Vámpírok Seoulban és én

32

---------YoonGi szemszög---------

A fiúkkal összegyűltünk a nappaliba, hogy megbeszéljük a holnapi napot, amikor is harcolni fogunk Lisa apja ellen.

-Akkor biztos megtudjátok csinálni?-Néztem Jinre, aki minden képpen át akarta vállalni az egészet egyedül, és a fogadott embereinkkel.
-Ne aggódj! Menni fog! -bíztatott.
-Rendben! Akkor holnapra ide kell hívni mindenkit, aki segítségünkre lesz.

______________☆_______________

Elrendeztük hogy ideérjen a "hadseregünk", majd mindenki ment a maga dolgára. Én felmentem a szobám besötétített falai közé, és megint csak Lisán kattogott az agyam, miközben a helyiségben fel-alá járkáltam.Még mindig nagy bűntudatom van az miatt, mert egyátalán szeretem. Miért kellett beleszeretnem?! Csak neki tettem rosszat az érzéseimmel.-kezdtek hullani a könnyeim, de akkor benyitott valaki az ajtón, így a résen fény szűrődött be, ami megvilágította meggyötört testemet.

-Szia!-jött be Hoseok , kezében szorongatva egy tasak vért.-Ezt neked hoztam!-Emeltem rá a tekintetem,mikor felém nyújtotta az életet adó, ugyanakkor egy élettől megfosztott ember vérét.
-Nem vagyok éhes!-löktem oda neki félvállról.
-Persze... már 5 napja nem vagy éhes mi? Már öt kibaszott kerek napja meg akarsz dögleni! -Akadt ki.
-Mert mit kéne tennem?
-Azt amit nekünk! Mi is ugyanúgy félünk, hogy mi lesz Lisaval, mint te! De te csak magadra tudsz gondolni! És ha felébred Lisa, neked meg már a temetésed napja van?! Akkor mi lesz?! -hallgattam aggódó beszédét J-hopenak, de eszem ágába se volt megszólalni.-majd átadjuk a meghívót Lisának, hogy"tessék itt az öngyilkos pasid temetésére a meghívó, aki nem bírta kivárni míg felébredsz, inkább megdöglött"?!-kiabálta.
-Hát nem érted?! Mi van ha nem is fog felébredni soha? Akkor éljük tovább az életünket, mint ha nem is történt volna semmi? Én... én ezt nem bírom! Azt akarom hogy itt legyen mellettem, és újra a karjaimban tarthassam!-vettem fel az ő hangsúlyát, de a végére a hangom elhalkult, szinte suttogtam. A földre estem, és könnyeim utat törtek .

Hoseok leguggolt mellém, és átkarolta a vállam. Megint felém nyújtotta az ételt, amit lassan el is vettem a kezéből, majd szorosan átölelt.
-Lisa melletted lesz! Biztos vagyok benne!-bíztatott a reményem.
-Köszönöm!- suttogtam~De úgy sem így lesz, Hobi!~  tettem hozzá magamban, ezzel eldöntve a sorsomat... a sorsunkat.

Megütögette barátságosan a hátam, majd kiment az ajtón, amit becsukott maga után, így megint sötétség lepte el a szobát. A vértasakot a kezemben szorongattam, de nem akartam meginni, ezért elhajítottam a szoba végébe, ami miatt kiszakadt ,ezzel tócsát hagyva alatta.

Úgy döntöttem, elmegyek fürdeni, de előtte magamhoz veszem a dobozomat, amit letettem a mosdókagylóra, majd bezártam magam után az ajtót.A kádba hideg vizet engedtem, és vártam, hogy megteljen. Levettem a véremtől, verejtékemtől,és könnyeimtől mocskos ruháim, és a csapra támaszkodtam, majd a  tükörbe néztem.

Mi lett belőlem?! Mikor Lisát megismertem, és megvédtem, még olyan jó volt minden! De most nem tudok érte semmit sem tenni, mert alszik... lehet hogy örökre elaludt! A karjaimban akarom tudni, és lágy csókokkal akarom behinteni testét! De nem lehet! Mit tettem?! Azt hittem meg tudom védeni mindentől...csak hogy magammal nem számoltam. Ha nem bambulok el gyönyörű szemeiben, akkor nem jön belénk az a kocsi, és nincs ez!

