Vámpírok Seoulban és én

34

------Jimin szemszög------

Már egy hete, hogy gyászoljuk YoonGit. A temetése gyönyörű volt.A fehér rózsákkal teli sírkő, olyan szép volt, mint fájdalmas. YoonGi meg akart halni... megértem. De önző volt. Ő is és mi is elvesztettünk egy barátunkat, de ő mégegyet elvett ezmiatt.

Elképzelhetetlenül hiányzik, mindannyiunknak. Mint ha hiányozna egy részünk.Egy testvért vesztettünk el. Sírunk, mikor a régi időkre emlékezünk vissza. Mikor először idehozta Lisát. Mikor Lisa apjától akarta megvédeni barátnőjét, és sok más gyönyörű emlék... igaz, mindegyikben volt valami rossz dolog. De együtt voltunk. Mindketten nagyon hiányoznak...

Csörög YoonGi telefonja az éjjeliszekrényen.
Ismeretlen szám. Vajon ki az?
-Igen, tessék!-Szóltam bele a készülékbe.
-Jó napot! Mr YoonGival beszélek?-Kérdezte az ismeretlen hang.
-Ammm... nem. Az egyik barátja vagyok. De ki keresi ?
-A kórházból hívom. Lalisa felébredt! -Mondta, én pedig egy percre lesokkoltam. Hangjában hallatszódott hogy mosolyog.
-Te...tessék?-Próbáltam felfogni az előbbieket.
-Jól hallotta! Na siessenek a kórházba! Már várja magukat a hölgy... már ha maga az egyik a lakótársai közül.-Kuncogott a doktor.
-Már is indulunk! Köszönjük!-Olyan boldogság töltött el, hogy lecsaptam a telefont, majd azt ordítva, hogy "Lisa felébredt! Megyünk a kórházba!", rohantam le az emeletről.

-Mi? -jött ki Namjoon a szobájából.
-Felébredt?-kérdezte ShiJi.
-Siessünk már!-Kiabált Jungkook mindenkinek, mert időközben leért mindenki a nappaliba.

------------------------------

A kórház recepciójához rohantunk, mint valami őrült csorda, majd miután megtudakoltuk Lisa szobájának számát,- ami nem más volt, mint a 156-os -futottunk tovább.

152...153...154....155...és megvan! Az ajtón úgy estünk be, mind a kilencen. Lisát nagyon jó volt újra látni... bár az ágyhoz kótöző infúzió, kórházi ruha nem volt a legszebb látvány. De nem ez a lényeg... hanem hogy Lisa él!
-Lisa!-Orditotta ShiJi, majd mindannyian szoros ölelésbe vontuk.
-El nem hiszed, hogy mennyire hiányoztál nekünk!-Mondta J-hope.
-Ti is hiányoztatok nekem! -gördült le egy könnycsepp az arcán.-De mostmár mindd együtt vagyunk! -Mosolyodott el... jajj neee...-De hol van a szerelmem?-Kérdezte, és a sorfalat álló tömeg mögé kukucskált. De semmi.-Hol van YoonGi?-Kérdezte idegesen, mire mindd ijedten összenéztünk. ShiJi a padlót bámulta, JungLee pedig kezét szorongatta.
-Lisa...el kell mondanunk valamit!-kezdtem bele a szomorú hangvételű történetbemire a lány figyelmesen, de aggódva nézett rám.
-Tudod... YoonGi nagyon rosszul érezte magát, azért, ami történt veled. Teljesen ki volt magára akadva... és...-Mondtam.A szobában fagyos csend uralkodott, amit a hangom tört meg.
-És elutazott kikapcsolódni, Japánba.-Improvizált mű mosollyal Tae...

Jajj mit csinálsz Taetae?!...

-És...mikor jön haza?-Kérdezte szomorúan
-Nem tudjuk.-Mondta Jungkook
-Értem...-A hangja alig volt hallható . Fejét lehajtotta, majd potyogni kezdtek a könnyei.
-Ne sírj!-Ugrottam oda hozzá, majd simogtani kezdtem a hátát, de nem hagyta abba a sírást.
-Nagyon hiányzik!
-Tudjuk! De nemsokára haza jön!-Mondja J-Hope a világ legnagyobb hazugságát. Vagy mégsem?

