Vámpírok Seoulban és én

29

Amint belépett, meglátta a doboz tartalmát, és riadtan nézett rám.
-Ez az én múltam!

-Mégis miért? -suttogott maga elé, és már a kezében tartotta a doboz tartalmából egy -két dolgot.
-Mert a múltam tragikus volt. -válaszoltam, majd felhúztam az ingujjamat, és kivillant alóla az óriási hegek.
-Ez szörnyű...
-Tudom. De nekem most is ez járna!
-Nem! Te mentetted meg Lisát. Ha te nem lettél volna neki, akkor ő akart volna egy idő után öngyilkos lenni. A szüleim nagyon igazságtalanok voltak, csak hogy ezt nem vettem észre... mármint, de. Csak úgy éreztem, Lisa megérdemelte. Megérdemeltem én, hogy ennyi rossz dolog után, amit velem azok a fiúk csináltak, valami jó is történjen ...  De amikor megtudtam hogy anyámat megette a vámpír apám, minden összetört bennem . El nem tudtam képzelni, hogy mégis miért. Miért ölte meg az apám azt a nőt, akit szeretett?!
-Azért ShiJi, mert a vámpírok gonoszak . Az érzéseik már nem ugyan azok, mint régen. Születhetnek új érzések bennünk, de nem mindig hisszük el, hogy az az érzés igaz, vagy csak a vágyunk miatt jelenik meg az agyunkban.
-Az összes érzésed elmúlt, miután vámpír lettél?-csodálkozott.
-Igen... nem maradt semmi. A szeretet mint ha eltűnt volna az életemből, mikor felébredtem.
-Hogy ébredtél fel? És ki változtatott át?
-Ez a heg a karomon, nem véletlenül maradt meg. Az anyám kidobott, én pedig egyszerű mozdulattal elvágtam a csuklómat egy sötét sikátorban, ahol senki nem talál rám. Legalábbis azt hittem. Reméltem hogy meghalok, de nem. Jin megérezte a vérszagot, és megmentett. Haza vitt magához, és átváltoztatott. Szörnyű érzés volt. Jobban fájt, mint az önygilkossági akcióm. Éreztem az "utolsó" perceimben azt, hogy megitat a vérével, majd eltöri a nyakam.
-Tehát Jin mentett meg.
-Igen.
-És te pedig Lisát fogod!-jelentette ki.
-És mi van ha nem akar vámpír lenni?
-Ez nem akarás, hanem élet-halál kérdése. Muszály átváltoztatnod!
-De akkor lehet hogy egy érzéketlen tuskó lesz...
-Nem baj! De a nővérem élni fog!
-Rendben!-mondtam, majd megöleltem és távozott a szobából.

"A nővérem élni fog!"

Ez a mondat ismétlődik folyamatosan bennem, amíg a pengés dobozomhoz nem érek. Leülök az ágyamra, és kezembe vettem az egyik bicskát. Felhúztam az ingujjamat, majd bámulni kezdtem az összefort heget, amit 124 éve varrt össze Jin, amíg én meg akartam halni, de nem engedett.

*******visszaemlékezés******

-----Jin szemszög-----

Éppen vadászni indulok. Amint kilépek az ajtón, elkezdek rohanni. Érzem ahogy a lenge nyári szellővel párhuzamosan szelem a sötét utcákat. Az erdőbe tartok, de előtte körülnézek a város gyönyörű, éjjeli fényein. Amint elhaladok egy sikátor mellett, megállok és visszafele veszem az irányt.

Vér szag. Ez meg mi?

Egy ember. Egy ember, aki az életének véget akart vetni. A fiatal fiút nem érdekelte, hogy ki vagyok, így megkönnyítette a dolgom. Nem szólt egy szót se, pedig elkezdhetett volna ordibálni, segítségért, de ahogy látom, nem érdekelte mit tesz vele egy irtó gyors, éles szemfogú, vörös szemű, hideg bőrű idegen .Tényleg meg a akart halni.

Letéptem egy darabot a lenge pólómból, majd a mélyen vágott csuklójára szorítottam. Figyelmen kívül hagytam a vér illatát. Éreztem hogy meg kell mentenem.A kezembe kaptam, majd visszafutottam vele a házamba. Letettem óvatosan a kanapéra, és leültem vele szemben.

-Hogy hívnak?-kérdeztem tőle.
-YoonGi!
-Én SeokJin vagyok.
-Mi vagy te?-kérdezte nyugott hangon.
-Vámpír.És te miért akartál meghalni?
-Vámpír vagy... -merengett el.-mert nem kellek a világnak!-válaszolta.
-Akkor akár itt és most meg is ehetnélek ...-próbálgattam.
-Csak tessék!-mondta unott hangon, majd leszedte a kötést a kezéről, és felém nyújtotta a kezét.
-Te tényleg meg akarsz halni...-állapítottam meg.-összevarrom a kezed... bírni fogod?
-Hagyj meghalni! Ölj meg! Vagy mit tudom én... csak hadd haljak meg!-mondta, miközben én készítettem elő a tűt. Elkezdtem varrni a fiú kezét, de meg sem nyikkant. Talán még élvezte is a fájdalmat...

