Vámpírok Seoulban és én

41

Remegő testemet magához húzta, és szorosan ölelt.
-Addig várunk, ameddig csak szeretnéd!Nem akarom hogy félj! Tudom, ez nehéz kérés, de nem akarok neked semmiféle rosszat!
-Tudom...-Suttogtam, majd lassan az ajkamra hajolt, és megcsókolt.

-Sikerülni fog ez nekem?- néztem YoonGi szemeibe kétségbeesetten
-Hidd el, erős vagy te ehhez... csak még ki kell várni a megfelelő pillanatot, amikor te is elhiszed magadról, hogy sikerülni fog.Akkor nem fog érdekelni semmi, csak az lesz a szemed előtt, ahogy vámpírként éled majd az életedet. - hallgattam - ez... talán... olyasmi mint a szülés-nevetett bele mondatába, ezért nekem is mosolyognom kellett- ... az édesanyának csak az számít, hogy lesz egy gyönyörű gyereke a jövőben, akire vigyázhat, és felnevelheti. Miután felnőtt a gyerek, a szülő kapni fog tőle szeretetet, azaz ajándékot, a vámpírságban az ajándék az örök élet.A szülés közbeni fájdalomba bele se gondol... egyszerűen nem érdekli. -élte bele magát, de a végére elhalkult, és egymás ajkait bámultuk-Téged se fog érdekelni a fájdalom-suttogta, és ajkaink közeledni kezdtek egymás felé-Ahogy engem sem érdekel semmi más, csakis te!-suttogta az ajkamra.

Hűvös lehelletét éreztem a számon. Hideg kezeit lejjebbcsúsztatta, majd rámarkolt a fenekemre. Ajkaimat vadul falni kezdte, majd nyelvével bejutást kért, amit egyből meg is adtam. Először nagyon zavarban éreztem magam, de mikor szinte már nyelveink táncot jártak egymással, ez az érzés elmúlt. Inkább felszabadultságot éreztem. Úgy éreztem, hogy most szinte bármire képes lennék. Bármire...

Levegőhiány miatt elváltunk egymástól, de még nem teltünk be egymás ajkaival...
-Érzem hogy nem félsz de nem akarom elrontani ezt a szép percet ...-lihegte YoonGi
-Tedd meg! Kérlek!- kérleltem levegő után kapkodva.
-Biztos?
-Igen!!-parancsoltam rá Sugara.

Most óvatosan kezdett csókolni YoonGi. Tele volt érzésekkel az a csók. A számról a nyakamra tért át, majd egyik kezével az arcomat fogta, másikkal pedig átkarolt, és szorosan ölelt magához. Abbahagyta a nyakam csókolgatását, de nem hajolt el. Hezitált egy kicsit... teste megfeszült, és még szorosabban ölelt magához.

-Mindennél jobban szeretlek!- suttogta a nyakamba, de mire válaszoltam volna, egy erős szúrást éreztem a nyakamban, vagy fél percig. Éreztem hogy YoonGi teste remeg...Elhajol tőlem, és a szemembe néz. A szájáról folyik a vérem, de nem éreztem hogy ivott volna belőlem. A nyakam sajog, ezért odakapok. Őmlik belőle a vér. Átváltoztatott!

YoonGi a szájáról letörli a vérem, majd megszólal remegő hangon
-Veled leszek, és segítek ! Nem kell félned! Fájni fog, de itt vagyok veled, és átsegítelek! Egy percre nem hagylak egyedül! Nagyon szeretlek Lisa! Kérlek légy erős!-Bíztatott YoonGi, de nem tudtam rá figyelni, mert elkezdtem remegni, és egyre jobban fázni.

YoonGi mellkasához bújtam, és próbáltam kontrollálni a remegésem, de nem sikerült.
-Na... nagyon.... fáz... fázom-dideregtem
-Tudom... bírd ki kicsim! Sikerülni fog! -Simított bele a hajamba könnyes szemmel. Nagyon sok ideig vacogtam YoonGi karjaiban

YoonGi a fejét rázta, és a sírással küzködött. Úgy nézett ki, mint ha ő haldokolna éppen.

-Kezdd elmúlni...-suttogtam, mire YoonGi az öléből elfektetett az ágyra, ő pedig mellém feküdt. Egymással szemben voltunk, így odabújtam mellkasához, ő pedig szorosan kezdett ölelni
-Ne ijedj meg, de most nagyon rossz lesz...