Önutáló monológomból a padlóra fröccsenő víz rángatott ki, ezért a dobozt megfogva zártam el a csapot, majd beleültem a jeges vízbe, ami nem volt  jó érzés, de  megérdemeltem, ezért ez a helyes.- Ugyan már... az ördög szüleményének bűntudata van?! Ezt hogyan csinálom?Hiszen irgalmatlan öldöklésre termettem, most pedig csakis  magamat akarom megölni, és másokat megmenteni... ŐT megmenteni.-

A doboz tartalmát kipakoltam a kád szélére, és megfogtam az injekciós tűt, és a kis üvegcsét amiben kábító anyag van.  A tűbe felszívtam a szert, majd a kezemet a felhúzott térdemre támasztottam, hogy az ereimhez könnyedén hozzáférjek. Odaemeltem a tárgyat a kezemhez, mély levegőt vettem, majd magamba szúrtam a tűt, és lassan fecskendeztem ereimbe a heroint. Éreztem, ahogy végigfut a hátamon a hideg, de nem érdekelt. Már a vízben is vacogtam.

A bicskáért nyúltam, majd gyors mozdulattal vágtam meg kezemet, több helyen. A vér lecsöpögött a vízbe , így megszínezte azt. Az egész  karom sajogott, de nem érdekelt. Még több vágást ejtettem magamon. Már kezdtem megérezni a szer hatását. Nem érzek a terheket a vállamon, és kifejezetten jól vagyok.Boldog vagyok, de akkor minek vágtam meg magam? Ez a legjobb érzés a világon! Semmi gond nem képviseli az agyamat, és nem gondolok semmire. Csak nevetgélek a semmin. Csak hogy egy valami nem hagy nyugodni. A véremtől egyre elszíneződő fürdővíz, ugyanis a sebek lassan gyógyulnak.

Megint sötétség bántja szemeim, és szédülök....  

Látom Lisát. Éppen az ajtóbol figyel rám meredten, majd sírva odarohan mellém, és lerogy a kád mellé, majd megfogja véres kezem.
-Istenem! YoonGi mit csináltál?! -sírt, miközben egyik kezével az enyémet fogta, másikkal pedig hevesen símogatta arcomat.
-Ne haragudj!-Suttogtam erőtlenül.
-De haragszom! El akarsz hagyni ! Ugye?-hagyta abba a sírást, és mint hogyha az ördög most szállt volna belé, úgy változott meg aggódó, megtört tekintete az ördög arcává. -Ha ezt akarod, akkor legyen! Úgy sem kellesz már nekem! Már megretetted azt, amire kellettél-mondta gúnnyal teli hangon, majd megfogta a bicskát, és lassan végighúzta a kezében tartott karomon, a vállamtól az alkaromig a pengéjét. -Akkora egy paraszt szemétláda vagy Min YoonGi! Lehet hogy nem velem, mert engem "IMÁDSZ"! De te egy szörnyeteg vagy, aki próbál megváltozni, és azt mutatni a világ fele , hogy milyen ártatlan de nem sikerül neki!Mindig is utáltalak, csak tudod valakinek meg kellett védenie a "gyönyörű" családomtól. És lám, ... éppen arra jártál, és mindent feladtál értem! Szánalmas vagy... Nézz magadra! Öngyilkos akartál lenni egy olyan lány miatt, akit valójában nem is ismersz! De ha tényleg szerettél volna, akkor nem történt volna az az autóbaleset! Direkt csináltad, mert már az agyadra mentem! -mondta gúnyosan, és szavai jobban fájtak, mint az ejtett sebek, amit  az igazság elárulása közben vésett belém.
-Miért csinálod ezt? -Sírtam, mert tudtam, hogy igazat mondd. Kezemet nem húztam el, hadd bűnhődjek csak... megérdemlem!
-Csak megadom azt, ami jár egy magadfajta pokolból jött lénynek!-Ezzel megkínzott kezeim elengedte, felállt a kád mellől, majd odahajolt hozzám, és csókot hintett ajkamra.- Még egy utolsó hazugság, amit életedben hallani fogsz:"SZERETLEK YoonGi"!
Remélem megérted, hogy minddez jár neked!-lehellte ajkaimra, majd egy gyors döféssel a szívemben landolt az éles tárgy.

Felriadtam a döfésre, ezzel megremegett a testem. Ez meg mi volt?!? A hideg, véres vízben találtam magamat, de Lisát sehol. A szervezetemből már kiürült a heroin- Gondolom közrejátszik a vámpírságom is, hogy ilyen gyorsan elmúlt.- A vágások   eltűntek, de a heg ottmaradt... ahogy Lisa emléke is. Utálja azt a szörnyeteget, ami én vagyok! Megölte a lelkemben a fényt, és a testemet is!

Sziasztok! Remélem még nem sokan utáltok, és inkább tetszik nektek az irományom, mint hogy utálnátok! (Amm tök jó, a sztoriban milyen szepen fogalmazok, itt meg nem tudok összehozni egy ép mondatotXDD)
Szóval gha tetszett, írjatok kommentet, és Voteoljatok!

Köszi hogy elolvastad!😙😚