Egy nővér jött be az ajtón, és szerelte le Lisaról az infúziót.
-Gyere! Pakoljuk össze a cuccaid!-Fogtam meg az ágy melletti  kisszekrényben lévő táskát , majd kezdtem bepakolni az ismerősöktől kapott ajándékokat, és Lisa személyes tárgyait. Mire végeztem, Lisa már szabadon mozoghatott.

-------------------------------

_____ Lisa szemszög____

Amint beléptünk a házba, megálltam az ajtóba, és gondolkoztam. Csak egy valami hiányzott a boldogságomhoz. YoonGi. Fel kell hívnom őt, mert beleőrülök, hogy nem hallom a hangját, és nem látom őt. Hiányzik! Miért pont most kellett elmennie?!  Talán már nem szeret! Vagy talált valaki mást? Ahjj... minnél előbb beszélnem kell vele!

-Lisa! Nem jössz?-Hívott Lea a nappaliba.
-De! Persze! Megyek!-Erőltettem magamra egy műmosolyt.-De előtte fel kell hívnom YoonGit.
-Ne ! Mármint nem hiszem hogy zavarnunk kéne!-Kiabált, aztán halkabbra vette a hangerőt. Mégis miért mondja ezt?!
-Szerintem tudnia kéne, hogy felébredtem!
-Már mondták neki Namjoonék.-Tördelte a kezeit.
-De akkor miért nem hív? -Akadtam ki.
-Majd biztos felhív! Csak most...még biztos fel kell fognia hogy felébredtél.
-Ezt nem értem Lea! Nagyon hiányzik!-Hulltak a könnyeim. Leához futottam, aki tárt karokkal várt, majd szoros ölelésbe vont.
-Tudom hogy hiányzik! De nemsokára haza jön.-Nyugtatott a barátnőm.

-----YoonGi szemszög-----

A temetésem tényleg nagyon szép volt. Csak kár, hogy nem haltam meg. A barátaim azt hiszik, hogy a koporsóban voltam, de nem. Az egyik távoli fa tetejéről, bújkálva néztem a könnyes szemű családtagjaimat. Pedig már reménykedtem benne, hogy ha túl adagolom magam altatóval, akkor a föld alá kerülök.

Most elhitetem mindenkivel hogy meghaltam, ugyanakkor részt veszek a családom életében is... csak messziről és bújkálva, magamról életjelet nem mutatva.

________________

Ma Namjoonék elmentek valahova, de én itthon maradtam a ház melletti fészer alatt.

Amint hazaértek, a szívem szakadt meg. Megláttam őt, akiért meg akarok halni, de lehetetlen. Felébredt. Olyan jó látni őt. De szomorú... és sír. Vajon miért? Azért mert meghaltam, biztos nem. Hiszen utál. Nem bírom én ezt!

Végre mellette lehetnék, mert él. De utál, és így jobb is lesz neki, ha nem vagyok mellette.A szívem és az agyam két különböző dologra kényszerít.

A szívem azt mondja, hogy menjek vissza hozzá, és legyek a bábuja, akit úgy mozgat ahogy akar, és csináljak úgy, mintha nem  tudnék arról hogy csak kihasznál. És legyek a saját káromra önző, mert mindennél jobban akarom, hiába tudom, hogy az ő érzései csak a látszat.

Az agyam pedig kiáll mellettem, és jót akar nekem. Nem akarja hogy vele legyek, és nem is engedi.

Amikor képszakadásom volt, és Lisa meglátogatott, valós volt. Ha fizikailag nem is volt ott, de azt az üzenetet átadta, amit akart. Az üzenet, hogy csak kihasznált.

Remélem talál magának olyasvalakit, akit szeret is. Aki nem én vagyok. Már nem érdekel Lisa! Se a családomnak tekintett barátaim. Új életet kell kezdenem, önállóan. És nem szabad szerelmesnek lennem sem emberbe, sem természettfelettibe. Át kell álnom a valós, és kemény életre. Ember vér, éhezés, vérengzés, magány, fájdalom, kíméletlenség, önzőség. Ez lesz a jövőm. Egyedül, magányosan. Nem szoroluk én senkire sem!

Sziasztok! Remélem jó lett ez a rész(bár kétlem) és szívesen olvastátok! Ha bármi kérdésetek van, kommentbe kérdezhettek!

Köszi hogy elolvastátok!❤❤