Vámpírok Seoulban és én

28

-Szóval jól van!-könnyebbült meg Jimin.
-Sajnos nem. Nincs jól! Kómában van,ami eltarthat egy darabig, és maximum 1 évig tarthatjuk a gépen.
-Értjük...-válaszolta helyettem Namjoon, mert én csak meredtem Lisára.
-Ha barmiben segíthetek, szóljanak!
-köszönjük!-ezzel kiment a nővér,és vele együtt a fiúk is , magunkra hagyva Lisával. A könnyeim megint csak megeredtek, és éreztem a könnycseppeket az arcomon végiggördülni.

Mit tettem?! Mi van ha nem ébred fel? Mi van ha többé nem tarthatom karjaim között? Ebbe bele halok... mindig csak elveszítem. És most lehet hogy örökre.

A fejem sajog. Még mindig Lisa mellett ülök, de most a kezeim közé szorítom az ő pici kezeit. Pontosan passzol az én kezembe. Ez is azt mutatja, hogy mi összeillünk.

Eldöntöttem. Ha az élete végen jár, az utolsó perceiben átváltoztatom, és nem hal meg. Lehet meg fog utálni, de nem érdekel. Élnie kell!

Érzem...látom.... látom hogy élni fog. Látom a jövőjét, azzal hogy hozzáérek. Látó lettem? Azt látom, hogy együtt sétálunk egy téli erdőben, egy nagyon aranyos kiskutyával. Hát ez meg mi? Lisa szeme... vörös. Nem lehet! Szóval átváltoztattam , mert nem élné túl? Ne!

Elengedtem a kezét, mire Lisa megremegett, és a gép sípolni kezdett . Egy nővér rohant be, én pedig felpattantam a székről, és hátrálni kezdtem, miközben a sajogó fejemet fogtam, könnyes szemmel. Zöld ruhás orvosok. Rengeteg orvos. Mi történik? Mindenki aggódik, és izgul... érzem. Lisa érzéseit nem érzékelem. Semmit nem érzek a gondolataiból, és érzéseiből! Nem tudom mi történik. Az orvosok az ágyával együtt kitolták az ajtón, én pedig földre rogytam és hagytam a könnyeimnek utat törni. Zokogtam.

Egy kezet éreztem meg a vállamon, és megbizonyosodtam róla, hogy Namjoon végtagja az, mikor felnéztem rá a vállam felett.
-Gyere! Rád férne egy hideg zuhany!-húzott fel Namjoon a földről, majd magához húzott. Még egy olyan szörnyetegnek mint én is jól esik egy ölelés. Két nyugtató kar, a bűnös testem körül, és egy váll, ahol kisírhatom az ördögi szemeimet.
-Ho...hova vitték Lisát?-kérdeztem a könnyeimet már magamban tartva.
-Eltörött három bordája, és még csak most vették észre. Legalábbis ezt lökték oda nekem a futkosó orvosok.-magyarázta Namjoon. Erre megint bőgni kezdtem.-Ne sírj! Rendben lesz minden! Ha ... úgy alakulna... akkor meg átváltoztatjuk! De megígérem neked, hogy Lisa és te boldogan fogtok élni! Lesz gyereketek, és egy nagy házatok egy kutyával!-ütögette meg a hátam, bíztatás képpen, és csalt egy mosolyt az arcára.
-Remélem úgy lesz!-suttogtam.
-Srácok! Az orvosok azt mondták, hogy most műtik, és 2 napig nem lehet hozzá bemenni.-jött be Jimin, de egyből hozzám rohant, és átölelt.
-Menjünk haza!-törte meg a csendet Namjoon.
-A többiek már otthon vannak. -egészítette ki Jimin.
-Menjünk!-suttogtam magam elé, majd kiviharoztam a kórházi ajtón, egyenesen a kocsihoz. Kivágtam a hátsó ajtót, majd bedobtam magam az ülésre, az ajtót magam után rántva. A fiúk mind ezt követték, és aggódó tekintettel nézett vissza rám Jimin, mire én lehajtottam a fejem, és zenét kapcsoltam a telefonomon, majd bedugtam a fülest, hogy kizárjam a gonosz külvilágot.

Ez vicces, mert a világnak én vagyok az egyik legnagyobb szörnye. Én vagyok, akitől az összes kisgyerek retteg az este, nehogy kimásszon a szekrényéből és megegye. Én vagyok, aki rengeteg ember életét oltotta már ki, szívtelenül és lelkiismeret furdalás nélkül, most pedig egy emberi élet miatt tört össze bennem minden, akiért odaadnám mindenem, csak hogy ne legyen baja. De most a műtőben fekszik eszméletlenül. Miattam. Egy szörnyeteg miatt, akit teljesen elvakított a szerelem. Ez veszélyes. Egy szörny is érezhet így? Vagy ezt csak a vérszomj teszi? Vajon a lánynak, akiért belül meghalnék, csak a vérére pályázom? Csak meg akarom ölni, és minden egyes csepp vérét meginni?