Már nem fáztam, de a fejem kezdett szörnyen fájni. Majd ez egyre erősödött, és erősödött amíg el nem kezdtem tépni a hajam a fájdalomtól.
-Csssss-vette el a kezem YoonGi a fejemtől
-Meghalok! Csinálj valamit!-sipítoztam kínoktól vergődve
-Nem fogsz meghalni! Hallod?! Ki tudod bírni!! Mingyárt vége...-adott a homlokomra egy puszit.

Ezmellé társult még egy kínzó mód, ami a célhoz vezet.Elkezdett zsibbadni az egész testem... legalábbis először olyan érzés, majd rájössz hogy annál sokkal rosszabb dolog fog következni. A csontjaim mintha kiakarnának szakadni a helyükről, vagy mint ha élő bomba lennék, ami épp most készül felrobbanni.

A kezeimmel és lábaimmal kapálózni kezdtem, és szemeimből csak úgy ömlött a könny. Próbáltam nem sikítozni, de nem ment. A fájdalom maga alá gyűrt, és ennek meglett az eredménye.

-Nem bírom! Ölj meg!- sikítottam, mire YoonGiból előtört a sírás. Felkuporodott a falhoz, a térdeit felhúzta, és a fejét ráhajtotta, hogy ne lássam sírni. Hangosan felzokogtam. Próbáltam úgy helyezkedni hogy ne fájjon annyira szinte az egész lényem. A szörnyű érzéstől összekuporodtam, és szorítottam a lábamat a mellkasomhoz.

Valaki éppen most tört be a szobába. Nem láttam ki az, és nem is nagyon tudtam vele foglalkozni, érthető okok miatt.
-Mit csináltál YoonGi??!-kiabálta azthiszem Hoseok, aki egyből mellém futott.-Hé... kislány... jólvagy?-rázta meg a vállam, mire én csak nyöszörögni tudtam.
-Nem bírja...-suttogta maga elé YoonGi
-Dehogynem ! Ki fogja bírni...

Már kezdek átlépni az átalakulásom a következő fázisba, ugyanis megint csak zsibbadt a testem, és a fejem annyira fájt csak, mint ha egy sima emberi fejfájás lett volna.

Ezután annyira levert a víz, mint ha egy kádnyi vizet rámburítottak volna. Az izzadságom és könnyeim egybe folytak. Úgy érzem, mintha lerohadna a bőröm.

Szétterültem az ágyon, és legyezni kezdtem magam a kezemmel.
-Lisa... mit érzel?-kérdezte Hoseok
-Mi a faszt érezne?! Éppen haldoklik! Nem tűnt fel!? -Kiabált YoonGi
-Megsülök...
-Akkor még egy kicsit bírd ki! Mingyárt vége van!

Még pár percig szenvedtem, majd hirtelen egy sötét jégveremben voltam, egyedül. A földön feküdtem, és majdnem halálra fagytam.

Felkeltem a földről, és karjaimat összekulcsolva magam előtt kezdtem járkálni. Egyszer csak megláttam YoonGit a földön feküdve, véresen... Hogy mi?? Talán meghalt. Nem! Az nem lehet! Neki élnie kell!

Lerogytam hozzá, és elkezdtem sírni felette.
-YoonGi! Nem halhatsz meg! Élned kell! Velem kell leélned az életedet! Ébredj már fel!-zokogtam, miközben a vállánál fogva rángattam.

Valaki a vállamra tette a kezét, de mikor odanéztem, a lélegzetem elállt, és nem tudtam megszólalni. Apám állt mögöttem, kezében egy véres késsel.
-Most te következel! Köszönetet kéne mondanod, hogy legalább utána küldelek, és nem kell a saját nyomorodban életed végéig szenvedned!- kezdett közeledni felém a késsel, én pedig hátrálni kezdtem.
-Hagyj békén! Nem akarlak látni! Utállak!-kiabáltam bömbölve, miközben hátráltam, de nem sokáig jutottam, ugyanis a következő lépésnél egy szakadékba zuhantam.

Már nem fáztam. A "szakadék"alján elkapott valaki... de már nem is szakadék volt. Hanem csak a szoba, ahol kínlódtam. Felnézek a személyre, aki elkapott. YoonGi volt az, és a kisírt szemeivel engem bámult.

Ekkor elkezdtem szédülni, majd minden elfeketedett.

Sziasztoook!
Már nagyon vártam ezt a részt, remélem ti is. Igazából egyátalán nem így terveztem, csak egy szimpla fejbőlkipattanásossikra volt ez amit leírtam. Így, hogy visszaolvastam, szerintem összehozhattam volna jobbra is, na de mindegy... ez ilyen lett😂😂👌

Remélem nektek tetszik, és ha igen, kommentelj, és voteolj!
Köszi hogy elolvastad!❤❤