valószínűleg nagyon meg fogsz ijedni, de még egyszer mondom, nem bántalak! -mondta, mire én csak furcsa fejet vágtam
-Mondd már!-utasítottam.
-Én vámpír vagyok. -mikor ezt kimondta, nem tudtam felfogni, és elájultam, de nem a földre estem, hanem a vámpír karjába. Min YoonGi karjába.

-Hé! Ébredj fel!-ütögette az arcomat,  amin még mindig ott voltak a foltok a szemem alatt, ezért felszisszentem.
-Auu
-Ne haragudj... hogy is hívnak ?-kérdezte
-Lisa .-jelentettem ki.
-A szüleid mindig vernek?-kérdezte .
-Elég sokszor, néha csak azért mert rossz napjuk van, és találkoznak velem.-mondtam az igazat.
-Sajnálom! De mostantól nem így lesz!-jelentette ki.
-Mi? Mégis miért?-kérdeztem ijedten
-Mert meg akarlak védeni!-mondta mosolyogva.
-De hát nem is ismersz!
-Akkor ismerjük meg egymást!-mosolygott rám