Miközben a zene mély érzéseibe temetkeztem, észrevettem, hogy a kocsi megáll a házunk előtt. Meg sem várom hogy a motor megálljon, egyből kipattanok, és futok be a házba. Amint betöröm az ajtót, rengeteg aggódó szempár szegeződik az én kisírt szememre. Egyből a szobámba sietek, és magamra zárom az ajtót. Előkeresem a szekrény mélyéről a régi dobozomat, ami még a régi korszakomból maradt meg... azaz a pengék, gyógyszerek, kések... attól még hogy vampír vagyok, és gyorsan gyógyulok, még tudok hosszas kínlódás után maradandó sérüléseket okozni magamnak. Látni a kibuggyanó vámpírvéremet, a hófehér, jeges bőröm alól...ezzel a kis dologgal bűntetem magam, az miatt hogy majdnem elvettem egy életet, olyan embertől, aki magamnak jelenti az életet.

A kis dobozt az ágyra tettem, majd megláttam benne az akkori vesztemet. Vagy 4-5 darab penge, egy bicska, mindenféle lejárt altató, tű, és valamilyen anyag egy üvegcsében, egy olló és egy véres törölköző, az emberi véremmel rászáradva.

Kipakoltam mindent, sorba, mikor kopogtatni kezdtek. Felugrottam az ágyról, és gyorsan kinyitottam az ajtót, aztán kisurrantam rajta,majd becsuktam magam után, hogy semmi ne látszódjon abból... velem szemben a kis ShiJi állt.
-YoonGi... -nézett rám vörös szemekkel.
-Igen?
-Mi történt Lisával? A fiúk nem mondanak semmit.-suttogta lehajtott fejjel.
-kómában van... és most műtik, mert eltörött három bordája.-mondtam, mire szipogást hallottam a hajzuhatag alól.Rátettem a kezem a vállára, majd nyugtatni kezdtem.-Nem lesz semmi baj! Ha ... ha mégis... vámpírrá változtatom! -erre rámnézett ShiJi , és a nyakmba ugrott. Miközben a hátát simogattam, csak folytak a könnyei. Ahogy nekem. Szépen lassan, apró cseppekben gurult le az arcomon a könnycsepp.

-ShiJi!? Suga?! ... -Állt meg előttünk ledermedve JungLee.-Te  köcsög barom! A barátnőd a kórházban az életéért küzd, erre megcsalod a húgával?És te ShiJi!-nem tudta befejezni, mert nekünk jött, mire szétugrottunk. JungLee ökle az arcomat találta el.
- Nem csalt meg itt senki senkit! -kiabálta sírva ShiJi.
-Csak megkérdezte, hogy mi van Lisával, erre sírni kezdett, én meg megvígasztaltam. De mit képzelsz? Majd pont a 13 éves húgával csalom meg azt a lányt, akiért kisírom a szemeim? -ordítottam vissza, miközben a számból előbuggyanó vért vizsgáltam az ujjamon.
-JungLee ... tényleg nem volt több ennél.-ment oda ShiJi a pasijához, majd mélyen a szemébe nézett.
-Sa...sajnálom... én... -dadogott Jung Lee, de nem tudta befejezni, mert a lány megcsókolta.
-Soha nem csalnálak meg!
-Ne haragudj! Akkor én nem is zavarok!-fordult meg, de útközben visszafordult.-Bízok bennetek!-ezzrel elment.

-Suga... sajnálom hogy ribanckodtam... amikor megláttalak, féltékeny voltam Lisára.... mert volt aki szerette őt, és nem csak kihasználta. Engem meg a pasik szó szerint cserélgettek... azaz megerőszakotak....-halkult el. -igen... az első fiúnál azt hittem, hogy normális lesz. 12 voltam, ő meg 15 . Mikor először találkoztam vele, a házukba hívott. A szülei nem voltak otthon... és ... en nem tudtam mit csinálni . Lefogott, és megtörtént. Nem tudtam ellenkezni. Erőszakos volt.... utána a suliban elment a híre, és a fiúkkal mindig ez volt. Muszály volt felhívnom őket a szobámba, mert különben megvertek volna . -Húzta le a valláról a pulcsiját, és megláttam egy mélyen vágott heget.- aztán mikor az a fiú behúzott neked egyet... ő volt az, akiben megbíztam. Látszatra nem akart bántani. De mikor megismertem a másik énjét, szakítani akartam vele, de nem engedte... és ekkor harapott meg. Sajnálom!-szegte le a fejét.
-Semmi baj... én nem tudtam, hogy ez történt. Csak azt láttam benned, amit elmondott Lisa. Csak a pasikat látta felmenni a szobádba.szóval ezt mondd el neki!
-Ha lesz rá alkalmam...
-Gyere ! -mondtam, majd behúztam a szobába. Amint belépett, meglátta a doboz tartalmát, és riadtan nézett rám.
-Ez az én múltam!

Sziasztok! Na... itt az új rész! Remélem tetszik!❤❤