Mikor végeztem, megszólaltam.-Jó... megöllek-hazudtam. Már amennyire.-Biztos nem akarod az életed?
-Az életemnél is biztosabb.
-Rendben! Igyál!-tartottam oda a csuklóm, miután megharaptam.
-Mi?-nézett rám értetlenül.
-Igyál!
-Mégis miért?
-Mert úgy halhatsz meg.-Hazudtam... de bevállt, mert maga elé rántotta a már lassan begyógyuló kezemet, és inni kezdte. Először az arca eltorzult, de a tizedik kortynál már semmi undort nem érzett ... aszthiszem. Mikor már eleget ivott, elvettem a kezem. -Készen állsz?
-Még szép!-mondta, majd gyors mozdulattal eltörtem a nyakát.

              ~~~~~~~~~~~~~~~
-Mi... mi történt?-ébredt fel egy óra múlva YoonGi.
-Már nem dobog a szíved...-mosolyogtam.
-De ... de én még élek!-akadt ki.
-Még csak most kezdődik az életed! Hidd el, jó lesz!
-Éhes vagyok! Milyen kajád van?
-Jajj... nem kaja kell neked, hanem vér.-mondtam figyelve a reakcióját.
- M... Mi? M ... Mégis Mi ... miről beszélsz?-dadogott ideges fejjel.
-Vámpír vagy.-rántottam meg a vállam mosolyogva, majd kifutottam a konyhába, és egy pohár zacskós , illegális vérrel tértem vissza.-Idd meg. -nyomtam a kezébe a poharat.
-M... mi ez?
-Vér !Te nagyokos!
-Én... én ezt nem iszom meg!
-Dehogy nem! És úgy idd, hogy ha ezt megtudnák a többiek, hogy zacskósvér van a házamban, leszednék a fejem. Szó szerint értsd! Szóval ez itt drága mulatság! -mutattam a pohárra, amit még mindig csak vizsgálgatott YoonGi.
-Miért?
-Mert itt csak emberből származó vért ihatunk... és ez pedig zacskós, adományozott vér, amit szükség esetén tartogatok.
-Értem...-mondta, majd lehúzta a pohár tartalmát. A szeme körül erek dagadtak ki, és a szemfoga is látszódott.

-Na ugye nem olyan rossz?
-Ez ... ez jó!-mondta, miközben a szájáról folyott a vér.
-Ha enni akarsz, itt ölni kell!-Világosítottam fel
-De... nem akarok!
-pedig muszály! Vagy ők ölnek meg téged!
-Kik?
-A fő vámpírok... amelyik vámpír ebben a városban él, annak öldökölnie kell, de állatokra, és kórházi vért nem ihat, mert bűntetik! Szörnyeteget csinálnak belőlünk...
-És te fellázadsz ellenük?
-Akkor már nem élnék!
-És ha elköltöznénk?
-Megtehetnénk... de akkor magunkra lennénk utalva.
-De ha többen lennénk, sikerülne a túlélés...
-Ez meglehet...

**********visszaemlékezés vége********

----Suga szemszög----

Megfogtam a  fekete markolatú éles bicskát, és a fürdőmbe mentem vele. Leültem a kád szélére, majd a csuklómhoz emeltem az éles tárgyat. Mélyen végighúztam hófehér bőrömön, majd a kelleténél jobban vérzett. A vörös vérem cseppekben színezte a padlót. Csak Lisára tudtam gondolni. Miattam van kórházba...

A számtalan gondolatom és aggodalmam
Úgy teszek mintha ismerném a világot
De a testem még mindig nem áll készen
Dobd, a pálya még mindig az én terepem
A mozdulataimmal
Egy kis labda pattog a lábamnál
Az eredmények olyan alacsonyak mint a padló
De én csak hangosan kiáltom a világnak
Hogy minden rendben lesz
De a világ félelmet ad
Akkor csak állj meg
Gondolatokkal telik meg a fejem és a labda helyett
A jövőmet dobom el

Én öltem meg ! Meghalt...Én tehetek róla! Egy gyilkos vagyok! Meg kell bűnhődnöm! -ejtettem egyre több, és mélyebb vágást a karomon, ami egyre jobban fájt.A sokadiknál onyan volt, mint amikor ember voltam. Fájt... de Lisának is fáj ...

A fejem sajogni kezdett, majd elsötétült minden. Leestem a földre, és a saját véremben hunytam le a szemeimet...

Sziasztok! Remélem tetszik ez a rész, és még van aki olvassa... A következő írása már folyamatban van! Sietek vele!❤